Keresés

Egyaltalán nem hiszem, hogy kevésbé voltam jobb helyzetben, mint az ejtőernyős.
Hiába volt a tudad, hogy csak egy medence, hiába tudok úszni, ha rossz fele kezdek tempózni, lehet, hogy nem jutok időbe felszinre. Levegő pedig már egy csepp sem volt a tüdőmben, majd szét robbantam.
Ott, akkor bizony minden másodperc tört részének jelentősége volt.

Hogy miért írtam?
Nem estem pánikba, nem vagyok túlzottan félős, a halál fogalmával addig is mertem szembenézni.
Mégis a félelem, amit akkor éreztem, túlnőtt rajtam. Az döbbentett meg, hogy szinte indokolatlan volt az ereje és nem függött az akaratomtól.
Tehát hiába akarok majd nem félni, nem tudom mi lesz.
(Tudod,teljesen semmiben sem lehetünk biztosak!:-))

oncogito

"Talán elmondanám a legemlékezetesebb élményemet."
A hálálfélelemnek biztos vannak fokozatai is.
Én nem tudom eldönteni, mennyire rázhatott meg az eset, de szerintem nem véletlenül nem veszítetted el a fejed.
Elég valószínű, hogy erőssebb halálfélelme van annak, akinek pl. nem nyílik ki az ejtőernyője zuhanás közben.
Szerintem, valahol azért Te is csak tudtad, hogy egy medencében vagy, tudtad, hogy tudsz úszni, és ez megkönnyíthette a félelem leküzdését!

Egyáltalán mirföl írtad ez? (-;
Arról volt szó, hogy a Te esetedben a félelem erősebbnek bizonyult nálad!
(Egyébként szvsz ez azt jelenti, hogy ilyenkor a néma félteke gondolatai, 'diadalmaskodnak' a beszédesé felett, ill. fordítva, mikor megküzdesz a pánikkal.)

"Én nem félek magamtól! Tisztában vagyok vele, hogy senki sem tökéletes, és hogy igazából senki sem normális, így nincs mitől tartanom..."

Ez meglátásom szerint érződik is a veled való kommunikáció során, de ez sajnos nem általános.

Ami a halálfélelmet illeti.
A magam részéről ez általában nem félelemteli életet jelent, nagyjából ott tartok ebben, amit úgy fogalmazott meg "Másvalaki", hogy "ne féld és ne várd".
Azonban ez az elmélet "csak" az élet mindennapjaira vonatkozik.

Viszont amikor szembesül az ember a fenyegetettséggel, azt szerintem érzelmeiben irányítani már nem tudja, mégha cselekedetei ezt nem is támasztják alá.

Talán elmondanám a legemlékezetesebb élményemet.
Sok évvel ezelőtt történt, de minden pillanatára emlékszem. Uszodában voltam, békésen úsztam, amikor valaki fejest ugrott - és pont az én fejemre.
Szinte azonnal a medence fenekén tenyereltem és amikor elurgaszkodtam onnan (minden bizonnyal a fejemet ért ütés miatt) teljesen elvesztettem a tájékozódóképességemet, nem tudtam merre van a fent és merre a lent.
Mindezek ellenére nem estem pánikba, tudtam, hogy a szememet nem nyithatom ki, mert sajnos arra mindig képtelen voltam. Pontosan tudtam, hogyha elengedem magam, a víz felfelé fog emelni, de a tájékozódó képességem elvesztése mellett még a saját mozgásomat sem érzékeltem, csak vártam.
A víz valóban feldobott és szinte senki nem vett észre semmit.
Viszont az a néhány pillanat a teljes kétségbeesésé volt. Tudtam, hogy felfelé kell haladjak, de nem hittem benne, illetve azt nem, hogy időben érek a felszinre. A víz ott volt körülöttem, mint könyörtelen bizonyosság és én semmiféle segítségre nem számíthattam és nem jelezhettem.
Lehet, hogy ez szubjektív dolog, lehet, hogy rossz beidegződés - de ha el tudsz képzelni tulajdonképpen pánik nélküli konkrét halálfélelmet - azt hiszem erre a jövőben sem fogok tudni felkészülni.

oncogito