Altalaban nemigen szoktam Solymosi Frigyes akademikus politikai eszeivel egyeterteni, de az alabbi irasa a Nepszabadsagbol azt hiszem figyelemremelto :(Vagy csak a kijozanodas kezdete a fideszbol)
"Mi, kiérdemesült múmiák…
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egyetemi dolgozóként egész életemet fiatalok között töltöttem, akiknek a társasága hozzájárul, hogy az ember megőrizze frissességét, lassabban vénüljön, s ne legyen ósdi gondolkozású. Szeretem a fiatalokat álmodozásaikért, előrevivő ambícióikért, magabiztosságukért. Szeretem őket még akkor is, ha néha bemennek előttem az intézet vaskapuján, ha köszönés nélkül sétálnak el mellettem. Őseimtől örökölt „ódivatú” génjeim miatt ugyanakkor tiszteltem és tisztelem az időseket, akik tanítottak, neveltek bennünket, akik munkájukkal megteremtették számunkra az életfeltételeket. Különösen hálás voltam tanítómesteremnek, aki megszerettette tanítványaival a tudományt, és odaadó, kemény munkára szoktatott bennünket. Éveket töltve Angliában, megtanultam, hogy annak az egy szónak, hogy thank, köszönet, milyen fontos szerepe van az emberi kapcsolatokban. A politikusoknak sem kellene takarékoskodniuk vele.
Örültem, hogy a Fidesz Szegeden tartotta kongresszusát, így csupán pár száz métert kell gyalogolnom, hogy meghallgassam a beszédeket. Szokásomhoz híven gyors léptekkel siettem a kongreszszus színhelyére. Ma is képtelen vagyok lassan, kényelmesen poroszkálni, és régi munkatempómon sem tudok változtatni. Időben érkeztem: Orbán Viktor miniszterelnök éppen akkor lépett az emelvényre. Kedvelem miniszterelnökünk beszédeit, amelyek mindig tartalmaznak érdekes fordulatokat, szellemes szófűzéseket. Közben vizsgálgattam a küldötteket, akiknek túlnyomó többsége a 35–45 közötti korosztályhoz tartozott.
Elmélkedésemet megzavarta az egyik tehetséges politikusuk, Rogán Antal beszéde, amelyben a legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltjeit kiérdemesült múmiáknak nevezte. Minél többet gondolkoztam ezen a minősítésen, annál rosszabb hangulatba kerültem. Nem tudom, fiatal politikusunknak tanulmányai során mennyire volt alkalma megismerni a nyugati demokráciák politikai történetét, és tudja-e, milyen korú politikusok vezették és vezetik a politikai pártokat és lettek országaik miniszterelnökei. A pártok és az ország vezetésével általában nem a pályájuk kezdetén álló fiatal polgárokat szokták megbízni. Minden országban vannak kiugró tehetségek – ezek közé sorolom miniszterelnökünket is –, de ez nem jelenti azt, hogy minden fiatal ilyen, és azt sem, hogy ne lenne szükség élet- és egyéb tapasztalatokban gazdag politikusokra. A pártcsaták megvívására számos lehetőség van. Lehet kritizálni a másik oldal programját, kijelentéseit, megnyilvánulásait, ténykedését. Semmiképpen sem szabad elhallgatni, elnézni, ha visszaél hatalmával, beosztásával, és saját hasznára tevékenykedik. Rá lehet mutatni, miért lenne jó az ország számára, ha az általunk kedvelt párt kezébe kerül a kormányrúd, és mennyivel hátrányosabb lenne, ha a másik oldal kerülne hatalomra. Az intelligens politikai vitáknak, csatározásnak gazdag az arzenálja. Alapvető hiba, és visszatetszést szül, ha az egyébként igen jó „politikai” korban lévő szocialista politikusokat éppen koruk miatt akarják ellehetetleníteni. Ez nem okos dolog – mégha sikert is lehet vele az adott közegben aratni –, mert bizony akkor hasonlóképpen elmarasztalhatják a kormány közelében aktívan tevékenykedő és még az MSZP politikusainál is idősebb polgártársakat.
Elszomorodva hagytam ott a kongresszus színterét. Elszégyelltem magam korom miatt és az elmúlt években kifejtett politikai, közírói ténykedésemért. Mi szükség van itt ránk? Lassan hazabotorkáltam – életemben talán először – fáradt, öreges léptekkel.
Másnap tartotta évi közgyűlését a Tudományos Akadémia. Szokásomhoz híven végignéztem hazánk tudományos elitjét képviselő tagtársaimon. Hát bizony nem tartoznak a fiatal korosztályhoz, ami nem meglepő, hiszen a tudomány területén még a zseniknek is alaposan meg kell dolgozniuk az elismerésért. Néztem régóta ismert kollégáimat, akiken minden évben újabb ráncokat fedezek fel, és elfogott a büszkeség. Büszke voltam ezekre a „kiérdemesült múmia”-korú tudósokra, akik egész életüket a tudomány szolgálatának és a fiatalok oktatásának szentelték, akik többségükben még ma is aktívan tevékenykednek. Akiknek túlnyomó része el tudta volna adni átlagon felüli képességeit gazdag országoknak, de itthon maradt, és odaadó munkával nem kis mértékben járult hozzá hazánk nemzetközi elismeréséhez, a kedvező országkép kialakulásához. Büszke voltam rájuk és minden múmia korú magyar polgárra, aki az elmúlt évtizedekben az országért dolgozott. Néztem őket, okos tekintetüket, és lassan visszatért az optimizmusom.
Solymosi Frigyes
akadémikus, a Nemzeti Kör tagja
"
|