Keresés

Ez csak a hitrendszereden múlik. Az én hitrendszerembe belefér, mivel én azt vallom, hogy Isten minden és nincs rajta kívül semmi más. Én úgy gondolom, hogy Isten részei vagyunk a szószoros értelemben. Isten, hogy megismerje Önmagát (az Egyet), részekre, egyéni lelkek sokaságára osztotta magát. Részeit saját képmásához hasonlatossá tette. Felruházta öket legföbb tulajdonságaival, a teremtö erövel, és az önzetlen szeretet képességével. Az emberi élet célja jelen világunkban a tapasztalatok megszerzése, mivel a tudás eredendöen a rendelkezésünkre áll, mivel Isten részei vagyunk. A tapasztalatok megszerzéséhez szükségessé vált, hogy csak korlátozott tudással rendelkezzünk. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy egy idöre nem emlékezünk a minden tudásunkra és Isteni egységünkre.

Dióhéjban ennyi. :-)

Hegylakó

Nem egészen pontosan idéztél tölem, pedig a most szónak jelentösége van. Azaz nem a múltban, s nem a jövöben, hanem most, a jelenben, az adott pillanatban. Ha sikerül a „MOST”-ban tartózkodnod, akkor egybeolvadsz a „LÉT”-tel, azaz mintegy ráhangolódsz Isten hullámhosszára.
Aki a „MOST”-ban tartózkodik az nem rágódik a múlton, s nem fél a jövötöl, egyszerüen csak van. Ha enned kell, egyél, ha aludnod kell, aludjál, ha dolgoznod kell, dolgozzál, ha játszani akarsz, játsszál, szóval egyszerüen csak létezzél. Ennyit a mostról.

Hogy személynek fogom-e fel a szeretetet? Bizonyos értelemben igen, ha nem is szó szerint. Akkor cselekszünk szerintem a szeretetböl (s itt az önzetlen szeretetre gondolok), ha áthat minket a szeretet, lételemünké válik. Viszont ekkor már nem is kell feltenni a fenti kérdést, mert automatikussá válik a reakciónk mindenki felé. Azaz ekkor már azt is kijelenthetjük, hogy ÉN VAGYOK A SZERETET.

Véleményem szerint Isten lényege, mintegy központja az önzetlen szeretet.

A miénk is.

Hegylakó