Keresés

Nem egészen pontosan idéztél tölem, pedig a most szónak jelentösége van. Azaz nem a múltban, s nem a jövöben, hanem most, a jelenben, az adott pillanatban. Ha sikerül a „MOST”-ban tartózkodnod, akkor egybeolvadsz a „LÉT”-tel, azaz mintegy ráhangolódsz Isten hullámhosszára.
Aki a „MOST”-ban tartózkodik az nem rágódik a múlton, s nem fél a jövötöl, egyszerüen csak van. Ha enned kell, egyél, ha aludnod kell, aludjál, ha dolgoznod kell, dolgozzál, ha játszani akarsz, játsszál, szóval egyszerüen csak létezzél. Ennyit a mostról.

Hogy személynek fogom-e fel a szeretetet? Bizonyos értelemben igen, ha nem is szó szerint. Akkor cselekszünk szerintem a szeretetböl (s itt az önzetlen szeretetre gondolok), ha áthat minket a szeretet, lételemünké válik. Viszont ekkor már nem is kell feltenni a fenti kérdést, mert automatikussá válik a reakciónk mindenki felé. Azaz ekkor már azt is kijelenthetjük, hogy ÉN VAGYOK A SZERETET.

Véleményem szerint Isten lényege, mintegy központja az önzetlen szeretet.

A miénk is.

Hegylakó

A félelmet kiváltó okok között egy újabb nézöpontot is felvetnék az eddigieken kívül. Mit gondoltok arról, hogy mi lenne, ha nem látnánk tölünk különállónak a világot a benne lévö emberekkel együtt. Gondolok itt arra, hogyha nem ellenséget, riválist, leküzdeni való akadályt, stb. látnánk a másikban, hanem önmagunk folytatását. Mire is gondolok itt. Meg látnánk a másikban a közöst, és nem a különállót. Mi a közös bennünk? Isten hívöknek azt mondanám, hogy lényünk isteni része. Isten tagadóknak azt mondanám, hogy a szeretet.

Aki nem akar félelemben élni, annak azt ajánlom, hogy ne a félelmen gondolkozzon, hanem inkább a szereteten. Mindig és mindenhol tegye fel magának a kérdést: Mit tenne most a szeretet?

Hegylakó