Keresés

Eszem ágában sincs Csányi Úr szavát kétségbe vonni, de szerencsére Ő sem állítja, hogy a kutyák 100%, hogy képesek megsértődni.

A könyvből látszik, hogy Csányi Úr meglehetősen elkényeszteti a kutyáit. Ez azért pozitív, mert úgy a kutya egyénisége sokkal inkább felszínre tör. (Logikusan.)
Szvsz, én ezért nem láthattam soha semmiféle sértődésnek betudhatót a kutyámon.

Viszont most valamelyes szembeszállok Csányi Úr állításaival. (Hangsúlyozom, egyik sem laboratóriumi kísérlet volt amiket Ő mondott.)

Azért merek szembeszállni, mert Ő is elmagyarázza, hogy a kutyák egyik ismertető viselkedésformája a szabálykövetés. (Ezt nem idézem, akit érdekel olvassa el a könyvet.)
Nos én éppen emiatt a tulajdonságuk miatt nem tudom elképzelni, hogy egyszer követik a szabályokat, másszor "anyáznak" a szabályok meghozataláért. (Ez szvsz teljesen kizárt.)

A másik amiért feltételezni merem a fentieket Morgan kanonja, melyet ismét idéznék:
"az állati viselkedés jelenségeinek vizsgálatánál keressük mindig a lehető legegyszerűbb magyarázatokat."

Nos ha ezt vesszük alapul, szerintem sokkal egyszerűbb magyarázat, hogy az állat fél vagy traumát dolgoz fel, nem pedig nem van sértődve mikor elvonul.

A következő sorokat Csányi Vilmos Bukfenc és Jeromos című könyvéből idézem:

"Arra is tudok példát, hogyan kezeli saját bánatát egy kutya. Bukfenc még egyedül élt nálunk, úgy hároméves lehetett, amikor ez az eset történt. Kora este egyedül voltam vele, amikor látogató érkezett, aki rövid idő után elment. Kiengedtem, aztán visszamentem a szobámba, hogy folytassam a munkám. Körülbelül egy óra mulvea furcsa zajt hallottam az előszoba felől, de igyekeztem nem odafigyelni, mert a munkám koncentrációt követelt. A zaj azonban egyre erősödött, és egyszer csak rájöttem, hogy a kutya nincs mellettem. Hivogatni kedtem, de nem jött, csak az a gyanús zaj erősödött. Hamarosan kiderült, hogy az imént véletlenül kizártam, és mivel nemigen szokott ugatni, az ajtó kaparásával igyekezett bebocsátást nyerni. Megtörtént a dolog, és sűrű bocsánatkérések közepette, alapos dögönyözéssel és sok simogatással igyekeztem jóvátenni figyelmetlenségemet. Úgy tűnt, sikerrel, a szemrehányó pillantások abbamaradtak, és Bukfenc megint elfoglalta kedvenc helyét az íróasztal mellett. Hosszú órák teltek el így, amikor megérkezett Éva, a feleségem, akit Bukfenc a szokásos örömujjongás helyett panaszáradattal fogadott, a kutyakeservek legválogatottabb kifejezéseivel cifrázva. Éva azonnal be is rontott a szobámba.
-Mit csináltál ezzel a kutyával?
-Elmondom...
Ha etológusi mivoltomban elemzem a történteket, azt mondhatom, hogy a kutyát kellemetlenség érte, majd ezt kiegyenlítették a kellemes élmények. Azzal, hogy a kutya órák mulva egy ámsik ismert és szeretett személynek is elpanaszolja a már régen elmúlt és jóvá is tett sérelmet, az etológia nem tud mit kezdeni. Az bizony kutyaérzelem a javából: bánat, panasz és sértődés."

"Különösen a fiatal kutyák sértődősek; ha valami olyasmi éri őket, amit jogtalannak vagy szeretettelenségnek éreznek, átmenetileg megszakítják a kapcsolatot a gazdával. Elvonulnak, duzzognak, és csak hosszú idő után, nagy nehezen lehet őket kiengesztelni. Ilyenkor magatartásukkal jelzik is, hogy vége a sértődésnek."

Azt sajnos nem találtam meg most, de valahol azt is mondja:
"a sértődéssel az etológia nem tud mit kezdeni."