Üdv Thoughts !
A viszonyítási alappal van állandóan gondom.
Mert mit is jelent az, hogy taníthatatlan? Minden bizonnyal az ember általi fogalmakra és viselkedési formákra gondolunk ilyenkor.
Na és? Az ember talán nem ugyanilyen taníthatatlan pl. egy cápa számára? Most akkor mi alsóbbrendűek lennénk, mint egy cápa? Ugye, hogy nem !
Nem győzöm eléggé ismételni, hogy nem az emberi gondolkodás "felsőbbrendüségét" vitatom az állatéval szemben.
Csupán azt próbálom érzékeltetni, hogy szerintem a gondolkodásnak sok megnyilvánulási formája létezik. És ez alatt tudatos gondolkodást értek, nem ösztönök megnyilvánulásait.
Tehát ilyen alapon az állatok viselkedését én nagyonis tudatosnak vélem. A "hasonló" fogalom szerintem kevés.
Nem tudom, ismered-e azt a mondást: "... aki úgy beszél, mint egy iditóta, aki úgy eszik, mint egy idióta, aki úgy iszik, mint egy idióta, aki úgy viselkedik, mint egy idióta - az idióta !
Tehát a gyakran és konkrétan megnyilvánuló tudatosnak látszó cselekedt mögött akkor miért nem feltételezünk tudatosságot? Mégha nem is olyan több dimenziójut, mint az embernél?
Hiszen ezek az állati cselekedetek nagyonis nyilvánvalóak, feltéve, ha van rá nyitott szemü megfigyelő !
Hadd mondjak el most kárpótlásul egy macsek élményt is.
A szomszédunkban kiscicák születtek. A nyáron, a rekkenő hőségben, amikor a bejárati ajtónk résnyire nyitva volt, az egyik besétált (Isteni szerencse, hogy az ebkém a fürdőszobában aludt-hűsölt félájultan.)
Nem akartam kivinni, mert nem voltak otthon a szomszédban, biztonságosabbnak éreztem, ha nálunk marad, míg hazajönnek.
Namármost az anya elkezdte keresni. Ismert minket (mint esküdt kutyás ellenség - bár ennek is története van!) minden szőrszála 90 fokos szögben állt a testéhez, de bejött! Megmutattam neki a kölyköt, majd szerencsére nemsokára hazajött a gazdijuk és baj nélkül visszamehettek.
Mikor azonban minden kölykét sikerült elajándékozni, komoly drámai fordulat állt be. Jó pár napig minden reggel, amikor munkába indultam (bár ma sem értem a választott időpontot) ott ült az ajtóban és keservesen nyávogott - biztos a kölykeit kérte rajtam számon.
Hiába szabadkoztam, a mai napig nem bocsátott meg nekem. :-(
Mondhatnánk azt, hogy rosszul levont konzekvencia, tehát az állat oktalan.
Viszont az ismerethiány ebben az esetben nem az ő hibája. Kölykének első esetben elvesztett élményét reprodukálta újra.
Viszont kiolvashatunk belőle családi érzést, emlékezet- képességet, értékítéletet.
Nem több mindez, mint pusztán ösztön?
(bocs, ha kicsit hosszura sikeredtem)
oncogito
|
