Keresés

Részletes keresés

Thil Creative Commons License 2001-03-03 00:11:10 215
Hát én sem értem, de ahogy elnézem az anyai, szülői kötelességtudat teljesen megöli a nők valódi arcát. Míg azt látom, hogy a férfiak szabadon vannak, eljárnak "kocsmázni", sportolni, haverokkal, addig a párok egy idő után elfelejtenek kettesben szórakozni, elfelejtenek egymásra időt szánni, elfelejtenek egy fontos dolgot, hogy aki mellettük van, azt minden nap meg kell hódítani, el kell csábítani, mert ez mindkét fél számára szükséges...s elfelejtik, hogy ehhez önmagukra is minden nap adni kell, igenis ebből a szempontból önzőnek kell lenni!
Az álarcok meg, a megfelelési kényszer, az elfogadási kényszer, hogy helyt álljunk, hogy megteremtsük a feltételeket, különféle szerepeket kényszerít ránk, ami nem feltétlenül tudatosan felvett maszk. Egyszerűen annyira megszokjuk, a családot eltartó apa, a gondoskodó anya, a jó háziasszony, az alázatos feleség, és a negatívabb szerepeket is, hogy rajtunk ragadnak, és elfelejtjük, hol is kezdődünk mi magunk...A Maszk nem feltétlenül olyan dolog, ami rossz, de eltakarhat bennünket, annyira, hogy már mi sem látjuk meg igazi valónkat. Vajon hány nő néz úgy bele a tükörbe, hogy önmaga is megrémül a saját arcától?! S hány nőtől hallottam, hogy undorodik saját kinézetétől! Istenem! Annyira borzasztó! :-((((
S a férfiak? Halálra gürizik magikat, és totálisan ki vannak idegileg, de közben meg elhanyagolják a testüket, és a "fáradt"-ság miatt a feleségüket. Aztán ki tudja, mi minden miatt...Nem megváltani akarok, csak szomorúan látom, mi van. s őszinte tisztelet annak, aki nem így él, és nem hagyja, hogy a másik ilyenné váljon...
Nehéz ügy, annyi mindent tudnék most mondani, de kavarognak bennem ellentétes érzelmek, és gondolatok. Valahol minden oldalról megértem én ezt, látom, és nem akarok ítélkezni, mert a legtöbb helyzetben mindenki érzései, és fájdalmai jogosak. Én, én csak másképpen akarom csinálni, ennyi...Nem jobban, nem rosszabbúl, csak másképpen, hogy amit mostanában megleltem, soha többet ne veszítsem el, és azért fantasztikus ez, mert nem függ senkitől, és semmitől, csak magamtól! Nem azért vagyok ilyen, mert xy ezt mondta, ezt látja, a szeméből ez tükröződik vissza! Azért, mert én így élem meg, így akarom, így teszem meg... Nem mások miatt akarok valaki lenni. Nem mások szemében akarok valaki lenni. Ha egyszer elveszítetted az öszes hiteledet, nem mások előtt, hanem a magad szemében, megérted, hogy miről beszélek...Egyetlen egy szerelem, egytelen egy férfi sem tudja visszaadni ezt a tartást. Egyetlen egy biztonságnak mondott tényező sem tesz stabillá, ha nincs meg ez a saját tükörképed láttakor...S furcsa, de a naivitásodból, és a beetethetőségedből is sokat elveszítesz ezzel. Már kevés dolog lep meg, és furcsa mód, jobban átlátod a maszkabálok hangulatát, és be-belesegethetsz az álarcok mögé...Nah igen...
Nem kellene maszkabálozni, de valahogy vagy belekényszerülünk, vagy úgy megszoktuk, hogy észre sem vesszük, és a boldogságunkat takarjuk le vele végül...
A hozzászólás:
Gentleman Looser Creative Commons License 2001-03-02 10:35:31 213
"Belul en mar reg meghaltam,
csak a maszkom el,
belul en mar reg meghaltam,
egy maszk, nevet feled."

(Mar nem ajanlok fel fagylaltot az idezetert, vannak akik jol ismernek ehhez :-)

Viszont azt nem ertem, hogy miert csak a lopott orakban kene maszk nelkul magunkat adni, a hazassagban miert nem? A gyerek elott jatszuk meg magunkat? Ez bizonyos esetekben a gyerek vedelmere ertheto, na de a parunk elott...??

Előzmény:
Thil Creative Commons License 2001-03-01 22:57:22 212
Perdix!

asszociálok:
Pasek:"Cseberből vederbe"
"Nem írok, szeretem, de gyáva vagyok. Kéne, de ha talán nem volna férjnél, és az a sok gyerek. Újabb felelőség, újabb nehézségek. Mire megkedvelnek, elfogadnak. Na és a válásom. Az asszony mindent lehúz rólam. Mim marad? A kölykökért meg mindent. Ismer jól. Nem ezt akartam. Itt vagyok 3x évesen, és elb..tam. De ez a nő! bár előbb ismertem volna! Bár vele kezdtem volna! De most, most így sok. Így képtelenség. Ehhez most nincs erőm. Kell magamra az idő...Hogy mondjam el neki? Megszakad a szíve. S az enyém is. Jobb, ha nem beszélünk. Nem tudom elküldeni, képtelen vagyok rá, mert őt szeretem. Őt keresem ezer éve! Jobb, ha nem válaszolok, nem keresem, nem hívom. Nem akarom, hogy megutáljon, gyávának, önzőnek lásson! De most ez nem megy. Egyedül kell kicsit lennem. Végiggondolni. Már semmi sem lesz ugyanaz. A gyerekeim...mit mondok nekik, ha mégis elmegyek? Hogy értik majd meg? Főleg, hogy sokkkal idősebb, mint én..." stb,stb.

Nem hibás egyikőtök sem. Ez a helyzet lehetetlen. a változáshoz vagy őrület kellett volna, vagy vakmerőség...
GL-nek igaza van. Ami nem visz szét egy kapcsolatot, az csak erősíti. Máris jobban nézel ki Te is, és jobban néz ki a férjed is. Adtatok magatokra, egy megcsalás miatt...hmm...hmm...
Ő tudja, szerintem is. Látja hogy megváltoztál! Először kivirulsz, aztán magad alatt vagy. Nem vak! De kivárja a végét. Még mellette vagy. Szüksége van rád. kitart. Lehet, neki is volt ilyen, de ő sem ment el. Megváltoztál, és változtatod őt is....
Nem tudom, mi helyes, csak egyet tudok: mindegy hány életed van, egyetlen egyet sem pocsékolhatsz el azzal, hogy boldogtalanságban szenvedsz, és fájdalmat okozol ezzel azoknak, akik szeretnek, és aggódnak érted. Valamennyi bántás mindig lesz. Az újhoz a réginek meg kell halnia...Ez a változás titka...

Egyedül akarsz lenni? "Néha menekülök minden elől, néha meg várok. Néha mindent adnék valakiért, de magam küldöm el. Néha akarom, hogy mindenki jöjjön, de becsukom az ajtót. S néha elalszom a telefonon, mert senki nem felel. de hogyha kérdem, miért már senki nem válaszol. De vannak álmaim, és azt súgják elképzelt szerelem. Néha kinézek az ablakomon, nem történik semmi. rögtön lehúzom a redőnyöket, nem jön aki kell. Néha fékezném az álmaimat, bár ez az, ami száguld rég. S most jó lenne ha itt lennél, és magaddal vinnél! De hogyha kérdem, miért, már senki más nem felel. de vannak álmaim, és azt súgják elképzelt szerelem..."
Minden embernek igénye van az egyedüllétre. A legtöbben azt hiszik, hogy egy kapcsolat, vagy egy házasság arra kötelezi őket, hogy lemondjanak erről. Pedig ez hiba. ahhoz, hogy legyen miből táplálni a kapcsolatainkat, legyenek azok bármilyen jellegűek, szintűek, szükség van a töltődésre, a pihenésre, hogy önmagunkkal számot vessünk, és csak magunkra figyeljünk, minden nap! Legyenek ezek csak fél órácskák, vagy hosszú délelőttök. Szülőnek lenni, vagy háziasszonynak, vagy feleségnek, nem jelentené feltétlenül azt, hogy önmagunkat teljesen feladva a mások életét éljük azzal, hogy kiszolgáljuk, megkönnyítjük, szebbé tesszük a napjaikat, mert úgy érezzük, ez a kötelességünk. Hiába a szeretet, ha teherré válik benne a gondoskodás, és törődés. Ami kötelesség, az teher. Ami szerete, az jó érzéssel tölt el, nincs semmi kényszerűség benne...
kell az egyedüllét. Önmagunk miatt, hogy legyen miből táplálkozzunk, és a szeretteink miatt, hogy legyen miből adni nekik. Nem értem, miért felejtjük el ezt! Nem értem, miért jelenti a kapcsolatok többségében az egyéni szabadság feladását a kötelék! nem értem, miért nem lehet másképpen, mikor lehet, én próbáltam, és bevált, s igaz nem volt gyerekem soha, de látom anyámat, és falra mászok kamasz korom óta attól, hogy nekünk akar élni, mikor senki nem várja el tőle! ezerszer boldogabb lenne, ha lennének barátai, igazi barátai, eljárogatna itthonról, és nem a kötelességeibe ölné bele magát, elveszítve ezzel mindazt, ami a lényege. Amitől olyan csodálatos ember! S hiába küldöm, nem megy. S ahogy múlik felette az élet, annál kevésbé megy. Pedig hogy ragyogott, hogy szikrázott egykor, szerelem nélkül is! Istennőnek láttam! Olyan akartam lenni, mint Ő. Úgy csinálni a dolgokat, ahogyan Ő! Akkor még nem féltem házasságtól, gyerektől, nem láttam tehernek. Most viszont, látom beleszürkült, belefásult, belehalt abba, hogy 2 gyereket félfelnőttre nevelt...Kell az egyedüllét! Kellenek a saját életem, és a közös életünk aspektusai! Muszáj! Mert nemcsak Ő vált ilyenné.....
Közben meg, azt hiszi, az, hogy nekem lett saját életem, nemcsak vele közös, azért van, mert nem szeretem őt. Pedig ez a természet rendje. Ő még mindig a kicsi gyerekének lát, s legszívesebben a szíve alatt hordana életem végéig. Azt hiszi, mi tesszük valakivé. Az anyaság teszi valakivé, pedig nem. Nem jó, ha a gyerek lesz az ember életének főműve! Micsoda teher az gyereknek, szülőnek egyaránt, főleg, ha ez a kép nem azzá válik, aminek szánták! Holt Költők Társasága... Láttátok?

Lopott órák: mi a fontos bennük? Miért kellenek? Mit adnak? Mit pótolnak? Mi elől menekülünk beléjük? Milyenek vagyunk MI a lopott óráinkban? Azt hiszem csak ennyi a titka: ÖNMAGUNK lehetünk, s ezt szeretik. Nem kell szerepeket játszani, megfelelni, hajtani, tenni valamit, hogy kapjunk figyelmet, törődést szeretetet cserébe azért, amit adunk. Csak önmagunk vagyunk, és ezért szeretnek minket. Felszabadulunk, eltűnnek a szerepeink miatt érzett nehézségek, terhek. Jól érezzük magunkat, és meglepő, de amikor az ember önmagát adja, ettől lesz boldog, és ezért fogják oly nagyon szeretni őt....Én még más sorrendet nem láttam. Ha valaki igen, árulja el a titkot! Mert ha álarcba bújtam, előbb-utóbb valami lerángatta rólam, és kiderült, nem engem szerettek, hanem a maszkomat, a szerepeimet...Kinek kell ez?
Kell az egyedüllét, hogy önmagunkra találjunk...

Jobb módszert nem tudok.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!