"A kacsacsőrű emlős
A Tasmaniában és Ausztráliában élő kacsacsőrű többnyire a vízben tartózkodó kis termetű állat, mely édesvízi gerinctelenekkel táplálkozik. A hímek nagyobbak, mint a nőstények, mintegy 60 cm hosszúra nőnek. Sűrű szőrzetük vízálló, rövid végtagjaik közül a teljesen úszóhártyás mellső lábak hajtják előre a vízben, a csak részben úszóhártyás hátsó lábak feladata a test kormányzása. A széles, lapos farok szintén az irányításban játszik szerepet. Legfurcsább jellegzetességük a lapos, kacsáéra emlékeztető csőr. Ez a hajlékony és érzékeny tapintószerv képes az elektromos erőterek érzékelésére, így a víz alatti táplálékszerzésen kívül a tájékozódásban is nagy a szerepe, mivel merüléskor mind a szemek, mind pedig a fülek zárva vannak. Az orrnyílások a csőr vége felé, annak tetején találhatók. A csőr mögött a szájüregben két sor pofazacskó helyezkedik el, elszarusodott lemezekkel, melyek össszeőrlik a gyűjtött táplálékot. A kacsacsőrűek fogakkal születnek, de azokat még fiatal korukban elvesztik.
A nőstényeknek (ellentétben a hangyászsünökkel) nincs erszényük, tojásaikat (egyet vagy hármat, de leggyakrabban kettőt) fészkelőüregben rakják le, ahol a fiatalok kikelésük után három-négy hónapig maradnak. Mivel a tejmirigyek nem alkotnak emlőbimbókat, a kiszivárgó tejet a fiatalok a hasi szőrzetről nyalogatják fel. A kacsacsőrű egyike azon kevés emlősállatnak, mely méregmirigyekkel rendelkezik. A hímek hátsó lábainak saroktájékán felmerevíthető szarusarkantyú található, amely a comb környéki méregmirigyekkel van kapcsolatban. A hátsó láb erőteljes mozdulatára megindul a méreg kiáramlása, amely képes megölni egy kutyát, és súlyos betegséget okozhat még az embernek is. A méregmirigyek megnövekedése a párzási időszakban, és a szarusarkantyúk gyakori használata a rivalizáló hímeknél arra enged következtetni, hogy ezek a berendezések nem csupán a védekezésben, hanem a nőstényekért vívott küzdelemben is fontos szerepet játszanak." |
