Keresés

Részletes keresés

SmartAss Creative Commons License 2001-01-21 04:30:39 147
Kedves Sárkány!

Alapvetően egyetértek azzal, amit írtál, és nekem is jobban tetszik a "mivé lehetek" megközelítés. Az persze már más kérdés, hogy mennyire függetlenítheti magát az ember a környezetétől, lehet-e így teljes életet élni, érvényesülni, mit gondol rólad és az életről mondjuk a csemetéd, aki valószínűleg érzékeli a szakadékot stb.

Azért persze a különböző kultúrákat elnézve én soha nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy az ilyen életfilozófiák sugallmazása pl. az ott aktuális vallás, és más ideológiák által nem csak a valódi értékek mentén való belső béke megteremtését, hanem a tömegek fékentartását is szolgálta. Ha jól átgondolja az ember a történelmet, és a hatalomgyakorlás filozófiáját és mechanizmusát, azt hiszem sok igazság van ebben is.

Azon is érdemes kicsit elgondolkodni, hogy melyik a fontosabb: az egyéni szintű belső béke megteremtése és fenntartása, vagy a társadalmakat nagyrészt előrevivő, és életképességüket növelő verseny fenntartása, melynek ugyan rengeteg káros mellékhatása van, de végeredményében mégis hatékonyabb és bizonyos értelemben demokratikusabb is.

Szóval van itt kérdés és kérdőjel bőven, de éppen ettől szép és érdekes ez a téma...

Mumu Creative Commons License 2001-01-20 16:08:29 144
Bar nem nekem irod engedd meg kedves Sarkany hogy erre en is mondjak valamit:
Bar a vilagunk olyan amilyenek leirod de eppen ezert fontos hogy belul rend,ertekrend, uralkodjon.Azt nem veheti el Toled senki,legfeljebb nem tudod annyira hasznalni a kulvilagba.De belul megadja azt a biztonsagot amire szukseged van.
A hozzászólás:
Sarkany Creative Commons License 2001-01-20 12:16:42 143
Kedves SmartAss!

Úgy gondolom, hogy a Távol-Kelet és Európai (értsd: jóléti társadalmak) emberének szemlélete között az alapvető különbség az, hogy míg az európai ember számára a mértéket a "mit birtokolhatok" eszméje szabja meg, addig a távol-keleti emberben a "mivé lehetek" eszméje dolgozik.
Ez utóbbi biztosítja - szerintem - számukra a belső békét és azt a szemléletet, hogy nem mérhető minden anyagi javakban, az egyén belső fejlődése a lényeg, ez adja a boldogságot.
Evvel szemben, ha körülnézel - akár szűkebb, akár tágabb környezetedben - mit tapasztalsz? Az anyagi javak birtoklásáért folyó kiméletlen harcot! Ebben a harcban nincsenek érzések, nincs szellemi értékrend, nem számít tudod-e ki volt Arany János! Egy a fontos: mekkora számmal jellemezhető bankszámlád egyenlege és a vagyonod! Ez a szemlélet nem teszi lehetővé, hogy békében élj önmagaddal, mert nincs belső értékrend, mindig a másikhoz kell mérned magad!

Előzmény:
SmartAss Creative Commons License 2000-12-27 23:20:17 1
Amikor többször is megfordultam a Távol-Keleten, az egyik legdöbbenetesebb élményem volt, hogy vagyoni és társadalmi helyzettől függetlenül mennyi boldog embert látok. Eltartott egy ideig, amíg megértettem, hogy a boldogságuk oka belső szemléletükből fakad: azok az emberek békében élnek önmagukkal és a külvilággal. Ekkor kezdett ez a kérdéskör mélyebben foglalkoztatni, és indított arra, hogy keressem ennek az okait.

Nagyon gyorsan látnom kellett azonban azt is, hogy micsoda szakadék van azok az emberek között, akik belső békéjüket valóban a saját értékrendjükből, és az annak való megfelelésből nyerik, és azok között, akik egy nézetrendszer, vallás, ideológia hatására (boldogok a lelki szegények...) leszoknak az önálló gondolkodásról, a kétkedésről, saját igazságaik kereséséről, és a számukra fontos ideológiából „kapják” e belső boldogságnak vélt igénytelenséget, érdekek vezérelte, előregyártott igazságokat (lásd pl. HitGyüli), szellemi lebutítást. Ez nagyon gyorsan elvezetett annak végiggondolásáig, hogy mi is a valódi funkciója ezeknek az ideológiáknak, és hogyan is műxik valójában a világ, hogyan „gyártanak” engedelmes tömegeket, alattvalókat, hogyan és miért manipulálnak milliókat, de azt hiszem, ez már egy másik történet...

Abban ellenben nem hiszek, hogy az értékrend kialakulása, és a törekvés annak érvényesítésére automatikusan megteremti a belső békét is. Ehhez sok évnek kell eltelnie, hogy eljöjjön az akkor már nem is olyan fájdalmas felismerés, hogy én sem váltottam meg a világot, mert azt nem lehet; hogy az el nem ért vágyak nem feltétlenül kudarcok is egyben; hogy a csalódások, fájdalmak, sőt, tragédiák is az élet elengedhetetlen és szükséges részei; hogy a világ sokkal bonyolultabb annál, mint hogy valaha is megérthessük; hogy vannak dolgok, amiket nem is szabad megismernünk, és megértenünk; hogy jelentéktelen porszemek vagyunk a nagy egészben, és az időben, de az élet ennek ellenére szép, és nem véletlenül vagyunk e világon... és még sok-sok minden, amitől aztán tényleg megbékélünk önmagunkkal is, és a világgal is.

Csak néha elgondolkodom azon, hogy mire mindezt el- és megérjük, akkor már minek?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!