|
|
A hozzászólás:
 |
Szoborpark
2001-01-19 10:50:34
|
364
|
"Könnyebb 5/10 évenként kiszállni egy házasságból, mint vigyázni a csodát..."
Ez nem mindig könnyu talan, de azert van benne valami mely igazsag. Foleg napjainkban, mikor a ferfi es a noi szerepek igenis arnyaltabba valtak. Egy no mar nincs annyira kiszolgaltatott helyzetben, mint mondjuk a ket haboru kozti periodusban is meg volt. Eltartani kepes magat, akar az utodjat is apuci nelkul is. Ezt a machok nem szeretik... Jaj, de sajnalom oket!!! Nehez azert elviselni ezt olykor.
"Könnyu rászokni arra, hogy bíráljunk és hibát keressünk, mindig a másikban. Könnyu bántani, elhanyagolni, nem törodni a másikkal. Nehezebb kedvesnek lenni, gondoskodni, simogatni, elfogadni, dicsérni, csodálni, odafigyelni. Ehhez szerintem fel kell noni. Túl kell jutni személyiség/érzelmi fejlodésed teenager szakaszán, amikor még elhiszed, hogy csak neked lehet igazad, és a te egod a legklasszabb dolog a földön. "
Gratulalok ezekhez a nezeteidhez, egyetertesem kiseri. Ez a boldogsag igazi titka. A sajat ego tuldimenzionalasa eretlensegre (talan meg betegsegre is!!!) vall. Az igazi erteket nem kell allandoan bizonygatni, maga tundokol. Aki nem tud kedveskedni, simogatni, elfogadni, az igenis eretlen a tarskapcsolatra. |
|
Előzmény:
 |
howdy
2001-01-19 10:05:12
|
361
|
| Sok a dolgom, nehéz most ráhangolódni erre a témára. Arra gondoltam, hogy érett (nem idos, érett) emberek kellenek az igazán jó kapcsolatokhoz. Aztán persze lehet együtt kibontakozni. Szerintem ahhoz, hogy húszévesen rátalálj a Tényleg Igazira, nagy szerencse kell. Nem lehetetlen, ismerek ilyen embereket. Óvodás koruk óta fogják egymás kezét. Viszont olyan párt is ismerek, akik a nagy húszéves szerelem után nagy álmokkal és nagy elvárásokkal beszálltak a mindennapi házasélet rabigájába, és harmincévesen frusztrált, megkeseredett emberek lettek, a szerelembol nyug lett és napi 15 perc beszélgetés. Könnyebb 5/10 évenként kiszállni egy házasságból, mint vigyázni a csodát, ezt én is így érzem. Könnyu rászokni arra, hogy bíráljunk és hibát keressünk, mindig a másikban. Könnyu bántani, elhanyagolni, nem törodni a másikkal. Nehezebb kedvesnek lenni, gondoskodni, simogatni, elfogadni, dicsérni, csodálni, odafigyelni. Ehhez szerintem fel kell noni. Túl kell jutni személyiség/érzelmi fejlodésed teenager szakaszán, amikor még elhiszed, hogy csak neked lehet igazad, és a te egod a legklasszabb dolog a földön. Én agyilag kb harmincévesen jutottam el idáig, de hát lehet, hogy lassan éro típus vagyok. Én már hiszek az idosebbek bölcsességében, hiszen magamon is le tudom mérni, hol tartottam 5/10/15/20 évvel ezelott, és hol vagyok most. Segített egy sokkoló baleset, ami helyrerakta az értékrendemet, de persze ez nem a legkézenfekvobb módja a párkapcsolatok rendbetételéhez. Vannak, akik a jó mintát otthonról hozzák, vannak akik tanulják a megfelelo viselkedést. Ez nem veleszületett képesség, ez egy – akár modellezheto – viselkedés(nem találok jobb szót, talán késobb), amit megtanulsz, amire ráérzel, amit kipróbálsz, és teszteled, muködik-e. És közben felnosz, igazán felnott leszel, és már nemcsak a tested alkalmas egy másik embert boldoggá tenni, hanem az agyad is. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|