Keresés

Részletes keresés

Rastaman Creative Commons License 2001-01-01 23:26:28 109
Amit azzal a bizonyos "var csak soha ne nyitotta volna fel..." erzessel kacsolatban mondasz, hm, szoval azt akartam mondani, h eddig nem nagyon ereztem ilyet. Masreszt pedig, h szerencsere ritkan erzem ezt, es akkor is vagyok annyira higgadt, hogy tudjam, h ebbol csak jo sulhet ki. Altalaban akkor erzek ilyet, amikor kicsit rosszabb a helyzet az atlagosnal, amikor nem vagyok teljesen formaban...

Ami Platont illeti, csapj fel barmely Filozofia konyvet, tuti benne van. A Barlanghasonlatot meg asszem a Koztarsasag c. muveben talalod meg, 2 v. 3 oldal. Marmint maga a barlanghasonlat. De minden alap konyvben tuti, h benne van.
Erdemes elolvasni...Eleg megdobbento, legalabbis nekem az volt, amikor eloszor olvastam, kb. 2 eve. Igen, pont ket eve.

A lenyege kb., kedvcsinalonak: Kepzelj el egy barlangot. A barlangban ul egy par ember, mind lelancolva, nem tud mozogni, nem tudja forgatni a fejet, semmi ilyesmit, csak lat es hall. A barlang szaja mogottuk van, azaz ok befele neznek, a fal fele neznek. A barlang nyilasanal epitettek egy embermagassagu falat, amelynek a tuloldalan egy tuz van, fenyforras gyanant. A fal mogott emberek mennek el, targyakkal a fejukon, es kozben beszelnek. A beszeduk ugy jut el a barlangban levo emberekhez, hogy eloszor visszaverodik a barlangfalarol, vagyis torzul. A latvany, ami a barlanglakok ele tarul pedig az az arnyek, amit a kint levo tuz es a kint levo emberek fejen levo targyak kepeznek. Ok ezeket az arnyakat hiszik valosagnak, es azokat a hangokat, amik igazabol csak visszhangok.
Egyszer csak jon egy ember, es eloldja az egyik "rab" lancait. O eloszor nem is erti, h mi tortenik vele. Aztan lassan kezd magahoz terni, es felall. Nagyon fajdalmas neki a mozgas, hisz valoszinuleg nagyon reg nem mozgott, mar el is feledte. Aztan megindulnak egyutt kifele a barlangbejarat fele. Eloszor meglatja a tuzet, es az elvakitja. Faj neki a latvany. Aztan meglatja az embereket, es megint csak faj enki a tudat, h azok a dolgok (arnyek, visszhang) amiket latott igaz, h valosak, de nem a valosag teljessege, hanem csak egy szelete...
Es meg kijjebb megy, es meglatja a napot...

Jaj, tul sok mindent mondtam...
:)
De nagyon jo, parbeszedben van az egesz megfogalmazva, tok didaktikus, es meg egy rakas kerdest tesz fol ezeken kivul

Rastaman

Mumu Creative Commons License 2001-01-01 20:24:57 107
Isten hozott a vitazok kozze.
A hozzászólás:
chromatico Creative Commons License 2001-01-01 20:07:38 105
eloszor is mindenkinek BUÉ-t meg még legalább ezret.
Örülök hogy igazi topicra leltem igy az evezred elso napjan de nem is ez a lenyeg,marmint hogy magamrol beszeljek...

Teljes mertekben egyetertek smtrass . A valtozas mindig elobbrevisz, a valtozas mindig segit.Csak egy egeszen aprocska dolgot felejtesz el, méghozzá azt hogy igenis mindig ugyanazt keressuk csak eppen mindig valami masban. Keressuk magunkat, keressuk a lelki bekenket, keressuk a vilag vagy az elet ritmusat amivel osszhangban lehetunk, es mindig az az aprosag amiben mast talaltunk mint ezelott az tesz igazan boldogga...
Rastaman:
"Van amikor ugy gondolom, h bar ne nyitotta
volna fel... " ezt az erzest speciel volt amikor ismertem igen a felelem az ujtol vagy onmagunk kivulrol latasatol, atlatasatol...nem is tudod milyen sokat jelent nekem most hogy errol olvashattam.Nem akarsz irni meg arrol a Platonrol, marmint ha errol szol...
chromo

Előzmény:
SmartAss Creative Commons License 2001-01-01 04:07:21 102
Mumu,

de a feltett kerdes marad:Tudsz-e valamilyen modon (peldaul ahogy leirtad.) bekeben elni sajat magaddal ?

Nem, szerintem folyamatában nézve soha. A lényeg, amit a 71. hozzászólásodban írtál: ez egy folyamat, aminek alapja - az értékrended - állandóan változik, amiből az is következik, hogy kénytelen vagy a saját tetteidet is állandóan átértékelni. Nagyon veszélyesnek is tartanám, ha valaki állandóan, vagy akár hosszasan békében élne önmagával, hiszen akkor vagy képtelenné vált a további emberi fejlődésre, vagy hazudik önmagának, és akkor vége is a történetnek, hiszen máris előkészített egy drámai helyzetet önmaga számára.

Macisajt,

Kérdezed, milyen konkrét események vezettek a véleményem kialakulásához. OK, elmondok egy példát.

Mint mindenkinek, nekem is "hétköznapi" viszonyom volt a családommal, minden szokásos pozitívummal és negatívummal együtt. Ekkor egy orvosi műhiba miatt meghalt az édesapám. Korábban számomra elképzelhetetlen konfliktusba kerültem önmagammal, hiszen hirtelen a nyakamba szakadt az összes feldolgozatlan és lerendezetlen élmény az addigi életemből, világossá vált, mennyit mulasztottam vele szemben, amit már soha nem tudok pótolni, milyen hibákat követtem el, melyeket már soha nem tudok korrigálni. Pár hónap múlva szintén orvosi műhiba miatt meghalt a testvérem. Itt már nem csak a már említett jellegű gondok jelentkeztek, kénytelen voltam sokkal mélyebbre ásni, hogy fel tudjam dolgozni általában az emberi kapcsolatok törvényszerű buktatóit, hibáit, és - bár semmi egetrengető nem történt köztünk - már a bűn szó sem volt idegen számomra. Három hónap múlva meghalt édesanyám egy autóbalesetben. Ez már olyan mélyebb összefüggések átgondolására késztetett, sőt, kényszerített, ami messze túlmegy egy-egy konkrét személy aktuális vonatkozásain. Ezért írtam, hogy nagyon sok dolog mélyebb megértéséhez sajnos szükségesek a katarktikus élmények, sőt, tragédiák. Ha az ember csak a "normális" életét éli, egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy a kellő mélységben ásson le önmagában, és az élet alapkérdéseiben. Ilyen élmények hatására azonban rákényszerül, hogy ugyanazokat a dolgokat, melyeket korábban az akkori viszonyainak megfelelően tulajdonképpen helyesen értelmezett, teljesen más dimenziókban értelmezze újjá, és ezzel egy olyan világ tárul fel előtte, amiről addig szinte fogalma sem volt, és melynek feldolgozása, újraértelmezése akár évekbe is beletelhet, ha pedig még itt-ott tévútra is téved (ami szinte elkerülhetetlen), akkor még hosszabb időbe is.

A legfontosabb tanulság - legalábbis számomra - ezekből az volt, hogy soha nem szabad ítélni, csak megpróbálni megérteni a világot, az embereket, a tapasztalt dolgokat, hiszen az biztos, hogy soha nem leszünk képesek a teljes megismerésre, és megértésre, mindig lesznek olyan mélységek, ahova - valószínűleg szerencsénkre - soha nem jutunk el, de attól még ott vannak, és igazságaik ránk is érvényesek.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!