|
|
 |
Törölt nick
2000-12-30 08:35:17
|
76
|
Kedves Kilroy,
" Miért baj az, hogy így válaszoltam? "
Hát bajról egyáltalán szó nincs.
Csupán: mivel igen érdekesnek találtam a beirásotokat (SmartAss-al), az kezdett érdekelni, hogy álláspontotok kialakulásában milyen esetleges konkrét "előzmények" játszottak közre, valamint hogy helyességük/helytelenségük vonatkozásában,
alkalmazásuk során volt-e valamiféle visszajelzés.
Mert a saját példámat ismerem ( mármint a konkrét eseményeket), amire kiváncsi volnék, hogy közületek ki hogy ért meg egy ilyen, értékrend alkalmazásával összefüggő esetet.
Kvázi, mondjuk egy esetet ,hogy mikor, milyen
körülmények között alkalmaztátok a leirt elveket, és hogy sült el.
És támpontnak leirok egy forgatókönyv vázlatot:
Főhös ,neveltetése folytán klasszikus polgári értékrend hordozója , serdülőkorból éppen csak kinőve , megleli társát egy ellenkező nemü, kissé idősebb, tökéletesitett önmagában, akihez némi távoli rokoni szálak is fűzik.Történelemi , országhatárokon átcsapkodó viharok megakadályozzák ennek a kapcsolatnak a beteljesedését, mely végül
tragikusan végződik. Hősünk azonban folytatja éldegélését és mivel a természet ellátta adottságokkal, nők százait vonzza , akiket
a legjobb esetben is szerelem nélkül szeret.
Szereti őket, ha zongoráznak neki, ha felvarrogatják a gombjait, ha játszanak neki a szinházban, ha gyereket szülnek a megkérdezése nélkül(igaz, ezt csak jóval később), csak hát úgy érzi, az "igazi" , mint az élet a szerencséseknek felajánlott egyetlen nagy esély, már megvolt.
Telnek-múlnak az évek, cipeli polgári értékrendjét tehát mikor "korba" kerül , a család utáni kinzó vágya feleLős gondolkodásra buzditja. Kiválasztja azt a társat , aki akkori környezetében legmegfelelőbbnek tünik , akinek természete és határtalan szerelme kiküszöbölni látszik minden
buktatót.
Itt jön tehát az értékrenddel kötött kompromisszum:
feleségül vesz egy olyan társat akibe nem szerelmes, akiről tudja hogy nem az "igazi" , de hát ha már meg kell tenni ( hiszen a családalapitási kényszer polgáréknál kötelező)
hát akkor legyen, egye fene "megalkuszik".
Hamarosan egy rémálom közepében találja magát: hősünk ügyvédek, biróságok, gyámügyek forgatagában kapkodja fejét , megszületettt gyermekével zsarolják és örülhet ha nem lesz hidlakó vagy netán...
Mindaz amit felépitett romokban hever , mindaz amit az értékrendje alapján szivósan kialakitott, csak fájdalmat okoz.
Nos, innen kell talpra állni.
Megfogadja magában, hogy soha többet kompromisszumot, hogy irgalmatlanul kivágja mindazt ami egy kicsit sem felel meg értékrendjének. Kérdés: jó ez igy? Helyes-e?
---
Nos, ez lenne egy konkrét forgatókönyv vázlat, amire rá lehet(ne) húzni az elvi részeket.
De örülnék más konkrét forgatókönyv vázlatoknak is.
Üdv. |
|
A hozzászólás:
 |
Kilroy
2000-12-30 01:03:49
|
68
|
Kedves Macisajt!
Most nem egészen értelek. Voltaképpen konkrét példát kértél arra, amit tőlem (és asszem SmartAss-tól) idéztél, vagy nem? Amit felhoztam, azt magad is elismered, hogy megfelel a tőlem (tőlünk) vett idézet(ek)nek. De akkor mi ezzel a probléma? Az, hogy a te példádat hoztam föl?
Különben amikor az inkriminált szöveget leírtam, nem igazán gondoltam konkrét esetekre. Így a a leírás közben bennem felötlő konkrét esetekből nem hozhattam fel példaként egyet sem. De mert te éppen miközben tőlem konkrét példát kértél, le is írtál egyet, hát bátorkodtam ezt felhozni. Remélem, ez azért igazolja azt, amire feltehetően kíváncsi voltál, hogy létezik-e egyáltalán a dologra konkrét eset. Miért baj az, hogy így válaszoltam?
Kil |
|
Előzmény:
 |
Törölt nick
2000-12-29 07:43:25
|
55
|
"Ez (ha igaz) jó példa arra, amit első két példádban idéztél. Elég konkrét? "
Hát, kedves Kilroy , én nem egészen erre gondoltam.
Mert igaznak igaz ( hajaj, de mennyire), de én inkább arról szerettem volna valamit, hogy Te(ill. SmartAss) kb. milyen előforduló esetre gondoltatok, mikor az általam idézett részleteket
irtátok.
(Én erre csak szerényen reagáltam a kis személyes példámmal, inkább azon gondolatom alátámasztására,
hogy adhat bárki bármilyen okos elméleti tanácsot,
lehet valaki bármennyire okos/felkészült/tapasztalt/stb., ez semmire nem biztositék, legkevésbé arra nem, hogy valaki ne tudná annak rendje-módja szerint elszúrni saját életét (és még jó ha csak a sajátját)...Mert itt van példának a topicbeli lány esete, mi itt hablatyolhatunk neki mindenfélét vegyesen, a kapcsolatainak egyensúlyát ő maga érzi és ez majdnem minden esetben változó. Leegyszerüsitve:
ha itt születik egy nagyon okos, komoly , megfontolt álláspont,akár konzenzussal, hogy "ilyennek kell lenni, igy köll ezt csinálni , mert lám a tapasztaltak ezt mondják", az még korántsem a siker garanciája..Sőt..
És erre is tudnék konkrét példát.) |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|