Keresés

Részletes keresés

Mumu Creative Commons License 2000-12-28 05:06:59 24
Kedves pancso,valaszomat osszekotom a SmartAss kovetkezo rlereagalasaval,hiszen egyrol szoltok.
SmartAss Creative Commons License 2000-12-28 01:57:09 18
Lehet, hogy nem választottam el elég világosan, de én az igénytelenséget stb. nem a TK-iekre értettem, arról csak azt írtam, hogy ott kezdtem foglalkozni a kérdéssel. A többit teljesen általánosan értettem. Így már elfogadható?
A hozzászólás:
pancho Creative Commons License 2000-12-28 01:11:39 10
Aprót vitatkoznék.
A Távol-Keleten az emberek alapszemlélete más. Ez nem igénytelenség, ez az ő világszemléletük (nem világnézet, világszemlélet). Annyiban tér el a hitgyülis-keresztény(-mohamedán) szemlélettől, hogy ők nem úgy gondolják, hogy minden előre meg van írva, és mindennek oka van, és ebbe bele kell törődni, hanem valóban el is érik a lelki békéjüket, például olyan lelkigyakorlatokkal, mint a taj-csi, amit pl. Kínában minden parkban gyakorolnak, vidéken is a földművesek, hiába kell anélkül is korán kelniük. Ez csakugyan teremt egyfajta összhangot a test és a lélek(? - nem hiszek a létezésében) között, vagyis inkább úgy hangolja az agyat, hogy jobban odafigyeljen a test minden működésére (elég hihetetlen, de a feltétlen reflexek működését is tudják hosszas gyakorlással befolyásolni - tehát ezek a reflexek sem feltétlenül feltétlenek :-).
A japánoknál ezt a meditáció váltja ki, és gondolom, a többi távol-keleti népnél is van valmi hasonló technika. Egyszerűen jobban odafigyelnek magukra, ennyi a titok.
Egyébként itt is elérhető, ilyesmit nyújt pl. a reiki vagy az agykontroll, ha valaki nem esik át a ló túloldalára, és nem fogad el belőlük kétkedés nélkül mindent - sok olyat láttam, főleg nőktől, hogy váláshoz vagy szakításhoz vezetett náluk ilyesféle lelki karbantartó módszerek gyakorlása, mert aztán ennek rendeltek alá mindent, és a kapcsolat megromlását arra fogták, hogy most szabadulnak meg a múlt hibás döntéseitől - ez kiváló eszköz arra, hogy összhangba kerülj - és békében élj - önmagaddal és a világgal. Ez persze nem azt jelenti, hogy bele kell törődni a rosszba, inkább azt, hogy keresd, hogyan lehetne azt jobbá tenni.
Előzmény:
SmartAss Creative Commons License 2000-12-27 23:20:17 1
Amikor többször is megfordultam a Távol-Keleten, az egyik legdöbbenetesebb élményem volt, hogy vagyoni és társadalmi helyzettől függetlenül mennyi boldog embert látok. Eltartott egy ideig, amíg megértettem, hogy a boldogságuk oka belső szemléletükből fakad: azok az emberek békében élnek önmagukkal és a külvilággal. Ekkor kezdett ez a kérdéskör mélyebben foglalkoztatni, és indított arra, hogy keressem ennek az okait.

Nagyon gyorsan látnom kellett azonban azt is, hogy micsoda szakadék van azok az emberek között, akik belső békéjüket valóban a saját értékrendjükből, és az annak való megfelelésből nyerik, és azok között, akik egy nézetrendszer, vallás, ideológia hatására (boldogok a lelki szegények...) leszoknak az önálló gondolkodásról, a kétkedésről, saját igazságaik kereséséről, és a számukra fontos ideológiából „kapják” e belső boldogságnak vélt igénytelenséget, érdekek vezérelte, előregyártott igazságokat (lásd pl. HitGyüli), szellemi lebutítást. Ez nagyon gyorsan elvezetett annak végiggondolásáig, hogy mi is a valódi funkciója ezeknek az ideológiáknak, és hogyan is műxik valójában a világ, hogyan „gyártanak” engedelmes tömegeket, alattvalókat, hogyan és miért manipulálnak milliókat, de azt hiszem, ez már egy másik történet...

Abban ellenben nem hiszek, hogy az értékrend kialakulása, és a törekvés annak érvényesítésére automatikusan megteremti a belső békét is. Ehhez sok évnek kell eltelnie, hogy eljöjjön az akkor már nem is olyan fájdalmas felismerés, hogy én sem váltottam meg a világot, mert azt nem lehet; hogy az el nem ért vágyak nem feltétlenül kudarcok is egyben; hogy a csalódások, fájdalmak, sőt, tragédiák is az élet elengedhetetlen és szükséges részei; hogy a világ sokkal bonyolultabb annál, mint hogy valaha is megérthessük; hogy vannak dolgok, amiket nem is szabad megismernünk, és megértenünk; hogy jelentéktelen porszemek vagyunk a nagy egészben, és az időben, de az élet ennek ellenére szép, és nem véletlenül vagyunk e világon... és még sok-sok minden, amitől aztán tényleg megbékélünk önmagunkkal is, és a világgal is.

Csak néha elgondolkodom azon, hogy mire mindezt el- és megérjük, akkor már minek?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!