|
|
 |
miszisz
2000-12-27 03:20:18
|
21
|
Kedves Csaba!
Köszönöm a válaszod melynek a második része igen elgondolkodtatott. Függőnek neveztél, ami jelen körülményekre nézve nagyon igaz, de nem volt ez mindig igy.
Mióta kijöttem, kb másfél éve, a megváltozott körülmények tettek félőssé és kiszolgáltatottá. Ami rettenetesen meggyötört az első időben és mint látod még mindig nem tudtam kigyógyulni belőle.
Otthon 20 éves korom óta a saját életemet éltem 29 éves koromig, amikor is összeházasodtunk. A helyem valójában soha nem találtam, de erősen álltam a saját lábamon. Azt hiszem az elszántság és a hit hiányzik belőlem leginkább. Hinni magamban és az álmaimban. |
|
A hozzászólás:
 |
Horgasz_Csaba
2000-12-26 23:02:03
|
20
|
Kedves Miszisz!
Csupa gyakorlatias dolog jut eszembe, amihez nem kell pszichológusnak lenni. Pl., hogy ezek szerint férjed el tud tartani egy ideig, és nem gond a kenyérkereset? Ha a szoborkodás ennyire fontos számodra, miért ne iratkozhatnál be egy képzőművészeti iskolába, akár ott külföldön is? A pénzkeresetet is ezzel kellene összekötni, mert fontos, hogy az ember szeresse, amit csinál. Nem tudom, milyen konkrét lehetőségek vannak, de elindulásul ilyesmik jutnak eszembe: művészeti manager (kiállítás-szervezés stb.), újságírás-szerkesztés művészeti lapban, ki lehetne használni esetleg a külföldi tartózkodásodat, és valamiféle közvetítő (tudósító vagy kereskedelmi jellegű) munkát végezni a két ország között, stb.
De azért elmondom a pszichológusi hátsó gondolataimat is: a tények azt sugallják, hogy általánosabb ez a bizonytalanság benned; már a pályaválasztás előtt is bizonytalan voltál, mit szeretnél kezdeni az életeddel, hiszen a gyerekekben előbb-utóbb kialakul valamiféle érdeklődési irány, Te mégis tanácstalan maradtál, szüleid irányítását vártad volna. Aztán lett egy szakmád, mégsem vállaltál önálló munkát: egy vezető kiszolgálását választottad, ami a függőség biztonságát nyújtja. Most pedig férjedre hagyatkozol, ő keresi a pénzt, amíg Te "megtalálod önmagad". Szóval, ez olyan benyomást kelt bennem, mintha fontosabb lenne számodra a biztonság (függőség) mint az önállóság, ami gátol önmagad megtalálásában (a munkát is beleértve). Talán, ha mernél önállóbb lenni, a tervezés is könnyebben menne.
Csaba |
|
Előzmény:
 |
miszisz
2000-12-26 11:28:52
|
19
|
Kedves Csaba!
Igen, 30 éves vagyok és fogalmam sincs mit kezdjek magammal valójában. Van egy szakmám, és egy tanári végzettségem, melyekben soha nem dolgoztam. Nyelvtudásommal elhelyezkedtem egy cégnél, ahol végeztem a dolgomat, ami nem igazán az alkatomnak megfelelő volt. ( Asszisztensként dolgoztam egy vezető mellett, én aki kissé felületes és figyelmetlen vagyok általában). A férjemmel most külföldön élünk, én egyenlőre nem dolgozom, mivel nyelvismeretem még nem megfelelő és különben sincs fogalmam sem arról mit is kezdjek magammal. ( talán inkább ez az ok)
Ezek voltak a tények.
Az álmom, ami szépen lassan az évek alatt kialakult, a művészet. Alkotni. Mindig is ez volt az életem. Változtatni és látni a műveket amik kikerülenk a kezem alól, de mindig nyuszi voltam megmutatni őket valakinek aki méltó itéletet mondhatna felettük.
Sajnos nincs körülöttem most, külföldön, senki olyan, aki biztatna és hitet tudna adni. Tudom hogy jó dolgokat csinálok és az álmom az hogy egyszer majd csak nézők elé viszem a szobraimat, de azt is tudom hogy ebből nem lehet megélni, tehát valami munkát is kellene keresnem. De nem tudom az irányt!
Tudom a válasz bennem rejlik, de milyen kérdéseket tegyek fel magamnak?
Tudom az embernek nem ilyenkor kell pályaválasztással vessződnie, de amikor kellett volna, senki nem volt ott hogy segitsen. Nem okolom érte a szüleimet, mert most felnőtt fejjel sem tudok dönteni.
De talán, ha tudnál valami tanácsot adni az segitene!
Bocs ha kicsit kusza voltam, de nehéz még leirni is az ami aggaszt!
Üdv:
miszisz |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|