|
|
 |
Fórián Szabó István
2000-12-15 14:48:31
|
30
|
Kedver Mantis Religiosa,
hosszú és fájdalmas történetet írsz le, melynek végére, úgy érezteted, szétesett a családod ... hát igen; de úgy tűnik, leginkább az apa-formák (a te papád, a féltestvéreid papája), akik "eltűntek" a család életéből, és főként a mamád életéből. (Mert hogy veletek, a gyerekekkel, ha pontosan értem, egészen jó kapcsolatot tart a papátok.) Szóval nem csak a családnak (gyerekeknek) hiányozhat/ott/ újra-meg újra egy "apa", hanem a mamádnak is - egy társ. Mert egyébként, ha sok-sok problémával is küszködve, de egészben, sőt talán túl is "családon belül" vagytok: te már 22 évesen, öcséd 20 évesen ... Vajon mi nem teszi lehetővé, hogy a s a j á t utatokat járjátok ?
csak ilyen kósza fantázia-kérdéseket tudok felvetni, mert nem hiszem, hogy ez a levelezősdi forma alkalmas lenne olyasminek a körbejárására, amivel -mint mondod- párhuzamosan több pszichológus is foglalkozik. Egy valamit kétségtelenül gondolok: legalább meg kellene próbálni egyszer összeszedni a családot (akik ott együtt éltek), és leülni e g y ü tt, megpróbálni beszélgetni e g y ü tt az égető problémákról - mondjuk egy családterapeuta segítségével. (Érdemes ezt persze előzetesen tisztázni a pszichológusoddal - hiszen nincs értelme egyszerre többfelé járni.) Minthogy ez neked jutott eszedbe, nem látok mást, aki kezdeményezhetne egy ilyen folyamatot, mint Téged. Az sem baj, ha első lépésben úgy látszik, a család erre rábeszélhetetlen. Kezdheted Te is egyedül, szövetkezhetsz egy családterapeutával - hátha sikerül közös erővel a többieket is meggyőzni.
Én látnám értelmét egy ilyen kezdeményezésnek, hiszen valamilyen formában már mindannyian az erőtök végén jártok ...
|
|
 |
Fórián Szabó István
2000-12-15 14:46:54
|
29
|
Kedver Mantis Religiosa,
hosszú és fájdalmas történetet írsz le, melynek végére, úgy érezteted, szétesett a családod ... hát igen; de úgy tűnik, leginkább az apa-formák (a te papád, a féltestvéreid papája), akik "eltűntek" a család életéből, és főként a mamád életéből. (Mert hogy veletek, a gyerekekkel, ha pontosan értem, egészen jó kapcsolatot tart a papátok.) Szóval nem csak a családnak (gyerekeknek) hiányozhat/ott/ újra-meg újra egy "apa", hanem a mamádnak is - egy társ. Mert egyébként, ha sok-sok problémával is küszködve, de egészben, sőt talán túl is "családon belül" vagytok: te már 22 évesen, öcséd 20 évesen ... Vajon mi nem teszi lehetővé, hogy a s a j á t utatokat járjátok ?
csak ilyen kósza fantázia-kérdéseket tudok felvetni, mert nem hiszem, hogy ez a levelezősdi forma alkalmas lenne olyasminek a körbejárására, amivel -mint mondod- párhuzamosan több pszichológus is foglalkozik. Egy valamit kétségtelenül gondolok: legalább meg kellene próbálni egyszer összeszedni a családot (akik ott együtt éltek), és leülni e g y ü tt, megpróbálni beszélgetni e g y ü tt az égető problémákról - mondjuk egy családterapeuta segítségével. (Érdemes ezt persze előzetesen tisztázni a pszichológusoddal - hiszen nincs értelme egyszerre többfelé járni.) Minthogy ez neked jutott eszedbe, nem látok mást, aki kezdeményezhetne egy ilyen folyamatot, mint Téged. Az sem baj, ha első lépésben úgy látszik, a család erre rábeszélhetetlen. Kezdheted Te is egyedül, szövetkezhetsz egy családterapeutával - hátha sikerül közös erővel a többieket is meggyőzni.
|
|
A hozzászólás:
 |
Mantis Religiosa
2000-12-13 12:44:55
|
24
|
Kedves István!
Kétsébeesésemben fordulok ide.
Nagyon örültem mikor megláttam ezt a fórumot.
Az én családomból már mindenki járt pszihológusnál,a kerületi családsegítő szolgálatnál.
Édesanyám jelenleg is rendszeresen jár.
Igazából az a baj,hogy nálunk nem működne úgyérzem egy olyan dolog,hogy családostul elmennénk egy ilyen beszélgetésre.
Lehet,hogy éppen ezért járunk külön külön.
Akárhányszor átgondolom a dolgot,mindíg arra jutok,hogy a problémáinkat nekünk kell megoldanunk,de sajnos ez már évek óta tart,és sokszor megpróbáltunk már tiszta vizet önteni a pohárba,de a családi állapotunk csak romlik,és romlik.Egyre rosszabb minden,és kétségbe vagyok esve,mert senki nem segít nekünk.A pszihológusaink segítsége is csak ideig óráig működik,de mihelyst újra jelentkeznek a problémák,fáradtan összecsuklunk,és feladjuk.
Attól félek nincs már erőnk javítani a helyzeten.Nem tud egyikőnk sem miből meríteni.
Nem tudom le tudom-e írni a problémát,de megpróbálom.
A történet a következő:
A szüleim kicsi koromban elváltak,én még megbirkóztam a dologgal,de a nálam kétévvel fiatalabb öcsém,aki akkor 4 éves volt,azóta nem találja a helyét.
Édesanyámmal maradtunk,és boldogan éltünk,akkor még az öcsémmel sem volt gond,bár mindíg is szeleburdi volt,és belekeveredett dolgokba.
Tudni kell,hogy édesapámmal ma is tartjuk a kapcsolatot,és jó a viszony köztünk,édesanyámmal is jóban vannak.
Aztán lett egy egy nevelőapánk,és még mindíg rendben volt úgyérzem minden.
12 és 14 évesek voltunk,mikor édesanyánk megkérdezte tőlünk,szeretnénk-e kistestvért.
Mi persze,örömmel fogadtuk a dolgot,és így megszülettek a féltestvéreink,mert ikrek lettek.
Nagyon szerettük őket mindannyian,de sajnos ahogy telt múlt az idő,azt vettük észre,hogy kezd szétesni a családunk.Így is történt.
Öcsém is,és én is,annak ellenére,hogy szerettek bennünket is,és a kicsik nevelése mellett is foglalkoztak velünk,elkezdünk elszakadozni a családtól.
Kamaszodtunk ugye,és mostmár azthiszem ez pont ezért a legrosszabkor történt.
Egy kamasznak szerintem ebben a korszakban van a legnagyobb szüksége az édesanya,édesapa bölcs élettapasztalataira,és tanácsaira.
Ezeket pedig sajnos csak ritkán kaptuk meg,főleg akkor,ha már kész volt a baj.
Évek teltek el,és most egy olyan családban élek,ahol az öcsém miatt édesanyám már teljesen ideggyenge,emiatt a most 7 éves kistestvéreim sem élvezhetik azt,hogy milyen jó anyuval és apuval sokat játszani,mert leggtöbször fáradtak,de inkább idegesek.
Az öcsém már többször kísérelt meg öngyilkosságot,egyszer összeverekedett a nevelő apánkal,amit ma sem tettem helyre magamban,többször került összetűzésbe a hatóságokkal,és az ivásba is belefogott,de hála istennek azt már abbahagyta.
Most ő 18 éves,iskolába nem jár,nem is dolgozik.
Anyám ezek miatt a dolgok miatt mára teljesen tönkrement,és ugye én sem bírom már sokáig.
Leggtöbször a barátomhoz menekülök,félig vele élek,félig otthon.
Nem merem anyámat egyedül hagyni,mert a családban,ahogy ő is mondta csak én maradtam neki.(Nevelőapámmal megromlott a házassága).
Szeretjük az öcsémet,még mindíg,mindezek ellenére.Legtöbben aztmondják,már rég kirakták volna anyám helyében,de egy anya ilyenre képtelen.
Már nagyon ritkán beszélgetünk,mert anyu csak az öcsémet szidja,ha öcsém is ott van,akkor veszekednek,és mondanom sem kell,hogy az öcsém rettenetesen nagy igazságtalanság áldozatának érzi magát.
Néha belátja,hogy sok rosszat tett velünk,és akkor csak magát szidja,hogy mer ő hülye,egy senki,de azután újra történik valami,vagy megint a rendőrségről jön haza,vagy egy csekk jön,amit nekünk kell kifizetni,mert ő ugye nem dolgozik.
Nem bírom tovább lassan...
Karácsonykor anyu el akar menni a szüleihez,azmondja köztünk már nincs szeretet ünnepe,sajnál engem,hogy én is öcsém miatt kell,hogy így éljek,de nem tud már mit tenni.
Soxor már velem is veszekszik,persze megértem,mert ideges,és kétségbeesett ő is.
Nem tudom,mennyire tudtam vázolni a családi helyzetünket,de ezek lennének sajnos.
Mondja meg nekem őszintén,lehet ezen még segíteni?
Sikerülhet még nekünk újra családnak lenni?
Van esetleg valami javaslata?
Minden tanácsot nagy örömmel fogadnék.
Előre is köszönöm.
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|