Keresés

Részletes keresés

Mbrio Creative Commons License 2000-12-10 23:46:04 73
Bármilyen telepedés káros dolog. Pároddal meg kell értetni, hogy a barátjának nem az élettársa, hanem barátja. Álljon ki a barátja mellett, segítsen megtalálni az egyedüllétben magát. De! Semmi esetre sem úgy, hogy a családdal túl szoros legyen a kapcsolata. Ha rendezte magát, akkor lehet közelebb engedni. Arany középút, ahogy mondani szokás. Az én barátom is most nősül, gyerek jön. Barlangásztunk együtt sokat. Én egyedül vagyok szintén válás után (meló van és semmi nyugdíj), de nem érzem szükségét, hogy a barátomékra rátelepedjek. Megvártam amíg kitisztul a fejem és nyitottam, hogy új kapcsolataim legyenek. Nem párkapcsolat, hanem emberi. Szóval ennek a barátnak is ez kéne. Meg kell tanulnia egyedül lenni. Utána újra meg kell tanulni, hogyan menjen emberek közé, hogyan keressen értékes barátságokat. Akinek egy barátja van, az lényegében nagyon zárkózott. Automatikus, hogy rátelepszik arra az egy barátjára. Minél hamarabb el kell rendezni a dolgot, nehogy nagy balhé legyen belőle. Gondold el, előbb vagy utóbb csalódik a barátjában, mert a párod meg őrlődik a helyzet közepén. Vagy a párod megy el a barátjával. Rémképek csőstül. Túl negatív voltam?
A hozzászólás:
howdy Creative Commons License 2000-12-10 23:21:52 71
Kérdezek én valami mást, kéretik férfi szemszögből válaszolni.
Van az én páromnak egy régi nagyon jó barátja, az örök játszópajtás minden kihívást jelentő sportban. Mióta élnek versenyeznek, ki ér fel előbb a lépcsőn, ki úszik gyorsabban a partra, megmentették már egymás életét is vagy húsz évvel ezelőtt. Ez egy olyan igazi férfibarátság.
Mindketten megnősültek fiatalon, majd mindketten egy elrontott házasságban találták magukat. Itt nem volt gyerek, ott volt. Az én férjem elvált, és egyedül élt sokáig. A másik srác nem vált el, de kiköltözött a nappaliba, és ismét mindketten hegymászással meg vitorlázással töltötték a hétvégéiket, együtt, örökké.
Ekkortájt jöttem én, az egyik pasi örömére, a másik bánatára. Anyósom már a tenyeremből evett, de a jóbarátnak még mindig szikrát hányt a szeme. Aztán megszoktuk egymást, viszonyunk a legutosó időkig udvariasnak mondható. Kialakult köztünk egy leíratlan egyezség, mennyire mászhat bele az életünkbe. Na de felnőtt a jóbarát nagyfia (szeme fénye) és külföldre (USA) ment egyetemre. Apuka elérkezettnek látta az időt a válásra (2000 nyara)és azóta felborult a világ.
A jóbarát 55 éves, és (hosszú történet, miért, de már) nyugdíjas, baromira ráér. A napokban döbbentem rá, hogy mennyire egyedül van, és mennyire kapaszkodik ebbe a barátságba. Ez egy szerintem is értékes és érdekes és fontos kapcsolat (nekem is vannak csodálatos külön bejáratú egész napot átbeszélgető ottfolytatjukaholabbahagytuk tereferebarátnőim)de ez a mostani ránk- (illetve páromra-)telepedés kezd ellentmondásos érzéseket kelteni bennem. Mit tegyek?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!