|
|
 |
Mbrio
2000-12-09 13:06:55
|
51
|
Sziasztok!
Hozzászólnék én is. Jó a téma és nem hiszem, hogy általánosságban leírhatóak lennének a szabályok férfira és nőre no meg a helyzetre amiben vannak éppen. Nincs recept. Vannak megoldások és félmegoldások. Jómagam is átéltem ilyen dolgokat ígyhát van némi elképzelésem. Node!
howdy, amit leírtál a machodról szerintem emberi doog. Ő így éli meg, kudarcai nem emelik az egekbe. Az hogy türelmes vagy látszik abból, amit leírtál. Lehet, hogy megtaláltad azt a megoldást (játékot), ami a legkevésbé konfliktushelyzet teremtő a ti kapcsolatotokban. Valahogy úgy érzem, ez a helyes. Egy férfi erős, de lelkileg már nem annyira mint testileg. Kell hát egy erős támasza a háttérben. Ez lehet a nő, akit szeret. Azt ugyan nem tudom, hogy mennyi idő alatt teszi túl magát az embered a kudarcán és végül előjön. De talán, ha nem vagy elég türelmes hozzá, több időt töltene el így mint most. Ezt azért írom, mert részemről például hasonlóképp élem meg a dolgokat. Kudarc ér, meg kell bírkoznom vele. Nagyon jó ha van egy társ. Éreznem kell, hogy ott áll mögöttem. De! Először egy bizonyos szinten én akarok a problémáimmal együtt lenni. Aztán amikor megtalálom azt a helyzetet, hogy oldodik bennem a dolog, akkor meg tudom osztani a nővel is. És akkor magát a problémát jobban is tudom tálalni neki. Nem úgy fogja érezni, hogy teljes egészében ráöntöm és lesz ami lesz. Neki is megvannak a problémái, nem kell az első pillanatban hogy megkapja az enyimeket is. Ha pedig nekem esne a drága, hogy ugyan mi bajod, gyere már ne izélj, nem bírnék a problémával foglalkozni. És csak idegesítene.
Nos ez a helyzet az én szemszögemből. De mindenki más, lehet hogy párod is másként éli meg, nem tudom. Mindenesetre szvsz örülhet, neked mert ilyet ritkán talál. Ez lehet nagy példája annak, hogy a szeretet legyőz dolgokat. |
|
A hozzászólás:
 |
howdy
2000-12-04 21:16:39
|
39
|
Mumu, kedves, az, hogy én itt képesnek érzem magam hasznos tanácsokat osztogatni, nem azt jelenti, hogy húszas éveimben nekem is ennyi eszem lett volna.
Az én machom is nagyon nehéz eset, ő is minden nap elindul megváltani a világot (háborúzni, vadászni, győzni, stb), aztán vagy frusztráltan, vagy vigyorogva érkezik haza, és nekem a éreznem kell az első pillanatban, milyen arcot kell elővennem. Ha sikerült a napja, akkor egy hőst kell ünnepelnem, ki megjött a csatából, ez elég jól megy. A kudarcot azonban nem bírja. Olyankor minden ajtó, valós és lelki ajtó becsukódik, és nem enged be senkit. A kisgyerekben elmerült anyuka az egy Playboy nyuszi a sebeit nyalogató férfihoz képest. Dédelgetés nem kell, sajnálat nem kell, csak messziről szabad sóhajtozni, azt is csak halkan. Ugyanez van, ha elmerülten dolgozik valamin hetekig. Imádom, amiért olyan okos, de hiányolom a társaságát, a szobájából meg csak a hörgés hallatszik ki (lassú a számítógép, hülye a számítógép, stb) A mai napig nem tudom ezeket a lelkiállapototokat kezelni. A legjobban az vált be, ha otthagyom a szobájában /garázsban egy darabig, aztán aprókat kopogtatok a lelkén meg a garázsajtón. Ha még morog, visszavonulok, aztán addig próbálkozom, amíg előjön. Ez a játék nem tartozik a kedvenceim közé, elhiheted, de elviselem. (nekem valahogy szimpatikusabb ez a megoldás, mint keresni egy másik pasast) Valami hasonló toleranciát kellene kifejlesztenetek nektek, férfiaknak is. Én elfogadom, hogy a tesztoszteron irányítja az agyatokat, és ettől néha furcsán viselkedtek. (sokszor tetszik is a dolog) Vegyétek ti is tudomásul, hogy a női hormonok is félelmetesek. Amikor terhes voltam, hetente ablakot pucoltam, újra és újra kitakarítottam mindent, igazi fészekrakási lázban égtem. Nem tudtam más fontossági sorrendet felállítani, a tisztaság volt mindenek felett. Amikor megszületett a baba, jött a szoptatás, meg a depresszió, akkor is a hormonjaim irányítottak, nem a józan eszem. Ha a feleségednek, Mumu, agydaganata lenne, valószínűleg nagyon megértő lennél a megváltozott viselkedése miatt. Hidd el, ez a gyerekszülés, ez olyan a nőknél, mint egy múló agydaganat. Semmi bajunk a férfival, őt imádjuk továbbra is, hiszen ő adta nekünk a csodát. Ha a férfi ezt kívülről nézi, és számolgatja, ki hány adag szeretetet kap a nőtől, nem jól csinálja. Csatlakoznia kellene a nő lelkiállapotához, és szeretettel kitessékelni őt a gyerekszoba bűvöletéből valami más izgalmas helyre....
De hát már azt hiszem mindketten más időket élünk, más problémákkal. Régi sebeket nem kell nyalogatni, újakat meg már nem csinálunk, nem igaz?
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|