Tegyük fel egy gondolatkísérlet kedvéért, hogy mondjuk a Fidesz elveszíti a választásokat, de valami nagyon. Csak tegyük fel, mert meg szeretnék világítani valamit.
Tegyük fel, hogy annyira elveszíti a választásokat, hogy szó szerint meló után kellene néznie, mondjuk Deutsch Tamásnak.
Tudom, hogy most rogadtul vétettem a pártsemlegesség ellen, de gondoljuk végig. (Mondhatnék egyébként fiatal MSZP-s politikust is, de sajna ilyet nem tudok.)
Ki a franc venné fel dolgozni maga mellé jogásznak? És ez nem csak vele van így. Amíg a jelenleg parlamentben levő politikusok anyagi jóléte attól függ, hatalmon maradnak e, vagy sem, és ehhez foggal körömmel ragaszkodnak, addig nem lesz változás. Addig csak a bársonyszékekben ülő seggek változnak, a módi nem.
A felkészült, területükön kiemelkedőt teljesíteni tudó szakember (bal jobb egyaránt!!!) politikusok nem fognak nagyon kapaszkodni, kimegy külföldre, és kamatoztatja a szakértelmét, vagy itthon a gazdaságban.
Marad hatalmon az, aki máshoz nem ért, csak a pártos politikához, és ebből kíván megélni hosszú távon, és mindent bevet, hogy így maradhasson.
Tehát marad a második vonal, marad a suttyóság, a sunyiság, a hangzatos jelszavak, és a hatalom akarása (és élvezete a "mindent megtehetek!" elvnek) és avval való visszaélés a jogi csűrcsavarok mezsgyéjén lavírozva.
És ez piszkosul dühít!!!!!!!!!!!!!!!!
Trout |