Keresés

Részletes keresés

Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000-11-07 07:58:11 306
Kedves Attilás,

sajnos amit leírsz, az a hozzátartozók részéről tipikus hozzááláás az elején. Emiatt az evészavarok terápiája gyakran a hozzátartozók bevonásával is kezdődik, mégpedig egy kis pszichoedukációval, ahol elmagyarázzuk nekik a betegség lényegét és a hozzááláást, amivel segíthetnek, és nem a feszültséget fokozzák. Mellékelek alább egy hozzátartozóknak készült írást, hogy milyen viszonyulást javaslunk a részükről evészavarban szenvedő ismerőseikhez.

Üdv,

Tamás

__________________________________________________________
Információ az evészavarokról hozzátartozók és barátok részére:

Az evészavarok megértése

Az evészavarok nagyon bonyolult pszichológiai és viselkedési problémák, amelyek nagyon közel állnak a depresszióhoz és az alacsony önértékelés problémaköréhez. Az anorexiás, bulímiás betegeknek az evészavar egész életüket kitölti. Gyakran előfordul, hogy a zavart táplálkozási szokások, a kóros súlycsökkentő viselkedések más személyes problémákat fednek el (iskolai, vagy teljesítményproblémák, párkapcsolati vagy családi zavarok, női identitás zavarok, perfekcionizmus, öndestruktivitás stb.) Annak a személynek, aki úgy érzi, hogy valamilyen módon elvesztette a kontrollt az életében, az evészavar egy lehetséges eszközt jelenthet valamiféle erő, vagy kontroll visszaszerzéséhez. Egy olyan kultúrában, amely a testsúly csökkenést és a soványságot idealizálja, az olyan sérülékeny emberek számára számára, mint a bulímiások és az anorexiások, a súlycsökkenés egy lehetséges megoldás lehet minden problémájukra.

Mit tehetünk?

Ha felfedezzük, hogy egy rokonunk vagy barátunk evészavarban szenved, fontos, hogy kifejezzük véleményünket. A végső célunk az kell, hogy legyen, hogy az illető szakemberhez forduljon segítségért. Mivel az evészavarok komplex pszichológiai problémák, amelyeknek súlyos, veszélyeztető következményei vannak, ezért alapvető, hogy a szenvedő fél megfelelő kezelésben részesüljön. Nagyon sok jól képzett orvos, terapeuta képes ma már az evészavarok modern, integratív kezelésére. Mielőtt konfrontáljuk ismerősünket a problémával, fel kell készülnünk az esetleges ellenreakciókra. Az, akit konfrontálnak egy általa titkolt problémával,
gyakran zaklatottá válik, védekezésbe kerül, és/vagy mérges lesz. A másik lehetőség, hogy megkönnyebül, hogy valaki segíteni szeretne rajta. Úgy kell a kérdést elővenni, hogy ez ne okozzon kellemetlenséget, szégyent.

Tudassuk vele, hogy segíteni akarunk rajta

Vannak dolgok, amelyek talán nagyon egyszerűnek tűnnek nekünk (pl. felvilágosító irodalmat találni, megbeszélni egy találkozót egy orvossal, elmenni kezelésre), de másoknak esetleg nehézséget jelenthetnek. Ebben a helyzetben felajánlott segítség egy szakember feltalálásában sokat jelenthet ismerősünknek.

Vegyük észre saját határainkat

Mindezzel együtt, legvégül mégiscsak a problémával küzdő rokonunknak, ismerősünknek kell eldöntenie, hogy segítséget kér-e. Ha ő úgy dönt, hogy nem akar ezzel foglalkozni, nagyon kevés az esély, hogy sikert érünk el akkor, ha forszírozzuk egy ilyen döntésben. Ez persze nem azt jelenti, hogy abba kell hagyni az ő támogatását. Néha sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a beteg észrevegye, hogy a dolgok kontrollja kikerült a kezéből. Értessük meg szeretteinkkel, hogy nehéz helyzetben vagyunk, mert nem tudjuk olyan dologra rávenni, amit ő nem akar, de ennek ellenére vegyük komolyan a dolgot, beszéljünk a kezelés előnyeiről és
elmaradásának hátrányairól. Azok a betegek, akik felgyógyultak az evészavarukból, gyakran számolnak be arról, hogy barátaik, családtagjaik ahelyett, hogy segítettek volna nekik a probléma megoldásában, rendszerint ugyanazokat a dolgokat ismételgették (miért eszel keveset, miért kell hányni minden étkezés után, miért vagy ilyen sovány, egyél még egy kicsit stb.).

Mit várhatunk a gyógyulástól

Ha ismerősünk, barátunk végül is beleegyezik a kezelésbe, természetes, hogy várjuk az eredményeket. Fontos tudnunk, hogy a gyógyulás hosszú folyamat, és a változást a viselkedésben és attitűdben hosszú ideig nem vesszük majd észre. Készen kell lennünk
a másik változékony érzelmi állapotainak elviselésére. Lesznek visszaesések, nehéz időszakok, és csak hosszútávon, tendenciájában látjuk majd a javulást. A gyógyulás nagyon sok időt és energiát vezs igénybe, és fontos, hogy eközben folyamatosan biztosítsuk a beteget arről, hogy támogatjuk, néha kérdezzük meg, hogy van, és bátorítsuk. A családtagok és barátok türelme a gyógyulás fontos tényezője a folyamatban.

Vigyázzunk magunkra is

Könnyű teljesen elmerülni szerretteink evészavarának problémáiban. Nagyon gyakran előfordul, hogy a családtagok és barátok telítődnek a problémákkal és frusztráltakká, feszültté, türelmetlenné válnak. Az evészavarok nemcsak azt az embert befolyásolják
negatívan, aki ebben szenved, hanem azokat is, akik körülveszik őket. Emiatt néha szükség lehet támogató csoportok, családterápia igénybevételére is.

Tudj meg minél többet az evészavarokról

Ha ismerzs valakit, aki evészavarban szenved, tégy erőfeszítéseket, hogy minél többet tudj meg a problémájáról, és ismerd meg a szakirodalmat is. Légy tájékozott a tünetekben, a kiváltó okokban és más, az evéshez kapcsolódó kérdésekben, és ez segíteni fog
abban, hogy mit is keress, mit várhatsz el. Minél többet tudunk a dologról, annál többet segíthetünk a másiknak.

A hozzászólás:
atillás Creative Commons License 2000-11-07 03:58:46 305
Hogy ki mit szólt? Lássuk csak:

Apám(fortissimo): "Nem hiszem el hogy nem direkt csinálja, ki akar készíteni anyagilag... B**d meg ha te normális vagy akkor nem okádnál nekem itt minden áldott nap...
Anyám(moderato): Próbálj meg lassabban enni, vagy nem is tudom...de hiszen most ettünk fiam...nem igaz hogy még nem laktál jól...

X-t nagyon szerettem, sőt sajnos még ma is. Ő volt az egyetlen akivel tudtam beszélni a dologról, de sajnos azt hiszem egyben ő volt az aki miatt bekattantam. Rettentően féltem ugyanis attól, hogy elveszítem ha véletlenül visszahíznám a keservesen leadott zsírt, és ellazulnának az izmaim. Nem tudom mi lett volna ha nem kerülünk össze, talán ugyanez nem tudom. Ha az oka esetleg mégis ő, a hibása akkor is én vagyok. Én mentem bele ebbe a játékba. Négy és fél évig voltunk együtt, a hányások pedig úgy az ötödik hónapban kezdődtek. Ő is sportolt, tudom volt is egy kis verseny köztünk, de ennek ellenére nagyon szerettük egymást. Talán túlságosan is. Ami szakítást illeti az korántsem volt ennyire romantikus. Azt hiszem nem hazudott amikor azt mondta nem azért hagy el mert bulímiás vagyok. hiszen ha jobban belegondolok ez a kapcsolatunk javarészében fennált.

Körzeti orvos - "...azt hiszem írok egy beutalást"
Pszichiéter - "...prozac 3x1"

Költözésem és a barátnőmmel való szakításom után elég sok időt töltöttem régi ismerősökkel akik elég sűrűn drogoztak. Csak néha pipáztam velük, semmi komolyabb. Volt köztük egy heroinfüggő srác T. Egyszer beszélgettünk a függőségről és mivel nem akartam tovább hallgatni a "te ezt úgysem értheted..." mondatokat akkor elmeséltem neki hogy én mivel "élek". Mire ő: "...hát, mindenkinek joga van eldönteni mire használja ezt a kurva kanalat..."

kis kőevő:
A párolt káposzta semmi...Nekem volt olyan hogy a polisettes(!!!) teától beparáztam. Persze nem két bögre volt, de hát tök mintegy. Nem sok vizet zavart volna.

Egy kérés! Ha valaki hozzászól, dobjon légyszi egy emailt is rám, azt egyből megkapom...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!