Keresés

Részletes keresés

kis kőevő Creative Commons License 2000-11-03 09:41:12 288
Szia Attilás! Dehogynem hiszünk neked. Olvasgasd el, amiket eddig írtunk, biztos, hogy találsz benne olyan dolgot, ami segítségedre lehet neked is. Sok sikert a változáshoz!!!
Egyébként én is a - meglehetősen rövid - anorexiás periódusomban voltam a legsikeresebb, önbizalmam soha nem látott magasságokba ívelt, az evésről való lemondás ill. lemondani tudás pedig eufóriát okozott. Aztán meg minden önmaga ellenébe fordult, óh, hol vagy már, eufória...

Caffeine! Albaregia! Hol vagytok? Esőcsepp, ne bújjál el.... Lányok, mi van veletek?

kis kőevő

Dr_Treuer_Tamas Creative Commons License 2000-11-03 07:45:19 287
Kedves Attillás,

az evészavarok (anorexia, bulímia) főleg a nők betegsége, de férfiak között is előfordul, a nemek aránya kultúrafüggetlenül 1:10 a nők javára. Férfiaknál létezik még egy ún. inverz anorexia forma is, amit nem a soványságtól való félelem jellemez, hanem éppen ellenkezőleg, a lefogyástól, "megkisebbedéstől" való félelelem, és ezek a férfiak állandóan edzenek, tápoldatokat isznak, hogy nagyobbak legyenek, nőjön a súlyuk, izomzatuk, közben persze ugyanolyan testképzavaruk van, mint az anorexiásoknak, csak fordítva.

Tamás

A hozzászólás:
atillás Creative Commons License 2000-11-03 02:09:39 286
Sziasztok!
Lehet hogy meglepő, talán el sem hiszitek pedig a dolog véresen komoly és igaz. 24 éves vagyok, becslésem szerint úgy öt éve szenvedek bulímiában. Az egész egy hosszas fogyókúra után kezdődött. Rettentő gátlásos, önmagamat alulértékelő ember voltam. Később ahogy eltűntek a zsírpárnák egyre nőtt az önbizalmam és már nem is a fogyás volt a cél, hanem a tökéletes testalkat. Nagyon kemény edzésre fogtam magam, mindenkinek bizonyítani akartam. A családomnak, ismerőseimnek, ismeretlennek. De mindíg úgy éreztem hogy lehetne jobb is. A hányásra saját magamtól jöttem rá, és nem azért hogy tovább fogyjak, hanem azért, mert ha éppen meg kellett "villogtatnom" a hasamat, akkor valahogy "rendbe kellett raknom" egy kicsit. Kezdetben ez igen nagy fizikai és lelki megpróbáltatás volt, viszont kevesebb edzéssel is beértem. Ráadásul nagyon hamar látványos eredményeket produkáltam. Akkoriban nagyon jól éreztem magam, ha belegondolok ez az időszak volt életem legboldogabb szakasza. De azután kezdődtek a gondok. Főleg a családon belül (gondolom mindenkinek ismerős a téma) A teljesítményeimmel nekem se voltak problémáim sőtt! A mai napig képes vagyok egyfojtában lehúzni 12-18 munkaórát. Sajnos kénytelen is vagyok, hiszen próbálok minél többet keresni ahhoz hogy fedezzem a költségeimet... Nem vagyok kórosan sovány (szerintem...) de a fogaim kissé leamortizálódtak, és már az izomzatom sem a régi. Szóval eléggé kicsesztem magammal. Nem akarom leírni a tüneteket hiszen ugyanazok mint amiket ti is leírtatok. Az apró eltéréseket majd később kivessézzük együtt. Nem véletlenül találtam rá erre a fórumra. Nagyon régóta keresek olyan embereket akik hasonló helyzetben vannak de ezidáig senkit/semmit sem találtam.
Hogy mi a meglepő? Talán az, hogy tudtommal ez női betegség, én viszont férfi vagyok.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!