|
|
 |
Vacsa
2000-10-23 17:32:33
|
230
|
Dr_Treuer_Tamás,
Igen én is úgy érzem, hogy legalább itt jó találkozni és beszélgetni azon emberekkel akiknek hasonló problémáik vannak éppen azért, hogy tudja és felfogja a másik, hogy nem csak ő egyedül kűzd ezen problémával és, s hogy e_betegség is gyógyítható valahogy, mivel vannak emberek akik már kilábaltak belőle.. ki így, ki úgy..
Nem attól félek, inkább attól hogy édesapám "rájön", s nagyobbat fog csalódni bennem, mint eddig valaha.. mivel már nagyon sokat "áldozott" azért, hogy meggyógyuljak, s azóta sem történt változás, csak annyi, hogy még jobban titkolom..
Lentebb olvastam a Farkaséhség című könyvről.. azt most megvettem, s már az első felén "túl" vagyok.. nem tudom még teljesen biztosan, hogy mikor kezdjem majd el az "öngyógyításom", s hogy sikerülhet-e egyáltalán, de nem adom fel teljesen, s azért bízom benne, hogy leszek annyira "erős" és igazán akarom majd.
Meglátjuk, előre nem mondhatok semmit.. főleg én nem:)
Üdv.
Vacsa |
|
A hozzászólás:
 |
Dr_Treuer_Tamas
2000-10-21 17:47:18
|
229
|
Kedves Vacsa,
amit leírsz, igazán szemléletes, aki már benne volt egyszer az evészavar privát őrületében, biztosan átélt hasonlókat. Talán éppen azért jó ez a fórum, hogy másokat olvasva rá lehet döbbenni, hogy nem csak nekem van ilyen bajom és - ugyan ez nem sok - de már ez is segíthet, és erőt adhat, hogy megpróbáljad megoldani ezeket a dolgokat.
Ha félsz attól, hogy újra kórházba kerülsz, kezdd el újra írni az evési naplót (lásd korábban), mert ha időben elkezded a kontrolt visszasezrezni, akkor talán elkerülhető a befekvés...
Ha van kérdésed, nyugodtan írj.
Tamás |
|
Előzmény:
 |
Vacsa
2000-10-19 01:24:30
|
223
|
Sziasztok!
Olvasgattam az általatok leírtakat.
Rettenetesen érzem magam. Itt ülök a gép előtt.. átérzem a problémáitokat, persze azért nálam mégiscsak másképpen zajlik, azért nálad is mégiscsak és tudod, hogy nem hasonlíthatod össze, s úgy érezed a másik akkro sem szenved annyit mint te. Pedig pontosan tudod mit érezhet, s milyen lehet reggelente felkelnie, a tükörbe nézni és bevallani, hogy mi tett, mit tesz és mit fog holnap is és az elkövezkezendő hetekben, hónapokban.
Két éve vagyok bulimiás.. utálom magam.. reggel felkelek, s kínzó éhséggel szendvicset készítek magamnak.. Tudom mi lesz a vége, ha megyek valahová úgy állítom be az órát, hogy a reggelire és az utána következő "szertartásra" jusson idő.
Két éve hírtelen fogyókúrába kezdve semmit nem ettem, s lefogytam 12 kilót.. előtte már héttől megszabadultam.. utána még várt rám hat kiló. Nem volt nehéz.. eleinte csak nem ettem, aztán mikor már aggódtak, s ennem "kellett" hánytam.. mi más tehettem?!.. én eszeveszett.
Mennyivel egyszerűbb lett volna.. mennyivel? Képes lettem volna rá, akartam volna? Nem voltam képes rá és nem akartam, azért tartok ma itt, s tartok itt később.. hacsak nem lesz rosszabb.
Félek újra rájönnek és mehetek megint hat hétre korházba, miközben tudom ott nem segítenek, mert akkor sem segítettek.
Pontosan két éve.. Október 19.-én vonultam be..
Ez tán valami évforduló.. ránézek a naptárra és rájövök.. egy beteg állat vagyok.. atya világ nem vagyok ép.. az én "kis" Évfordulóm.
Van egy barátom.. imádom, szeretem.. ő nem tudom, hogy van velem, mert nem veszek észre már semmit.. Úgy érzem csak velem van, de közben mindenkivel kapcsolatban úgy érzem, hogy csak megtűr.. s én is csak tűröm őket, miközben vannak páran akikért "meghalnék" ha kell, s Ő az egyik akiért bármit..!
Aggódik értem, ha sokat eszem.. kérdi hogy fér beléd ennyi??.. tudja mi volt a bajom, de mondtam ne aggódjon már nincsen.. persze tény és csak a vak nem látja, de ő nem tudhatja, mert hisz nekem.. és én nem is hazudok neki.. mert saján magamnak teszem, magamnak hazudok, hogy jól vagyok, mikor neki kimondom.. én magyarázom csak be magamnak, hogy nem tudják? Vagy megint észre sem veszik? Vagy csak nem ismerik? Még ha ők is megélték.. ha csak közvetve is, de átélték? Egyszerűen ők is félnek bevallani?
Van egy sógórnőm, akivel nem túl jó a kapcsolatom.. szegénykém, ha megy úgy érzem eltörik.. 184cm kb. és nincsen szerintem 60kiló.. de őt mégsem viszik kórházba.. pedig már ő is kóros.. gyereket akar.. nem mondom neki, hogy így nem lehet, mert nem vagyok hozzá méltó, nem hallgatja meg, vagy csak legyint és gúnyosan mosolyog.. az ő élete.. nem tehetek "érte" semmit, ha nem akarja, hogy beszéljek, azt hiszi ő jobban tudja, ő mindent tud..
Nem is ez a lényeg.. nem kell beszélnem.. csak annyit mondok, hogy én is itt vagyok, s figyelem amit mondotok..
Hogy miért tesszük? Mert úgy érezzük arra születtünk, hogy szenvedjünk, hogy minden nap emlékeztessük testünk, lelkünk a boldogságtól elkülönítve élünk, s ez lett a lételemünk...
Sziasztok
Vacsa
Ui: Beteges Cola Light "szlapáló" vagyok.. tavaly összeakadtam egy üdülés alkalmával a Sprite Light-al.. valami csodás érzés volt.. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|