|
|
 |
scian
2000-09-24 02:38:04
|
155
|
| Kedves Eszter, köszönöm a fair play választ.(Élesebb hangvételhez szoktam írásaidban...) A probléma sokrétű. Egy kicsit arra emlékeztetett írásod (az első), mintha egy Woody Allen filmet vennél alapul, és azt bírálnád. Persze az is igaz, hogy Amerikában a psa divattá (is) vált. És az is, hogy nem olyan egyszerű lemérni a hatékonyságát: más iskolák ezért nem ismerik el, és nem elegendő érv a meggyőzéshez az, ha valaki megtapasztalhatta. Mégis hatékony: megfelelő indikációval, megfelelő elvárással és bizalommal (nem puszta hittel), és, nem utolsó sorban, megfelelő pszichoanalitikussal. (Megfelelő pszichoterapeuta természetesen mindegyik módszerhez szükségeltetik...) A psa nem tudja, nem is akarja kicserélni, "megváltoztatni" a pacienst: mindössze azt akarja elérni, hogy tünetei csökkentésével, (esetleg) megszüntetésével békében tudjon élni önmagával. A befejezés -utalsz rá- valóban elég problematikus, de kivitelezhető (Freud különben nem a "befejezhetetlen", hanem a befejezetlen, "végnélküli) analizisről írt.) És természetesen nem az un. komplexusok (köztük a hírhedt Ödipuszival) képezik a lényegét: sokkal inkább a tudattalan felfedezése, és szerepének feltárása. ("Eszem ágában nem volt ilyenekre gondolni!" --modta Ferenczinek egyik paciense. "Az eszében valóban nem, de az ágában igen", --volt Ferenczi válasza.) Az általad említett két tanulmányt egyébként még nem olvastam. Az elfogultságokon nem könnyű túlkerülni, nem utolsó sorban azért, mert (bár voltak ilyen próbálkozások, nem is sikertelenek) egzakt módszerekkel nem mindig mérhető. Van, persze, olyan kórkép is, ami rövid terápiával is sikeresen kezelhető. De nem egyszer a tünetek ilyen esetben újra előjönnek. A kritikák pedig nem egyszer karikaturisztikusak, mégha nem is annyira a psa-t, mint annak divatját támadják. (Például Márai Sándor "Csutorá"jában, ahol egy hölgy a kutyáját vinné analizisbe.) Meggyőzni különben nem akarlak, a nálad különben szokásos nyitottságot erre is kiterjeszteni inkább. Érdemes például az évenkénti (budapesti) psa konferenciák anyagát olvasni, néha még a Thalassa egyes írásait is. Ha az analizis nem is, de ez a vita nyilván befejezetlen marad: talán majd egyszer folytatom. |
|
 |
Dongó Ágnes
2000-09-23 22:26:34
|
152
|
Kedves Eszter,
vétek lenne, ha az előzöhez hasonló megnyilvánulásaidat magadban tartanád!
Nagyon érdekesnek találtam.
Pszichoterápiák hatásosságával szembeni szkepszisről:
olvastam azt a < Spiegel > cikket - azt gondolom ez általános jelenség,
nem német specifikum.
Általában szerintem a közgondolkodásban jelen lévő szkepszis terápiás
irányultságtól független.
Az okok? Talán egyrészt abban keresendőek, hogy vannak rendellenességek,
melyek előfordulási gyakorisága nő, ami - csupán a felszínt szemlélve - hatékonyságot kérdőjelezi meg.
Holott bizonyos rendellenességek (pl. evészavar) előfordulásának növekedése a
civilizáió "fejlődésének" melléktermékei.
Másrészről a kimenetelt és az idődimenziót illető bizonytalanság , információhiány
kiváló táptalaj a médiaszagú, pletykaszintű kritikáknak .
D.Á.
|
|
 |
Dr_Treuer_Tamas
2000-09-22 08:32:08
|
147
|
ViziPintynek: Nincs házigyógymód, a személyiségzavaroktól általában elsősorban a páciensek környezete szenved, ők maguk csak ritkán veszik észre, hogy milyen sok megpróbáltatást okoznak másoknak. Szóval érdemes ajánlani szakembert.
Az analitikus terápiákról: Úgy látszik, hogy van, aki inkább a viselkedésterápiában hisz, mások meg a feltáróban, szelektíven is lehet olvasni a hatékonyságra vonatkozó irodalmat, de az utóbbi időben már konszenzus van erről, azaz ha megfelelő az indikáció és az alkalmazás szakszerű, akkor mindegyik regisztrált módszer hatékony. Lehet persze szidni a különböző módszereket, díjazni másokat, attól függően, hogy kinek mi jött be, de szerintem ha valaki nem saját tapasztalatból marasztal el egy módszert, az nem hiteles.
Tamás |
|
A hozzászólás:
 |
babarczyeszter
2000-09-22 00:03:19
|
146
|
Kedves scian,
köszönöm, hogy válaszolsz. Teraposzkeptikus vagyok, de meggyőzhető. Tapasztalatom szerint az analitikus terápia, a legjobb esetben, érzelmi szelepként szolgál, de a hatása inkább rövid, mint hosszú távú. Persze ez attól is függ, hogy a páciens milyen.
Ha a német viszonyokat ismered, talán olvastad a Spiegel két héttel ezelőtti összeállítását. Primitív munka, de annyiban érdekes, hogy mélységes szkepszist tükröz a pszichoterápiák hatásosságával kapcsolatban.
Azonkívül a kezemben tartok egy könyvet, címe: "Beware the Talking Cure", egy klinikai pszichológus műve, aki lényegében ugyanazt feszegeti, mint a Spiegel összeállítás: hogy nincsenek megbízható statisztikák arra nézve, hogy vajon gyógyít-e a pszichoterápia, mint ahogy az sem egészen világos, hogy mit tud kínálni kinek, mennyi idő alatt.
Ennyiben a rövid vagy a CBT (kognitív-viselkedéses) jellegű terápiák tiszta vizet öntenek a pohárba. Vagy elmulasztják a fóbiát, a kapcsolatteremtési nehézséget vagy a kényszeres viselkedést, vagy nem, de ez elég világosan mérhető, és nem lehet a beteg "ellenállására" fogni, ha a terápia sikertelen.
Én eredeti szakmámat tekintve filozófus vagyok, és tudom, hogy az ún. humanisztikus megközelítések az analitikus irányultságú terápiákat, az önismeretet, a mélységet stb. részesítik előnyben, viszont ugyanezen képzettségem (meg személyes tapasztalataim) alapján azt is tudom, hogy az analitikus irányú terápiák esetén eldönthetetlen, hogy mikor "jó" és mikor "rossz" a terápia (hiszen a páciens, csak hogy megfeleljen az orvos elvárásainak, és hogy csökkentse a saját kognitív disszonanciáját, esetleg akkor is "jobban" érzi magát, ha egyébként a környezete ilyesmit nem észlel, és viszont, esetleg olyan erős az "ellenállása", hogy akkor is tagadja, hogy "jobban volna", ha a környezete egyébként úgy látja, hogy könnyebben boldogul a saját érzéseivel).
Ha jól tudom, Freudnak magának is voltak kétségei - van is egy írása a befejezhető és a befejezhetetlen analízisről. És az is figyelemre méltó, hogy Freud egy biológiai elmélet keretében képzelte el a saját terápiás módszerét.
Ha viszont a humanisztikus álláspontot fogadjuk el, és én nagyon is elfogadom azt is, noha rajtam történetesen a gyógyszerek segítettek (az emberekben sokkal kevésbé lehet megbízni, mint a gyógyszerekben általában), akkor a terápia "orvosi szolgáltatás" volta kérdőjeleződik meg. Akkor talán jó, elfogadó, gazdag emberi viszonyokra van szüksége az embernek - de nem pénzért, hanem az élete szerves részeként.
Na, többet nem fogok már a pszichoterápiával kapcsolatban megnyilvánulni, ígérem. |
|
Előzmény:
 |
scian
2000-09-21 01:23:06
|
137
|
Kedves Eszter,
amint lehet, részletesen válaszolok írásodra.Az "analitikusan orientált" rövid(ebb) terápiák a pszichoanalizisből nőttek ki. Analitikusától függ,milyen (sikeres) a terápia. Ami egyáltalán nem végtelen, nem is életforma: inkább egy vállalható életforma alakítása. Pénzelése külön tészta: régóta vitatott, de kell, hogy a paciens számára érzékelhető áldozatot hozzon. (Amikor Németországban végülis a tb fizette az analitikus kezelést, problémát jelentett a paciensek érdektelensége. Folyt.köv. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|