Keresés

Részletes keresés

babarczyeszter Creative Commons License 2000-09-22 00:03:19 146
Kedves scian,

köszönöm, hogy válaszolsz. Teraposzkeptikus vagyok, de meggyőzhető. Tapasztalatom szerint az analitikus terápia, a legjobb esetben, érzelmi szelepként szolgál, de a hatása inkább rövid, mint hosszú távú. Persze ez attól is függ, hogy a páciens milyen.

Ha a német viszonyokat ismered, talán olvastad a Spiegel két héttel ezelőtti összeállítását. Primitív munka, de annyiban érdekes, hogy mélységes szkepszist tükröz a pszichoterápiák hatásosságával kapcsolatban.

Azonkívül a kezemben tartok egy könyvet, címe: "Beware the Talking Cure", egy klinikai pszichológus műve, aki lényegében ugyanazt feszegeti, mint a Spiegel összeállítás: hogy nincsenek megbízható statisztikák arra nézve, hogy vajon gyógyít-e a pszichoterápia, mint ahogy az sem egészen világos, hogy mit tud kínálni kinek, mennyi idő alatt.

Ennyiben a rövid vagy a CBT (kognitív-viselkedéses) jellegű terápiák tiszta vizet öntenek a pohárba. Vagy elmulasztják a fóbiát, a kapcsolatteremtési nehézséget vagy a kényszeres viselkedést, vagy nem, de ez elég világosan mérhető, és nem lehet a beteg "ellenállására" fogni, ha a terápia sikertelen.

Én eredeti szakmámat tekintve filozófus vagyok, és tudom, hogy az ún. humanisztikus megközelítések az analitikus irányultságú terápiákat, az önismeretet, a mélységet stb. részesítik előnyben, viszont ugyanezen képzettségem (meg személyes tapasztalataim) alapján azt is tudom, hogy az analitikus irányú terápiák esetén eldönthetetlen, hogy mikor "jó" és mikor "rossz" a terápia (hiszen a páciens, csak hogy megfeleljen az orvos elvárásainak, és hogy csökkentse a saját kognitív disszonanciáját, esetleg akkor is "jobban" érzi magát, ha egyébként a környezete ilyesmit nem észlel, és viszont, esetleg olyan erős az "ellenállása", hogy akkor is tagadja, hogy "jobban volna", ha a környezete egyébként úgy látja, hogy könnyebben boldogul a saját érzéseivel).

Ha jól tudom, Freudnak magának is voltak kétségei - van is egy írása a befejezhető és a befejezhetetlen analízisről. És az is figyelemre méltó, hogy Freud egy biológiai elmélet keretében képzelte el a saját terápiás módszerét.

Ha viszont a humanisztikus álláspontot fogadjuk el, és én nagyon is elfogadom azt is, noha rajtam történetesen a gyógyszerek segítettek (az emberekben sokkal kevésbé lehet megbízni, mint a gyógyszerekben általában), akkor a terápia "orvosi szolgáltatás" volta kérdőjeleződik meg. Akkor talán jó, elfogadó, gazdag emberi viszonyokra van szüksége az embernek - de nem pénzért, hanem az élete szerves részeként.

Na, többet nem fogok már a pszichoterápiával kapcsolatban megnyilvánulni, ígérem.

Waratah Creative Commons License 2000-09-21 06:52:57 138
scian, te vagy a Trauter dr? Nem akarlak leleplezni, csak olyannak tünsz így hirtelen. (Elnézést mindkét érintett féltől, ha nem igaz)
A hozzászólás:
scian Creative Commons License 2000-09-21 01:23:06 137
Kedves Eszter,
amint lehet, részletesen válaszolok írásodra.Az "analitikusan orientált" rövid(ebb) terápiák a pszichoanalizisből nőttek ki. Analitikusától függ,milyen (sikeres) a terápia. Ami egyáltalán nem végtelen, nem is életforma: inkább egy vállalható életforma alakítása. Pénzelése külön tészta: régóta vitatott, de kell, hogy a paciens számára érzékelhető áldozatot hozzon. (Amikor Németországban végülis a tb fizette az analitikus kezelést, problémát jelentett a paciensek érdektelensége. Folyt.köv.
Előzmény:
babarczyeszter Creative Commons License 2000-09-20 02:15:34 130
Kedves Treuer doktor,

nem akarom terápiaellenesség látszatát kelteni, és valóban, az általam olvasott szakkönyvek is kiemelik, hogy személyiségzavar esetén a terápia hasznos.

nekem személy szerint a terápiával olyasfajta tapasztalataim vannak, mint Koko123-nak, de ez talán véletlen, vagy a saját különlegesen rezisztens személyiségemből következik.

viszont az antidepresszáns, különösen most, a valproat hozzáadása után, egészen látványos eredményeket produkál.

mindenesetre úgy láttam, hogy Amerikában (bocs, de én főleg azt a szakirodalmat olvasom) a hagyományos, évekig vagy akár tízévekig (!) tartó terápiák helyett most a fokuszált, 12-24 hétig tartó terápiák vannak divatban. kétségtelenül van valami taszító abban a gondolatban, hogy a terápia életformává válik, és lehet, hogy a betegség egyes tüneteit enyhíti, de végső soron nem "vezeti vissza" a világba az embert, és nem állítja vissza a kapcsolatteremtő képességét, hanem kínál neki egy alternatív kis kuckót, és egy garantáltan "elfogadó" hallgatót, ha meg tudja fizetni.

ez ellen az embernek nemcsak a pénztárcája tiltakozik, hanem valamiképpen a morális érzéke is. ugyanis aligha hihető, hogy a lakosság nagy többségének valaha is lesz pénze és ideje ilyesmire.

szóval nézhetjük úgy is a dolgot, hogy, mint Karl Kraus mondta volt, a pszichoanalízis nem a gyógymód, hanem maga is a betegség része.

ha az ember azzal a reménnyel kezd bele a pszichoterápiába, hogy az "befejezhető", és ha a terapeuta hajlandó nyilatkozni arról, hogy pontosan mit tud kínálni, akkor talán világosabban kidomborodik a dolog szolgáltatás-jellege, és könnyebb lesz úgy tekinteni a dologra, hogy "kapok valamit a pénzemért".

Magyarországon is léteznek ilyen rövid terápiák?

e

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!