szg:
Ugyebár _valószínűségekről_ van szó. Majd a 10000 év múlva élő utódunk számára lesz _tény_:
_ha_ az atomerőművi biztonságra vonatkozó számítások helyesek, _akkor_ ő majd kiszámolja, hogy igen, 1000-szer annyi ember halt 10000 év alatt autóban, mint sugárbetegségben. Ez rajtunk nem sokat segít, ha Mohiban jövőre következik be az a bizonyos 10-7 valószínűségű esemény.
Dr. Lecter:
Lehet, hogy nem Mohiból jön, hanem valahonnan a Balti tenger mellől, lehet, hogy nem lesz benne stroncium, de lesz benne más.
Ha fel is tesszük, hogy a 10-7 baleseti kockázat a valóságnak megfelelő, ha vállaljuk ezt, és ha csak a mi életünk idején belüli biztonsággal foglalkozunk: ahhoz, hogy ne legyen baj, politikai stabilitás, rendszeres ellenőrzés, karbantartás és képzett személyzet kell. Ha leáll a légiközlekedés, ha kátyúsak az utak, az rossz, de túléljuk. Ha kipukkan pár reaktor, azt nem biztos.
15 évvel ezelőtt a Szovjetunió jól szervezett, megingathatatlannak tűnő állam volt. _Senkinek_ nem volt halvány fogalma sem róla, milyen gyorsan fog osszeomlani. Ma káosz van a helyén, polgárháborúk, terjedő vallási fanatizmus. Mennyire lehetünk biztosak abban, hogy 2030-ban is meg lesznek a biztonságos üzemeltetés feltételei az egesz világon?
Vajon jó ötlet az atomergiát ajánlgatni Kínának, Indonéziának?
Ismétlem: nem az osszes reaktor azonnali leállítását követelem. De az sem megoldás, hogy homokba dugjuk a fejunket. Hogy nem keresünk jobbat, inkább hajtogatjuk, hogy milyen jó is az atomenergia.
Bocs, hogy hosszan szövegelek, de amikor megpróbálom röviden, akkor valaki mindig beleköt valami apró, lényegtelen részletbe.
|