Kedves Tamás!
Nagyon örülök ennek a topiknak, hiszen egy olyan problémát érint, ami nagyon megkeseríti a mindennapjaimat.
Utólag visszagondolva úgy gondolom, hogy gyerekkorom óta depressziós vagyok. Persze nem így hívták, csak éppen nem voltam barátkozós gyerek, szégyellős voltam, sehova se tudtam igazán beilleszkedni. Később ezek a problémák a koromnak megfelelően változtak.
Két éve határoztam el, hogy ez így nem mehet tovább és elkezdtem pszichiáterhez járni. Úgy gondolom, hogy az alapproblémámon sokat segített, nyíltabb lettem és bátrabb.
Ami viszont továbbra is aggasztó, az az evéshez való hozzáállásom.
Imádok enni, és nagyon sokat bírok is. A reggeli, ebéd és vacsora soha sem marad ki, de emellé még rengeteget eszek. Süteményt, csokoládét, vajas kenyeret, akármit. Általában minden este kipukkanásig. Mindez a súlyomon, alakomon is meglátszik.
Minden héten elkezdek fogyókúrázni, de nem tart sokáig. Egyszer lefogytam 9 kilót, egyszer 4-et, a közelmúltban 12-t. Ezeket visszahíztam, mert nem bírtam ki zabálás nélkül (tekintettel a mennyiségre és a sebességre, ezt zabálásnak kell nevezni).
A legutoljára leadott 12 kilóból még nem jött vissza mind, de nem sok hiányzik hozzá, és félő, hogy utána még tovább fogok gömbölyödni.
A pszichiáteremmel beszélgettünk erről, de nem tud segíteni. Azt mondta, hogy amíg nem vagyok elégedett magammal, nem vagyok boldog, addig az evésben keresem az örömömet. De ez egy ördögi kör, mert ameddig eszem, addig hízok, utálom magam, és nem lehetek elégedett magammal. Hogy lehet ebből kitörni?
Nagyon bízom benned, remélem, tudsz segíteni. Köszönöm.
|