Kedves pindiy,
ha már természettudományos alapokra emeltük a történelmet, akkor hozzátenném az én véleményemet is. Éppen ellentétesen látom ezt a kérdést, mint te: a történelem nem markovi, és nagyon is kaotikus.
Miért nem markovi: mert nem igaz az, hogy egy adott társadalomra csak a megelőző társadalmi kísérlet lenne hatással, és így tovább, láncszerűen. Az emberi társadalomban meglévő egyfajta "kollektív" tudatosság miatt nincs ez így. Erre egy példa napjaink eseményei; hatással van rá az elmúlt 50 év, a környező világ, és ma tudatosan törekszenek arra, hogy a megelőző kor változtatás nélkül épüljön be a mai világba. Éppen azért, mert az emberiségnek van olyan fogalma, hogy "történelem".
Káosz: amikor pl. közgazdászok megpróbálnak bizonyos társadalmi törvényszerűségeket matematikailag modellezni, kikerülhetetlenül nemlineáris egyenletekbe botlanak. Ez pedig egyenlő a káosszal. Ha pedig kaotikus, akkor nem megismerhető a jövő! Pontossága a meteorológiával egyenértékű; kemény munkával megmondhatod, hogy holnap talán sütni fog a nap, de egy hónap mulva csak abban lehetsz biztos, hogy ősz lesz.
Ez teszi lehetővé a történelemhamisítást is. Hiszen egy apró változtatása, félremagyarázása egy múltbéli eseménynek akár az egész jelenlegi rendszert megalapozhatja. Lásd. kommunizmus, ahol az őskorban kezdték, megállapítva, hogy az embert a munka és az eszközhasználat emelte ki elsősorban az állatvilágból. Így minden, ami a kommunizmus előtt volt, természetellenes.
És ma is ez történik. Apró hamisítás, helyes levezetés - bármilyen történész rendelésre bármikor megcsinálja.
Asimov: bár nem vagyok irodalomtörténész, de annyit tudok, hogy amikor az Alapítvány született, egyik legfontosabb természettudományos modellépítő elem volt az a hipotézis, hogy minden leírható lineáris vagy linearizálható egyenleteket tartalmazó modellekkel. Akkor a káoszt még nem vették komolyan. Ha pedig ez így van, akkor a társadalom - amely a természet része - is kezelhető igy, már csak a megfelelő lineáris egyenleteket kell megtalálni, és lehet kezdeni jósolni. Azóta változott a világkép. Ma már nem írna regényfolyamot Asimov a pszichohistóriáról. |