|
|
 |
http
2000-08-02 20:16:34
|
49
|
Na, ez a problémám nekem is, mert mint említettem az anyai nagyapám mohamedán családból származó bosnyák volt, mint a a Magyar Királyi Hovédsét tisztje, kapott yos névvel, az anyai nagyanyámnál történt valami sikálás a férje (vagyis az y-os bosnyák) révén, az édesapám meg székely ősmagyar (akik nem is vallják magyarnak, mint ahogy ő sem), valamitn a feleségem apai felmenői franciák és németek (Mária Terézia okán, szintén Erdélyből), míg az ő édesanyja teljesen úgy néz ki mint egy török.
És akkor tessék elképzelni az én koromfekete hajó gondörhajú bosnyák-zsidó-sváb-székely-francia-magyar fiamat.
Hát akkor én most mit mondjak neki, ha kérdezi: Idesapám, magyar vagyok-é?
(Nem kérdezi, hanem nyihog....)
Másfelől nagyon kedvelem azokat, akik a felmenőikről semmit nem tudnak pár száz évre visszamenőleg, és zsidóznak, tótoznak, sváboznak, mint az én szegény székely édesapám.
Hát ha neki már megbocsájtottam, minden hasonszőrű tájékozatlan embernek is elnézem azt, hogy román létére leszőröstalpuzza a románokat, zsidó létére zsidózik, sváb létére svábozik stb.
Egyébiránt én az édesapám részéről olyan antiszemita neveltetésben részesültem, hogy megkérdeztem hatévesen némely pórázon vezetett kutyáról, hogy zsidó kutya-e.
Ez így történt.
Különben neked nagyon rutén szlengjeid vannak, gyanús vagy nekem. Nem csördögél benned szláv vér? |
|
A hozzászólás:
 |
MuzX
2000-08-02 19:53:36
|
44
|
hihi... :)) Bizarr sztori :)))
jól tudom, hogy zsidó származtatás anyai ágon érvényes, nem apain?
Amúgy szerintem az zsidó, aki annak vallja magát. :))
De tényleg, ezt is le lehet bontani, mert ugye lehet származásában, identitástudatában és vallásában zsidó valaki, és ezek nem feltétlenül egyszerre jelentkezhet:
- lehet származásában zsidó, de sem identitásában, sem vallásában nem az
- lehet származásában nem az, de identitásában és vallásban igen
és ezek további permutációi... szóval akkor tényleg, ki is a zsidó igazán? :)) |
|
Előzmény:
 |
http
2000-08-02 19:41:18
|
42
|
Elnézést kérek, hogy belekotnyeleskedek ebbe a topicba, de mit jelent az, hogy zsidó?
Nem definiálná valaki?
Kérek mindenkit, mert ez nekem nagyon fontos, ugyanis amikor a bosnyák nagypapám, aki a Magyar Királyi Honvédseregben ypszilonos nevet kapott, mint utásztiszt, akkor valahogy eliminálta a nagymamám zsidó származását, és totál keresztény lett vagy párszáz évre, minek folytán a délerdélyi édesapám - aki antiszemita volt - mit sem sejtve feleségül vette édesanyámat, és ebből lettem én.
Szóval ez nekem nem mindegy, remélem megértik a kedves Tasztaltársak.
A válaszokat a ZSIDÓ A BARATOM/UZLETPARTNEREM/PAROM postafiók számra kérem.
Köszönettel: http
|
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|