Keresés

Részletes keresés

új Creative Commons License 2000-07-28 10:06:16 217
Kedves Borzimorzi (és Mindenki)!

SZVSZ ez kulcsmondat: "Érdekes módon én akkor lettem "kapós", amikor felépültem az elhagyott csjszi szindrómából és berendezkedtem arra, hogy jó, akkor most egyedül fogom leélni az életemet"

Teljesen igazad van ebben. Már én is tapasztaltam, hogy amíg egy érzés nincs totálisan lezárva valakiben (hangsúlyozom: belül, mert lehet, hogy évek óta külön élnek, de a kapocs valahogy megvan), akkor a nyitottság hiánya miatt semmire nem számíthat. Egyrészt kiül az arcára a "sajnálom-magam" kifejezeés, másrészt elutasít mindent, várva (akár csak tudat alatt) a régire.

Nálam a költözéskor a kor egyáltalán nem játszott szerepet. Szerdán leszek 27 (köszönöm, a virágot az öltözőbe :-))), és még soha nem éreztem ilyen jól magam. Ugyanaz a helyzet, mint Nálad: jó állásom van, ugyan nem saját lakásban, hanem albérletben lakom (tegnap találtam rá, szuper emberek köté kerültem, akiktől, már látom rengeteget fogok kapni emberileg), megállok a saját lábamon, a családommal jó a viszonyom, vannak barátaim, emberek, akiket érdekel, mi van velem, a társadalmi konvenciókra meg fütyülök, szóval ennél több most nem kell!

És Mumunak igaza van abban, hogy 30 felé annyiból könnyebb, hogy ilyenkor az önismeret (ideális esetben :-)) már némiképp elmélyült, tudjuk, milyen tulajdonságokat szeretnénk a leendőben látni, és miket nem bírunk elviselni. Szóval érettebben szemléljük a világot (legalábbis merem remélni.)

És elsősorban ember vagyok, csak utána nő. Természtesen mint mindenki, én szeretnék (majd idővel) egy harmonikus kapcsolatot, de ha nem lesz, nem megyek a Dunának. Vannak céljaim, hobbijaim, vágyaim, meg tudom magam valósítani férfi nélkül is. Ezzel nem zárkózom el, ellenkezőleg, nyitott vagyok, de nem kell senki csak azért, mert az úgy "elfogadott".

Üdv

A hozzászólás:
borzimorzi Creative Commons License 2000-07-27 11:14:34 213
Kedves Új, gyávább voltom épp akkor bizonyosodott be, amikor első szerelmem elhagyott. Én ugyanis veszettül hozzá akartam menni, s bár az eszemmel tudtam, hogy nem illünk egészen össze, vadul hitegettem magam, hogy majd összecsicsolódunk. (Pofonok azért nem csattogtak, azzal életemben 1x próbálkozott valaki, majdnem megöltem egy törött vázával. Pusztán félelemből, mint a patkány.)
Csak jó darab idő elteltével jöttem rá, mennyire jót tett velem, mikor elhagyott, mert ha elvesz, egy csomó jó dolgot kihagytam volna. Félre ne érts, nem kezdtem ész nélkül pasizni ezerrel, de azért szereztem tapasztalatokat. Hasznosak voltak, mert most már játszhatja nekem akárki a nagy macsót, tudom, hogy ha nagyon egyedül hagyják, ő is éppolyan kisegér, mint én.

Kalaplevétel egyébként jogos, mert való igaz, hogy kevesen elég bátrak 30 körül felrúgni egy kapcsolatot, ami nem müxik. Valahogy bele van verve a nők fejébe, hogy 30 után úgyse kellenek a kutyának se. Érdekes módon én akkor lettem "kapós", amikor felépültem az elhagyott csjszi szindrómából és berendezkedtem arra, hogy jó, akkor most egyedül fogom leélni az életemet. Jó szakmám van, gond nélkül megélek belőle, idővel örökölni is fogok stb. Egyszer csak elmúlt belőlem a férjhezmenési vágy, lenyugodtam és rájöttem, hogy egyedül is lehet élni. Tudtam, hogy ez nem olyan jó, mint boldog házasságban, de pár válás a rokonságban meggyőzőtt, hogy még mindig sokkal jobb egyedül, mint egy rossz kapcsolatba, pláne gyerekek által bebörtönözve.

Hát ennyi. Sajna, emilni jó, ha havonta 1x tudok, mert korlátozott a hozzáférésem. Ezért mindenkitől elnézést kérek.

Mindenféle jókat Belétek!

b

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!