Kedves Mumu,
Ahogy elnézem te sem unatkoztál a korházban. Ha nem lenne beteg az ember még akár szórakoztató "kalandtúrának" is beillik. Csak az a baj, hogy az ember bőrére megy a dolog. És mi történhet? Na bumm, semmi. ha komolyra fordul a helyze,t helyben amúgy sincs intenziv, igy marad a mentő és a beteggel a felelőség is átköltözik egy másik osztályra v. kórházba. Addig meg mi a gond? Temetetlenül meg amugy sem marad senki, igy végül is minden megoldódik egyszer.
Kicsit más. Tavaly év végén meghalt egy barátom. 28 éves volt. Reggel elindult munkába, majd összeesett az utcán. Taxis hivott mentőt. kb. 15 perc alatt ott volt, de megállapitotta, hogy ö ehez kevés, igy hivtak rohamkocsit, ami plusz egy félorába került. szoval kb 45 perc a belvárosban. Mire kiért már halott volt. De utólag kiderült amúgy sem tudtak volna segiteni rajta. (Felrobbant az egyik artériája a szive közelében)
Persze nem ment haza este, igy keresni kezdték, mobil kicsöng, de nem veszik fel, majd éjjel telefonok mindenfelé, majd a mentőszolgálattól megtudták, hogy aznap volt egy hasonló kinézetü, koru, nevü (!) halottjuk, meg azt, hogy hova vitték. éjjel be a megnevezett korházba, ott jatt a portás zsebébe, hogy beengedjék öket, (!) elvégre ez nem átjáróház, majd azonositás, valóban ő volt. Rá 5 napra (!) kapott a család postán egy cetlit, az esetről értsités gynánt.
Nan |