Drága Smart! :***
Írtam kissé lejjebb: Szerencsés vagyok.
Kaptam egy-két esélyt, éltem (élek) is velük.
Csak néha gondolkodom azon, hogy hányan vannak, akik nem kapnak...
Mint, ahogy valahol másutt írtam:
"Az egyensúly kényes jószág, már elvesztésének félelme elég ahhoz, hogy kibillentsen."
Persze, hogy félek. Leginkább attól, hogy előbb-utóbb elhiszem, amit annyi éve vagdalnak a fejemhez... (magyarán azt, hogy nem vagyok jó semmire.) _tudom_, hogy nem így van. Csak félek...
És tudom, hogy ezzel a félelemmel nem lehet, nem tudtok itt mit kezdeni, mint ahogy én se tudok.
Általában nem figyelek rá, nem érdekel, mert nem lehet úgy élni, hogy az ember fejében ugyan az a félmondat zakatol állandóan.
Tehát kizárom.
Csak néha, ilyen későtájt kinyílik az az ajtó...
És (ez itt most nyálasan fog hangzani, de így gondolom), ha egyetlen gyerek egyetlen pofonnal kevesebbet kap azért, mert hagyom, hogy bepillantsanak a fejemben lévő "csatatérre", akkor már megérte... |