Keresés

Részletes keresés

SmartAss Creative Commons License 2000-07-13 02:30:50 131
Na figyuzz arich kedves,

Miután régi tasztalos vagy, nem kell Neked magyarázni, hogy itt az emberkék jelentős része nagyon pozitívan áll a másikhoz. Te is ezt tetted/teszed számos topicban. Ha az ember ilyesmit olvas, mint amit Te írtál, automatikusan nyúl a nincsmi után, hogy elkezdje símogatni az aktuális érintett lelkét, biztosítsa eszméletlen együttérzéséről, és nyakonönti egyébként kétségtelen igazságokkal, amik tapasztalatom szerint a lehetőségek korlátozottsága miatt max közhelygyűjteménnyé válnak.
Nem ezt fogom most tenni. Nem azért, mert nem tenném szívesen, nagyon is szívesen tenném, de azt is tudom, hogy mire mész vele. Semmire. Írhatnám egyértelműbben is, csak finom női mivoltod tart vissza - na meg már félek a Mumutól :)
Szóval most nem a sírás ideje van, bármennyire is jól esne Neked. Inkább gondolkodj. Amit történt, megtörtént. Senki nem csinálhatja vissza, senki nem cserélheti le a gyerekkorod, az "élményeid", senki nem képes kitörölni az agyad, és utólag kellemes élményekkel, szeretettel, és minden olyannal kitömni, amire jogosan vágytál és vágysz, és amit másnál látva örökké irigyelni fox. Egyet tehetsz, bármilyen hülyén is hangzik. Előnyt próbálsz csinálni a hátrányból. Összevertek? Tudod, milyen a félelem, a rettegés, a hideg a belsődben? Igen, tudod, és még sok minden mást is, amit egy másik topicban leírtál. Vettem ugyanis a fáradságot, és "utánadolvastam". Amiért ezt egyáltalán leírom az mindannak a szemléletnek, hozzáállásnak, és felfogásnak a következménye, amiről eddig itt az asztalon tanúságot tettél. Kemény vagy, és ugyanakkor együttérző, van véleményed, és ki is mered mondani, de meg is tudod érteni az embereket. Ma még nagyon rossz Neked, és ahogy írod, még egy darabig az is lesz. Gondolj azonban arra, hogy a gyerekkori/fiatalkori tapasztalatok milyenné teszik az embert. Nem akarok olyan baromságot írni, hogy milyen jó Neked, hogy megtanultál sok olyat, amit majd Te nem fogsz elkövetni. De ha már a múlton, sőt, a jelenen sem tudsz változtani, akkor akár tetszik, akár nem, nincs más, mint megnézni, hogy mit lehet ezzel kezdeni. Biztos lehetsz benne, hogy sokkal alkalmasabb leszel problémák kezelésére, leküzdésére, konfliktusok megoldására, mint mások. Biztos sokkal érzékenyebb leszel emberek, a barátaid, szerelmeid problémái, és az életed helyzetei iránt, mint mások. Biztos olyan élettapasztalattal rendelkezel máris, amiről persze boldogan lemondanál, de ha már van, akkor az is jó valamire.
Minden embert érnek előbb-utóbb tragédiák. Neked máris több jutott belőlük, mint sok embernek együtt. De az életed nem ebből a 20x évből fog állni, még sokkal több van előtted, mint mögötted. Soha nem leszel persze hálás a sorsnak azért, amit átéltél, de mégis gazdagabb lehetsz másoknál. Ahogy a többi topicban olvastam, már megtanultad elengedni a démonaidat, tudod, hogy a bosszúállásnak nincs semmi értelme, tehát nem következett be olyan torzulás Benned, ami lehetetlenné tenné a kapcsolataidat.
Elmesélnék Neked valamit. Nekem nagyon jó emlékeim vannak a gyerekkoromról, pedig a két bátyám, idősebbek lévén, soha nem foglalkozott, mégcsak nem is beszélgetett velem, az egyikkel úgy összebalhéztam, hogy évekig még köszönni se köszöntünk egymásnak. A szüleimet nagyon szerettem, pedig finoman szólva velük sem volt problémamentes a kapcsolatom. Már felnőtt voltam, nős, megvoltak a kölkeim is, tehát abszolút önálló életet éltem régóta, mikor másfél év alatt egyszercsak majdnem mindenki meghalt, természetellenes, erőszakos halállal. Autóbaleset, orvosi műhibák, és egyszercsak egyedül voltam (az életben maradt bátyám külföldön élt). Hiába szakadtam el már rég tőlük, hiába voltak komoly problémáink egymással, teljesen kifordultam magamból, mondhatni elvesztettem a kommunikációképességem a világgal, gyűlöltem mindenkit, aki normálisan élt. De tudtam, hogy csak magamra és a családomra támaszkodva mászhatok ki ebből, és részben ki is másztam. Soha nem lesz a régi, de ma már újra "normális" vagyok, és ezeknek az "élményeknek" a hatására értettem meg rengeteg mindent a világból, olyanokat, amiken Te még nem is gondolkodsz. Nagyon szívesen lemondtam volna róla, de mégis olyan szemléletre, életfelfogásra tettem szert, amitől teljesen megváltozott a gondolkodásom, és amiből a privát életben mondhatni élek, és sok helyen komoly megbecsülésnek örvendek. Nem kértem belőle, de tudom, hogy azok az évek nélkül most teljesen más ember lennék.
Biztos vagyok benne, hogy ha Te is képes vagy meggyőzni magad, hogy Téged akkor sem lehet legyőzni, ha mindazt a szörnyűséget, amit átéltél, arra fordítod, hogy bölcsebb legyél, akkor meg fogod tudni teremteni magadnak azt a környezetet, ahol szeretet vesz körül, akikre támaszkodva tartalmas életet élsz majd, és akikkel éppen a tapasztalataid miatt fogsz úgy bánni, hogy becsüljenek, szeressenek, és kitartsanak melletted. Sokkal jobban meg fogod becsülni a feléd irányuló emberi értékeket, mint más, sokkal értékesebb társa leszel majd valakinek, sokkal jobban fogsz tudni megküzdeni mindenért, és főleg tudsz adni. És aki adni tud, az kap is, sokkal többet, mint mások. Lehet, hogy ez később fog csak bekövetkezni, de hogy bekövetkezik, abban biztos vagyok.

Nem tudom, hogy nézel ki, csinos vagy-e vagy nem véletlenül írtál a kövér nők topicba, vonzó nő vagy-e, de nem igazán értem, amit a kapcsolataid szűkös voltáról írtál. Ez elsősorban az emberi értékeid szerint alakul, és én úgy láttam, azoknak nem vagy híján. Itt szeretnek a topictársaid, talin is voltál, ha jól láttam, miért akkor ez a pánik? Tudom, hogy rettenetesen nehéz, de muszáj bíznod magadban. Most még esetleg csak magadra számíthatsz, de ez a helyzeted változásával ez is lényegesen meg fog változni.

Lehet, hogy most azt mondod: sokra megyek vele, nekem most lenne szükségem szeretetre, odafigyelésre, barátokra, meleg, emberi környezetre, és még sok mindenre. Biztos igazad van. De ne feledd, hogy éppen azért, mert a családodra nem számíthatsz, ennek megteremtése is kényszerűen Rád hárul. Tudom, nehéz, és soxor emberfeletti feladat, hiszen pont másoktól szeretnéd, ha kiindulna mindez. Akkor se tudok mást mondani, ez van, hatalmas igazságtalanság, mondhatni oltári kib....s, hogy így történt, de akkor is ez van. Ebből kell építkezned, és ha képes leszel megtenni - saját tapasztalatból mondom -, olyan tulajdonságokra is szert tehetsz, ami miatt esetleg néhány év múlva tódulni fognak az emberek, hogy a környezetedben lehessenek.
Kívánom, hogy sikerüljön :)

Waratah Creative Commons License 2000-07-13 01:50:57 129
Az ösztönből magad elé kapott kezed. Én tényleg nem voltam az a verekedős szülő, mondjuk kétévben egyszer adtam egy frászt a gyereknek ha nagyon szemtelen volt. És mivel a fiú most már 20 éves és majd 190cm hát már jó ideje nem gyakorlom ezt a nevelési módszert. (Nevetséges is lenne, joggal vághatna képen ő is, hiszen felnőtt ember, egyenlők vagyunk.) ÉS mégis egyszer valamiért viccesen megfenyegettem és ő az arca elé kapta a kezét. És akkor olyan nagyon elszégyeltem magam azért az összes néhány makarenkóiért, amit valaha is adtam.

Miért gondolod, hogy ha dolgozni kezdenél, akkor arra rámennének a kapcsolataid? Hülyén hangzik, hogy aki nem tart ki melleted, az nem igazi barát?

A hozzászólás:
arich Creative Commons License 2000-07-12 21:25:57 128
Igen, "felsőoktatás".
Próbálatam.
Voltam kollegista, kb. egy hónapig. Úgy volt, hogy lesz egy nem túl rossz állásom is. Persze semmi nem lett belőle. És Karácsony közeledtével elgondolkoztam azon, hogy nem biztos, hogy túlélem, ha még csak belém se rúg senki azon a napon.
Testvérem szerencsére nincs.

Kilépni...
No igen. Annyira könnyű lenne. Vagy annyira könnyű is lehetne. Csak éppen vagy munka, vagy "felsőoktatás". A kettő együtt csak akkor megy, ha _csak_ ez van az életemben. Kicsit több, mint egy éve jöttem rá, hogy milyen is az, ha emberi kapcsolatati vannak valakinek... Barátok, ismerősök, stb. (És vagy két héttel ezelőtt volt, hogy - ha csak két percre is- el tudtam hinni, hogy valakit tényleg érdekel az, hogy hogy vagyok....)
Az igazi probléma azt hiszem az, hogy nem lennék képes továbbra is ezek nélkül a kapcsolatok nélkül létezni. Pedig, ha a "szabadságot" választom, akkor ezek is rámennek. Márpedig ezeket nem adom. Nem és nem. Kicsit túl sokáig éltem (tényleg, élet ez egyáltalán????) nélkülük.
Talán gyengeség.. (illetve egészen biztosan az), de már csak ilyen vagyok.

Testi fenyegetettség...
Nem tudom. Igazából lassan fél éve lehet kb, hogy nem kaptam egy pofont se. (Meglepő!:)) ) Tehát talán nem áll már fenn, de nem tudom.
Bár azt hiszem, hogy... ezt nem tudom, hogy hogyan kéne elmondanom... szóval testi fenyegetettség ide vagy oda, nem hiszem, hogy el tudom magyarázni, hogy milyen érzés, amikor valaki átnyúlna a fejed felett, csak túl hirtelen a mozdulat, és az ösztönből magad elé kapott kezeddel hirtelen valamit kezdeni kell..........

És azt se tudom elmagyarázni, hogy milyen minden nap úgy elmenni "itthonról", hogy nem tudom, nem arra jövök-e haza, hogy a ruháim a füvön, én meg kizárva, és nem tudom elmagyarázni, hogy milyen amikor az embert átlag kéthavonta kidobják "itthonról", aztán vagy két órányi könyörgés után visszaveszik...
És nem tudom elmagyarázni, hogy milyen így leélni tizensok évet.
És amit a legkevésbé tudok elmagyarázni, az az, hogy _szerencsés_! vagyok, mert tanulhatok, és mert időnként _valódi_érdeklődéssel_ (vagy legalábbis annak remélem) van aki megkérdezze, hogy hogy vagyok.

(SírásésdepimodeOFF!:)))))))) )

Előzmény:
Waratah Creative Commons License 2000-07-11 16:16:48 127
Ez a 3 év anyagi függés mit jelent? Nagykorú vagy, de felsőoktatásba jársz valahova? Nem próbáltál kilépni valami módon? Kollégium, részmunka, valami?
Mi az hogy szüleim és családtagjaim? Testvér?
És most is tart a testi fenyegettség?
Azt mondod keszekusza. Én is csak keszekuszán tudok kérdezni, döbbenet ez az egész. Nem vagy már gyerek. Végig tudod-e gondolni, mitől lett ez a helyzet? Ha egy hatéves gyereket bántanak, akkor az talán még nem is keresi az okokat. De később biztosan.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!