Schuszter zsidózásával kapcsolatban ajánlom figyelmetekbe a következô, a mai Népszabadságban megjelent TGM-cikket. Néha a “szôrös” egész értelmes dolgokat ír… Elgondolkodik az ember ilyenkor, hogy TGM nem a jobboldal beépített, minden gyanún felül álló embere-e a baloldalon, ui. nála jobban a baloldalt lejáratni senki sem tudja (állandóan váltogatott személyiség: Magyarország számára erdélyi szegény, Amerika számára erdélyi rabbicsalád gyermeke; újságosborogatás; “rohanás!”; “egyetemi tanár” a nyugati egyetemeken; szélsôbalos, még a különben kifejezetten intelligens Seres László által is lebolsizott eszmerendszer stb.), ugyanakkor írásaiban olykor feltűnnek a baloldal pl. jelen esetben a Schuszter ellen használt érvrendszerét lejárató tények.
A félkövérrel kiemelt részt figyeljétek!
A koronás címer évtizede
Annak idején – néhai Antall Józseffel egyetértésben – én azt javasoltam volt, hogy hagyományainknak megfeleloen többféle címeralak legyen hivatalos, legyen az úgynevezett „koronás kiscímer” (azaz a Magyar Köztársaság mai hivatalos címere) a „nagycímer”, és a Kossuth-címer a „kiscímer”, mindkét változat mellett szólnak komoly történelmi érvek, ne csináljunk ebbol jelképcsatát. A javaslatot elsodorta a – végso soron nem teljesen haszontalan, mert tanulságos – világnézeti háború. Az utolsó idevágó parlamenti szavazáson tartózkodtam; a választók, megbízóim utálták és mubalhénak tartották az egész históriát. Erre tekintettel kellett lennem.
A koronás címerrel kapcsolatos baloldali aggodalmak java része nem igazolódott be. Királypárti mozgalom vagy hangulat nincs, az irredenta beállítottságnak nincs semminemu befolyása, szomszédaink fütyültek és fütyülnek az egész ügyre. A Balkánon mindenütt van komoly monarchizmus, mégpedig igen gyakran demokratikus és liberális körökben. (Megjegyzendo, hogy a Habsburg-párti legitimisták többsége Ausztriában és Magyarországon antináci volt, amirol fél évszázada szokás megfeledkezni.)
A Kossuth-címer elvetése azonban sokkal szubtilisabban, rejtettebben fejtette ki lelki hatását. Ez volt az elso ügy, amelyben a liberálisok és a demokratikus szocialisták szimbolikusan megadták magukat a jobboldalnak; a folyamat tíz éve megszakítás nélkül tart. Néhány ismert és ismeretlen példa. A kormányon volt MSZP ultramontán, klerikalista vonalat vitt a katolikus egyházzal kapcsolatos politikájában, a jobboldali indoktrináció alá adott lovat zavaros médiapolitikájában. Az SZDSZ mai „holdudvara” a Fidesz PR-ritmusszekciójának dobszólóihoz igazítja antiszocialista-antikommunista, mi több, anti-antifasiszta vokálját.
Ami kevésbé ismert: szemrehányásokat intéztek az egyik szélsojobboldali publicistához, mert a kétes híru vasárnap reggeli rádiómusorban bizonyos közszereplok vélt zsidó származását hánytorgatta. De ezt elotte már megtette a szoclib napilapban (Népszabadság) a felekezeti folyóirat foszerkesztoje, és a lap rovatvezetoje ki is állt mellette. Megbírálták a MIÉP fovárosi közgyulési képviselojét, mert az SZDSZ-jelvény piros-fehér-zöld madarait – átlátszó célzással – Roth-Weiss-Grünnek nevezte (miközben o nem magyarosította a családnevét Tsizmadiára vagy Czipészre), bár jóval elotte a szoclib folyóirat (Mozgó Világ) szerkesztoje alkalmazta ezt a formulát. A ballib napilapban (Magyar Hírlap) az „urbánusként” számon tartott regényíró fájlalja, hogy nincs Magyarországon – úgymond – „nemzeti alapú” liberális párt, amivel könnyedén visszhangozza a szélsojobboldal alaptalan és oszintétlen vádjait.
[…]
|