Előrebocsájtom: NEM a gyerek feladata, hogy védekezzen, és esetleg feljelentse a szüleit, mert bántalmazzák. Emiatt nem kellene felnőtt korban sem bűntudatot érezni, hogy miért nem tett ellene az illető.
A környezet feladata lenne. Pl. tanár, szomszéd, akár idegen. Nem jó az intézet, tudom. Beszélgettem erről intézeti nevelővel. Azt mondta, van, amikor a rossz család is jobb, mint az intézet. Könyörgöm, nehogy azt higgyétek, hogy minden megütött gyereket intézetbe akarok küldeni! Mint már emlitettem, az igazán extrém esetekben viszont maximálisan támogatnám. Nem mindig "egyszerű" verésről van szó, hanem sokszor életveszélyről.
Iceberg jól fogalmazott. Nem mentség, viszont a bántalmazás hátterében a felnőtt személyes problémái húzódnak, álétalában. Elfogadhatónak tartanám, ha kötelező tanácsadásra kellene járniuk a problémás családoknak, mely látogatások elmulasztását akár pénzbüntetéssel is lehetne szankcionálni. A pénz nagy úr! Ha egy gyerek, aki iskolaköteles, és nem jár suliba, nevelési tanácsadóba küldik. Miért nem lehet alkalmazni ezt a módszert más esetekben is? Arról lehet vitatkozni, hogy nincs ilyen rendszer kiépitve, illetve hatékonyan működne e. Időbe telik, de én optimista vagyok, és ha erre a témára felfigyelnének a kellő helyeken, lehetne tenni érte. Tudom, hogy sok ember szivesen dolgozna ilyen területen, magamat is beleértve.
Az megint egy más kérdés, hogy meg kell találni a megfelelő szakembereket, akiknek a munkáját honorálni is kell, mert megint mondom, a pénz nagy úr, és az elfásulás hamarabb bekövetkezik, ha az embernek személyes megélhetési problémái is vannak.
Van egy állitólag nagyon jól működő védőnői hálózatunk. Már irtam erről a topicban negativ tapasztalatot. Viszont még most sem értem, hogy ha jól működik, hogy kinozhatták majdnem halálra azt a 2 éves kisgyereket nemrégiben a szülei, aki most kórházban fekszik? Nem járt náluk a védőnő, vagy vak volt? Egyik eset sem jó. Nem csak az abortuszra váró nőket kellene piszkálniuk, talán. Különben tudomásom szerint 3 éves korig kötelező a védőnőnek a családlátogatás. Akkor nem végzik rendesen a munkájukat? Szivesen látnék egy hozzászólást egy érintettől (védőnő). Azon a véleményemen pedig nem tudok, és nem is akarok változtatni, hogy tennünk kell az észlelt durvaságok ellen. Én is félek, de homokba dugni nem fogom a fejem.
Nyilvánosság? Ez a fórum is egyfajta nyilvánosság. Bizom abban, hogy esetleg felfigyel erre a témára egy olyan ember, aki többet tehet nálam. Tapasztalatom szerint sokan olvassák, és, mint azt már egy másik topicban valaki leirta, hivatkozási alap is az Index. Akkor rajta! Van itt elég újságiró, és még talán egy-két politikus is. Mindannyiunk felelőssége. Nem csak akkor kell egy témával foglalkozni, amikor már kellőképp szaftos sztori lehet a Fókuszban, egy megtörtént eset miatt. Már az is jó kezdet, hogy itt és most ezzel foglalkozunk.
Nem feltétlenül kell mindig az USÁ-t példaképp előrángatni. Utána fogok nézni, de tudomásom szerint pl. Svédországban és a többi északi államban magas szintű a gyermekvédelem. Miért nem vehetünk át egy jó példát valahonnan?
Kedves pok ussz! Az anya szó valóban a legszebb szó. Mélyen együttérzek veled, de te is át fogod élni azt a boldog pillanatot, amikor a te kisgyereked mondja majd az édesanyjának, hogy anya, és akkor neked is szép lesz a szó. Csak rajtad múlik, és a párodon. És ez kárpótolni fog mindenért. (Ha már meg nem történt.) Te nagyon is jól érted, miről beszélünk itt. És biztos vagyok benne, hogy nem a saját biztonságodra gondolnál, ha védelmezned kellene egy gyermeket. |