Keresés

Részletes keresés

Nannics Creative Commons License 2000-06-20 09:16:50 63
kedves pok usz!

Nem, bennem nem merült fel. Vagyis, én tudtam, hogy az rossz, amit csinál velem, és hogy nem természetes, de én tényleg elképzelhetetlennek tartottam, hogy tegyek ellene valamit. Nekem az volt az elképzelhetetlen, hogy én másnak csináljak rosszat. De az teljesen igaz, hogy bármilyen rossz volt, akkor is az anyám.

A hozzászólás:
pok_ussz Creative Commons License 2000-06-19 14:41:18 50
"A másik érdekes része a dolognak, hogy miért nem kértem segítséget valakitől? Ezen nagyon sokat gondolkodtam. Egyszerűen egy gyerek szerintem annyira függ a szüleitől, hogy nem fordul meg a fejében, hogy a szüleiről bármi rosszat mondjon. "

A felvetett kérdésre saját tapasztalatom az, hogy azt az állapotot tekintettem gyermekfejjel _természetesenek_. Hogy az anyám bármikor megverhet, még ha nincs is igaza. Még ha 3 napig nem is látom, s egyedül hagy a lakásban. Ha két nap elteltével úgy ropogtattam a száraz kenyeret, akkor is. S miután részegen hazajött, akkor is ő volt az _anyám_.

Benned ez akkor nem merült fel?

Előzmény:
Nannics Creative Commons License 2000-06-18 17:43:30 12
No, hát akkor itt kezdődjék az első "élménybeszámoló".

Szüleim köbö hatéves koromban elváltak. A mamám ebbe teljesen belerokkant, egyedül nevelni három gyereket. No, ennek egyenes következményeként alkoholista lett. Két idősebb fiútesóm van, azaz én vagyok a legkissebb. Fúú, elég nehéz, meg szerencsére már nagyon régen volt. Szóval, a mamám egész rendszeresen vert. Mindenféle indokkal, mert rendetlenség van, mert nem mosogattam el, mert késtem, vagy akármi. Többnyire akkor bántott, ha ittas állapotban volt. Nekem az egészben az volt a legfurcsább, hogy soha senki nem szólt, hogy ugyan már, nem kéne. Valószínűtlennek tartom, hogy a szomszédok nem hallották, mert ez azért nem egy halk dolog. Az egész ház tudta, hogy mi történik, és soha senki nem szólt semmit, kedvesen mosolyogtak a mamámra, dumcsiztak vele...A másik furcsa része a dolognak az volt, hogy a tesómékat soha nem bántotta a mamám. Nagy ritkán előfordult, hogy a tesómék valamilyen fondorlatos módon leállították a mamámat, de ez tényleg nagyon ritka volt. Előfordult az is, hogy mezitláb szaladtam a házban egy barátnőmhöz és a mamájához. Ahogy emlékszem, akkor a barátnőm mamája próbált beszélni a mamámmal, de nagyon udvarias volt a próbálkozás. Aztán elköltöztem otthonról. Az egyik tesóm még mindig a mamámmal él, ami nem baj, csak valahogy ő már egészen máshogy emlékszik a dolgokra. Őt soha nem bántotta a mamám, ha látta, hogy megint részeg, akkor egyszerűen fogta magát,és elment otthonról. Én sajna nem mehettem. Ezért valahogy neki átmosódott az egész, ráadásul (29 éves) neki nem érdeke, hogy bármi rosszat mondjon a mamámra, mert a mai napig a mamám mos, főz...rá. Nekem ez iszonyat furcsa, mert mára a dolog úgy néz ki, hogy a mamám soha nem bántott engem...
A másik érdekes része a dolognak, hogy miért nem kértem segítséget valakitől? Ezen nagyon sokat gondolkodtam. Egyszerűen egy gyerek szerintem annyira függ a szüleitől, hogy nem fordul meg a fejében, hogy a szüleiről bármi rosszat mondjon. Hiszen annak ellenére, hogy mondjuk bántják őt otthon, a szüleit akkor is szereti, akkor is az az ember az ő mamája, papája. Ráadásul ilyenkor az ember egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy nem az lesz a válasz, hogy a bántalmazott a hiábás, és el kell viselnie a bántást. Én azt láttam, hogy habár az egész ház tudja, hogy mi történik, valahogy mégis mindenki nagyon kedves a mamámmal.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!