No, hát akkor itt kezdődjék az első "élménybeszámoló".
Szüleim köbö hatéves koromban elváltak. A mamám ebbe teljesen belerokkant, egyedül nevelni három gyereket. No, ennek egyenes következményeként alkoholista lett. Két idősebb fiútesóm van, azaz én vagyok a legkissebb. Fúú, elég nehéz, meg szerencsére már nagyon régen volt. Szóval, a mamám egész rendszeresen vert. Mindenféle indokkal, mert rendetlenség van, mert nem mosogattam el, mert késtem, vagy akármi. Többnyire akkor bántott, ha ittas állapotban volt. Nekem az egészben az volt a legfurcsább, hogy soha senki nem szólt, hogy ugyan már, nem kéne. Valószínűtlennek tartom, hogy a szomszédok nem hallották, mert ez azért nem egy halk dolog. Az egész ház tudta, hogy mi történik, és soha senki nem szólt semmit, kedvesen mosolyogtak a mamámra, dumcsiztak vele...A másik furcsa része a dolognak az volt, hogy a tesómékat soha nem bántotta a mamám. Nagy ritkán előfordult, hogy a tesómék valamilyen fondorlatos módon leállították a mamámat, de ez tényleg nagyon ritka volt. Előfordult az is, hogy mezitláb szaladtam a házban egy barátnőmhöz és a mamájához. Ahogy emlékszem, akkor a barátnőm mamája próbált beszélni a mamámmal, de nagyon udvarias volt a próbálkozás. Aztán elköltöztem otthonról. Az egyik tesóm még mindig a mamámmal él, ami nem baj, csak valahogy ő már egészen máshogy emlékszik a dolgokra. Őt soha nem bántotta a mamám, ha látta, hogy megint részeg, akkor egyszerűen fogta magát,és elment otthonról. Én sajna nem mehettem. Ezért valahogy neki átmosódott az egész, ráadásul (29 éves) neki nem érdeke, hogy bármi rosszat mondjon a mamámra, mert a mai napig a mamám mos, főz...rá. Nekem ez iszonyat furcsa, mert mára a dolog úgy néz ki, hogy a mamám soha nem bántott engem...
A másik érdekes része a dolognak, hogy miért nem kértem segítséget valakitől? Ezen nagyon sokat gondolkodtam. Egyszerűen egy gyerek szerintem annyira függ a szüleitől, hogy nem fordul meg a fejében, hogy a szüleiről bármi rosszat mondjon. Hiszen annak ellenére, hogy mondjuk bántják őt otthon, a szüleit akkor is szereti, akkor is az az ember az ő mamája, papája. Ráadásul ilyenkor az ember egyáltalán nem lehet biztos abban, hogy nem az lesz a válasz, hogy a bántalmazott a hiábás, és el kell viselnie a bántást. Én azt láttam, hogy habár az egész ház tudja, hogy mi történik, valahogy mégis mindenki nagyon kedves a mamámmal. |