Kedves Gurg!
Ígéretemhez híven nem ismertetem Lovas István második jobbegyenesét.
Nem a topic elszennyezése a célom.
Pótolom azt, ami a könyvből kimaradt.
A 114. oldalon kezdődő „Vörös holokauszt” fejezetben említést tett Demszky Gábor 1992. március 15.-i beszédéről.
Valami véletlen folytán összeroncsolt memóriámban megtaláltam ezen beszéd szövegét, sajnos Göncz Árpád köztársasági elnök úr ideges arcrángását a beszéd alatt csak videofelvétel (a la Sony!) tudná visszaadni.
Demszky Gábor Főpolgármester Úr beszédének szövege:
„Magyarok, polgártársaim, budapestiek!
Hidegen fújnak a szelek, ezek a hideg napok, hideg szelek nem jót jelentenek. Rossz híreket hoztak ezek a szelek nemrégiben a Nemzeti Bank elnökének leváltásáról, most a Tv-elnök alkalmasságának megkérdőjelezéséről, és persze minden napra jut egy hír politikai célzatú kinevezésekről is. Emiatt veszélyben érezzük a független bíráskodást, és úgy látjuk, hogy erősödik a kliensrendszer. Ezeket a jelenségeket nem szeretjük.
Március 15-e történelem és jelkép. Történelmében már mi is benne vagyunk a demonstrációinkkal. Azzal, hogy évről évre eljöttünk tüntetni ide a szabadság jelszavaival.
Jelképként pedig fölénk magasztosul ez a nap. A sajtószabadságot jelenti, és a lelkiismeret szabadságát.
Mindazt, amit kivívtunk, mindent, amit kockáztattunk és szenvedtünk megaláztatva és kínlódva elértünk, a sajtó mára kivívott szabadságát meg kell védenünk.
Ugyanazzal az elszántsággal, ugyanazzal az engesztelhetetlenséggel, amellyel az emberi méltóságunkért harcoltunk. El a kezekkel a médiától, el a kezekkel a televíziótól, el a kezekkel a Magyar Hírlaptól. Ez az idei március 15-e üzenete.
Nem engedhetjük meg, hogy elvegyék tőlünk a híreket, unalmassá és rovinciálissá tegyék a kommentárokat. Bőséges, évtizedes tapasztalataink vannak arról, hogy a sajtó a kormány kezében silány propagandaeszközzé alantasul. "Tisztelek minden véleményt, kivéve a megvásároltat, azokat megvetem" - írta Széchenyi.
A szabad sajtó, a magyar demokrácia legbecsesebb biztosítéka, maradjon is szabad.
Polgártársaim!
A kommunizmus egy időre palackba zárta rossz szellemeinket. E téveszmék és beteg ideológiák mostanra kiszabadultak. Terjed a xenophóbia, minden más, különböző, "idegen" gyűlölete, erősödnek a cigányellenes érzelmek és az antiszemitizmus. Az agresszív idegengyűlöletre építő mozgalmak a demokráciákban lappanganak, óvatosan lépnek színre, tapogatják a társadalom fogékonyságát. De ha nem találnak ellenállásra akkor megnő az étvágyuk, és belénk marnak, ránk telepednek.
Kérem Önöktől, adjunk meg minden védelmet az országunkban élő kisebbségeknek, és itt Budapesten a színes bőrű diákságnak. És ne csak a törvényi védelmet. Legyünk türelmesek, toleránsak a mássággal szemben:
"hogy ne legyen a Duna-táj bús villámhárító, fél-emberek, fel-nemzetek számára készült szégyenkaloda" - írta Ady.
Barátaim!
Rossz szellemeink a múltból jönnek elő, de a jelen válságos gazdasági viszonyai táplálják őket. Pártállami múltunkkal szembe kell néznünk. Mindnyájan a totalitárius rendszer gyermekei vagyunk. Itt él ez a rendszer az elmaradottságunkban, a szegénység tényeiben és kelet-közép-európai lelkületünkben, kisebbségi érzéseinkben. Itt él nyelvünkben, elszólásainkban, a véletlen elvtársazásokban, vagy amikor az önkormányzatot tanácsnak nevezzük. Ezzel a múlttal szembe kell néznünk, beszélnünk kell róla, nevén nevezve az elkövetett bűnöket. Erkölcsileg értékelnünk kell saját cselekedeteinket és felebarátaink tetteit.
De be kell látnunk, hogy nem lehetséges évtizedekre visszamenőleg a bírói igazságosztás, az elévült ügyekért való felelősségre vonás ellenkezik az , alapvető jogelvekkel. Az inkvizíció, a leszámolás csak az inkvizítorokat szolgálná. Nekünk elegendő harc, hogy bevalljuk ezt a múltat, és forduljunk a jövőnk felé.
Barátaim!
Ma reggel Pozsonyban koszorút helyeztem el Petőfi szobránál Kresanek úrral, Pozsony város polgármesterével. Köztudott, hogy abban a városban ez a gesztus ma politikai kockázatvállalással jár. Ez a közös koszorúzás Közép-Európa liberális politikusainak egyik kézfogója volt. A közös múlt vállalása nemzeti acsarkodás helyett.
Önök tudják, a liberális demokrata ellenzéki politikusok párbeszéde és együttműködése régóta kialakult Prága, Varsó és Budapest között. Az elmúlt évben, örömünkre, Ljubljana, Pozsony és Berlin is csatlakozott ehhez. Budapestnek ebben a körben az ad rangot, hogy mindig következetes volt, mindig a szabadságtörekvések mellé állt, akkor is, amikor ennek volt kockázata.
Apróság, de a litvánok, bizony, erősen számon tartják, hogy tavaly februárban Budapest testvérvárosává fogadta Vilniust - Moszkva rosszallása mellett -, azt a Vilniust, amely mára már független és szabad.
Erre a párbeszédre és ezekre a pozsonyi "kézfogásokra" itthon is nagy szükség van. Mint a város első szabadon választott főpolgármestere, erősen érzem az összefogás hiányát, az acsarkodó politizálás hátráltató erejét. Azt is tudom hogy az emberek többsége torkig van a politikával. Bizonyos értelemben jó okuk van rá, hiszen azt látják, hogy a politikai ellenfelek a jó szándékú megértés legkisebb jele nélkül csatáznak, gyakran csak pozíciókért. Pedig ez a megértés a könyörtelen bírálathoz is kívánatos.
Jó volna, ha a politika visszavonulhatna természetes korlátai közé, és jó megegyezések születnének a köz javára. Mi itt a fővárosban, kis és nagy pártok, most tettük meg az első lépést ebben az irányban. Az összefogás program a annak a gondolatnak a jegyében fogant, hogy szabadítsuk meg a politikától mindazt, ami megszabadítható. Fogjunk össze a városfejlesztés közös céljaiért és e szociálpolitikai minimálprogram megvalósításáért. Budapest mutasson példát, mutassa meg a programok mentén szerveződő összefogás lehetőségét.
Ugyanakkor ha le akarjuk győzni az idegengyűlölet, a nacionalizmus, a jobb- és a baloldali populizmus rossz szellemét, akkor az országos politikában a szolidaritás és a szabadság értékei mentén erős centrumot kell létrehoznunk. Olyan centrumot, amely jobbra és balra erősen zár, de befelé, egymás irányában teljesen nyitott minden dialógusra, párbeszédre. A liberális szociálliberális, szociáldemokrata hitűek és a nemzeti liberálisok együttgondolkodására van szükség. Ez az erős centrum csak a szélsőségeket szorítja ki és teszi szalonképtelenné, marginálissá, jelentéktelenné, olykor-olykor nevetségessé. Csak ezzel a politikai összefogással szerezhetjük vissza azoknak a tiszteletét, megbecsülését, akik mára már elfordultak a politikától, csak így önthetünk reményt azokba, akik a mindennapi gondok terhei alatt roskadozva kiábrándultak a közéletből.
Sok tekintetben mi, magyarok elsők voltunk a térségben, legyünk elsők a demokrácia konszolidálásában is!
Végezetül egy meghívást kell tolmácsolnom.
Legyen június utolsó vasárnapja idén is a szabadság vidám ünnepe. A zene napján, a Budapesti Búcsún az utolsó szovjet katona távozását, teljes szuverenitásunk visszanyerését ünnepeljük.
A szabadságot, és ha az összefogás gondolata meghallgatásra lel, akkor - reményeim szerint - hamarosan, még a mi életünkben a konszolidált közéletet és a megtalált biztonságot is ünnepelhetjük. De addig is legyünk résen. Ne engedjünk 48 követeléseiből!”
Ennyi a speach.
Kedves gurg!
Ennek minden szava aktuális, mert kiállta az idők próbáját!
Öreg cserkész, ismeri a jelmondatot: „Légy résen!”
Az esetleges sajtóhibák nem tőlem erednek, kedves asztaltársunktól kaptam, WORD et. így írta át.
Köszönöm az asztaltársak szíves figyelmét
Tiborc
|
