Kedves Mumu!
Mit szólok hozzá?
Nos... Tegnap délelőtt 8 körül már tudtam, hogy két céget hazavágott. De nem érdekel. Ugyanaz a véleményem, mint a hackelésekkel kapcsolatban: aki hülye, haljon meg. Ha fájdalmasan, akkor úgy.
Egy csomó mindenhez az életben engedély, vagy bizonyítvány kell, mint pl. az autóvezetéshez. Akkor a számítógép használathoz miért nem? Legalább valami alapvetőt? Pedig az is igen komoly játékszer tud lenni.
Én ilyenkor nem kevés kárörömmel figyelek, mert aki elindította a levélhez mellékelt vírust, az
a) nem igazán ért az őt körülvevő dolgokhoz, vagy legalábbis a környezete (pl. rendszergizdák)
mert nem tudja, hogy mi az a vbs kiterjesztés. És ilyet nem futtat az ember csak úgy...
b) hülye
mert idegen helyről érkező levelet fenntartások nélkül elolvas, a csatolt valamit pedig megnyitja.
c) nemtörődöm
A fenti kettő együtt: nem tanul és még csak a saját biztonsága sem érdekli.
Fel kellene nőni végre, hogy a számítógép meg az internet meg a levelezés nem csak játékszer. És hogy (anélkül, hogy a jól ismert szoftvercéget rugdalnám) rengeteg rosszul vagy trehányan megírt programot használunk. (Mottó: "Ez a vírus sem jöhetett volna létre az MS Outlook nélkül").
Egyébként pedig nem tartom valószínűnek, hogy olyan jó dolog, ha az FBI keresi az embert, meg a fél világnak habzik a szája mert mexivatták. A hírnév veszélyes is lehet....
Én, mint "szakmabeli" nem is kicsit cinikusan azt mondom: tanítani kellene a népet és foglalkozni a biztonsággal. De nem úgy tanítani, hogy "... ez itt a vörd és akkor ha megnyomom a tabot, akkor odébbugrik az a viccesen villogó bigyó a tévén..." mint ahogy azt soxor látni és hallani, hanem komolyan. Ehhez persze emberek kellenének és némi lelkesedés meg sok pénz. És aki nem tanul (mert nem akar), nem gondolkozik (mert fárasztó) és nem törődik a saját biztonságával (mert az fárasztó és unalmas), az "el fog hullani", mert nem lehet mindenkinek egyenként fogni a kezét. És ezekért az emberekért nem is kár.
Én sem örülnék, ha hozzám beesne egy ilyen vírus (vírusom utoljára talán 7 éve volt, amikor elkezdtem PC-vel foglalkozni. Azóta sosem, pedig...), de ebből kiderülne, hogy luk van a védelmemen.
Filburt
|