Keresés

Részletes keresés

A hozzászólás:
tama_i Creative Commons License 2000-04-19 14:40:31 236
Igus Kedves,

Eleven példa az uraknak akik olyan hevességgel védték az elkövetőket: itt elevenedett meg egy szemétláda , aki fél lábbal is képes bármire, ráadásul előre megfontolt szándékkal , szóval a dupla büntetési tétel is édeskevés lett volna.
Ilyen állapotában is beneveztem volna a futkosóra, miután a mankóját eltörtem rajta.
Uraim , akik védik ez elkövetőket, a mocsok kanosságán kivül mit tudtok felhozni mentségére.
Igus Te nem irtál arról semmit , de kiváncsi vagyok rá , hogyan folytatodott a dolog , mert nem mindegy !

Előzmény:
igus Creative Commons License 2000-04-19 13:14:10 233
16 évesen az ember már annyira felnőttnek tekinti magát, hogy okvetlen szeretné kipróbálni azt, amiről az osztálytársaival élénken pusmog minden szünetben. Minden arra szédelgő srácot végigmértünk, hogy megfelelő lenne-e a bevezetésünkre. Majdnem mindenki kihullott a rostán, ilyen korában az ember még álmodozó. Ez egy fontos esemény - nem lehet elkapkodni, de én már szívesen elkapkodtam volna, mivel folyton ilyesmin járt az eszem. Volt egy levelezőtársam, egy kiskatona. Személyesen nem ismertem. Nagyon imponált nekem, ahogyan a leveleiben írt a dolgokról, olyan felnőttes volt, de nem úgy mint az apám. Repesve vártam a leveleit, lehet, hogy egy kicsikét szerelmes is lettem bele. Gyakran ábrándoztam róla, azt dédelgettem magamban, mint egy bimbózó vágyat, hogy majd vele kellene megpróbálni azt a bizonyos elsőt, amelyik annyira foglalkoztatott. Egyszer gyakorlaton baleset érte, eltörött a lába. Kórházba vitték, gipszet kapott, leszerelték a seregtől. Úgy aggódtam érte, mintha az élete lenne veszélyben. Levélben megírtam, hogy szívesen meglátogatnám. Némi szervezést igényelt a dolog, mert ő vidéken élt, a szüleim nem engedtek volna oda, ha tudják mire készülök, viszont én nagyon is mentem volna hozzá, különösen a titkos tervem realizálása foglalkoztatott. Elémjött a buszhoz. Akkor láttam először, a gipszelt lábáról azonosítottam. Nem egészen úgy nézett ki, ahogy ábrándjaimban felépítettem. Viszonylag alacsony, mokány fiú volt. Viszont nagyon szép, meleg tekintetű szeme volt, ami elismerően ragyogott fel, amikor engem végigmért.
Javasolta a helyi vendéglőt, mivel otthon a családja, nem tudunk olyan jól beszélgetni - mondta. Nem bántam, mentem volna vele bárhová, ahová hív. Ettünk, ittunk valamit, aztán megint ittunk valamit, meg megint, bár én nem szoktam azelőtt. Beszélgettünk, fogta a kezem, jól éreztem magam. Egy darabig. Később egyre kábább, zsibbadtabb lettem. Feltűnően kiütődtem. Mi volt az, amit ittam? Mi volt benne? Abba valami gyorsító lett keverve bizonyára. Ő tette bele? Lehet ez?
Ki mentem a friss levegőre. Az épület sarkáig botladoztam, forgott velem a világ. A saroknál nekidőltem a falnak, leguggoltam. Képszakadás. Nem tudom, mennyi idő múlt így. Tán elaludtam ott ültömben. Egyszer értem jött, felhúzott, vonszolt magával. Nem lehetett könnyű, úgy, mankóval. Nem tértem magamhoz igazán, egészen homályba vesztek az események. Valami parkon mentünk át, valami padra lenyomott. Dőltem el, mint egy zsák. A karom lelógott a murvára, egészen tónustalan volt minden izmom, a kábulat érzéketlenné, csaknem élettelenné tett. Azt azért éreztem, hogy a szoknyám alá nyúl, hogy a bugyimban turkál, ám súlyossá vált karjaimat képtelen voltam felemelni, hogy eltoljam, vagy akár csak megszólalni is, hogy ne folytassa. Ne itt és ne így. Fogalmam sincs, hogy vitt haza, hogy vitt be, mások szeme elöl rejtetten, hogy vetkőztetett le. Amire föleszméltem, az az éles, hasogató fájdalom volt az ágyékomban. Olyan szaggató kín, hogy kétségbeesésemben felsikoltottam. A tenyerét rászorította számra, és állandósult a fájdalom. Szörnyű volt. Jézusom, hát erről van szó? Engem meg éppen ez után evett annyira a fene, hogy én is ki szeretném próbálni? Hát mi jó van ebben? Én ezt nem akarom! Hiába vergődtem, amilyen erőtlen voltam, képtelen voltam lelöki magamról. Egy mokány, erős nagyfiú.
Ő bezzeg élvezte. Hangos horkantásokkal, egy-két jajkiáltással remegve elélvezett. Teli voltam kínnal, megalázottsággal, elkeseredettséggel. Mi tetszett nekem ebben a fiúban, ez egy vadember.

Megkaphatott volna, ha tiszta eszközökkel próbálja is - így meg csak az utálat. A fizikai fájdalmon túl még mardosott az önvád is. Régóta írkálunk egymásnak, hogy ruházhattam föl annyi jóval, hogy hihettem azt, hogy ismerem.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!