Kedves Nyomkereső!
A Happiness szerintem is király, olyannyira, hogy 1998 LEGJOBB amerikai filmjének tartom (pedig ott volt a Mint a kámfor is). És ha mindenáron versenyeztetni kell a Jenki Csinivel, akkor egy kurta centivel a Happiness a befutó.
DE:
Ne felejtsd el észrevenni, hogy a két film teljesen más megközelítést alkalmaz. A Happiness könyörtelenül vitriolos, gyilkosan szétalázza az amerikai kertvárosi idillt tokkal-vonóval, és végig KÍVÜL marad.
Az AB-ban viszont szerintem pont az a zseniális, hogy kemény szatírának indul, de az irónia mellé észrevétlenül belopódzik a megértés, sőt együttérzés, a hősőket megszeretjük, és a film mindenkinek megadja a feloldozást. (Ebből a szempontból olyan, mint az Ivan Iljics halála.) És szerintem hitelesen oldja meg ezt az elbeszélői nézőpontváltást. Minden szereplő a történet végére "erkölcsileg kiemelkedik" - magából és a kertváros hazugságaiból egyaránt. Végül minden a szeretetről szól, és ettől emberi.
A szomszéd srác és a barna lány egymás iránti szeretete végig az egyetlen igaz dolog a filmben.
A buzi katona - talán életében először - őszintén kitárja magát, és kiderül, hogy ami a legjobban hiányzik neki, az a szeretet. És ezt a sebezhetőséget - hogy kiadta magát - nem képes megbocsátani, ezért öli meg Lestert.
A feleség még úgy száll ki a kocsiból, hogy megöli Lestert, de ráébred, mennyire szereti, és sírva öleli az ingeit.
A szösziről kiderül, hogy nem nagy ribanc, hanem szintén szeretetre éhes kisgyerek.
Lester pedig ezt érti meg, ezért nem dugja meg a szöszit - feloldozás. És boldogan hal meg, mert azt is megérti - fokozatosan a film során, hogy az élet szép, vagy kevésbé közhelyesen "múló földi életünk mégis nagyszabású dolog" (Ottlik, Kosztolányival kapcsolatban). Megszereti az életet.
Szóval szvsz nem érdemes a Happinesst számon kérni az AB-n, mert mást üzen. A Happiness ereje a gyűlöletből fakad, az AB-jé pedig a szeretetből. Szerintem testvérfilmek - Káin és Ábel.
Bocs, hogy ilyen hosszan. |
