Hi ENDU!
A CZ-ken vasöntvény a bordázat? A régebbieket nem ismerem. Az enyém '87-es évjárat, már az új 638 jelű motor van benne, ez egy kicsit fejlesztett verzió. Ma is ezt gyártják gyakorlatilag.
Ennél alumíniumötvözet a henger, besajtolt hüvellyel. Emiatt talán nem melegszik annyira. Az más kérdés, hogy szintén gyártási hiba, hogy pontosan nem tudták besajtolni a hüvelyt, így az egy picit el van fordulva, és a hüvely nyílásai nem fedik a henger nyílásait. Ahogy hallottam ez rendszeres. Érdekes, ha Babettánál, Simsonnál, MZ-nél, Rometnál, és a többi más kétüteműnél be bírták sajtolni pontosan, akkor miért csak a Jawanál nem?
Mindenesetre szerelés közben az összes csehszlovák mérnököt elküldtem már melegebb éghajlatokra, amiért nem bírták rendesen megtervezni a gépet.
A másik lényeges változás, hogy már 12Voltos, generátoros. Valamivel növelték a teljesítményt, a nyomatékot is, és csökkent a fogyasztás. Persze szégyen, hogy '87-ben még csak itt tartottak. Még egy tárcsaféket is képtelenek voltak beletenni!
Szóval szegénykémről, azon kívül, hogy 350 köbcentis, nem sok dícséretet lehet elmondani.
A két henger is hátrány javításkor, mert mindenből kettő kell, a főtengely meg olyan körülményessé vált emiatt, hogy az egyszerűbb gépműhelyekben, ahol az MZ-ket lazán javítgatják, a Jawat nem akarják elvállalni.
A másik gond, hogy kevés van belőle, lehet, hogy a hibái miatt kikopott a forgalomból?
Mindig eszembe jut, a szomszéd, aki valaha Jawas volt, eképp dícsérte meg a motoromat (miközben épp a gyújtást állítottam:): De jó, akinek Jawaja van! Van mivel idegeskedni!
De mivel műszaki ember vagyok, nem mérgelődöm emiatt. Örülök, ha lehet simogatni, állítgatni. Biztos vagyok benne, hogy meghálálja. És a 100-110-es tempó is megfelel nekem.
Csakanzy |