Kedves Tiborc!
Azt, hogy a Te példányodról hiányzik az esetleírás, a Popper-cikkre értetted? Pedig annak ott kell lennie „A cím- és hátlap mint lelki gyorsfénykép” alcím alatt (nálam a 83.o.-on).
Írod, hogy „az én véleményem szerint minden oldalon, minden újságnál lehet találni kiváló újságírót.” Természetesen. Én azonban csupán a konzervatív oldalra utaltam (mert a P.-féle vélemény is csak erre vonatkozott), és abban is csupán a M.N.-re, mert azt ismerem legjobban.
Érdekes, hogy kételyeid vannak L. konzervativizmusa kapcsán. (Az, hogy L. „egyenlő mértékkel bír”, azt jelenti nálad, pártatlan? Ezzel a fogalommal nagyon nem vagyok kibékülve…) Meglehet, igazad van. Ám szerény véleményem szerint nemhogy a L.-hoz hasonlóan széles látótérrel bíró, tanult emberek, de sokszor még a felszínesen tájékozott gyalogpolgárok sem kerülik el, hogy megfogalmazódjék bennük valamiféle párt- vagy ideológia-szimpátia. Igaz, utóbbiak esetében jellemzően az egyes politikusok iránti rokon- vagy ellenszenv ( és annak pártokra vagy pártcsoportosulásokra történő kivetítése), a megélhetést befolyásoló körülmények és intézkedések latens vagy tudatos értékelése vezet valamiféle irányultság kialalkulálsáoz. Ám jóval több várható a médiamunkások és politikacsinálók, -elemzők táborától, akik valószínűleg nálunk jobban belelátnak a politikai és gazdasági elit kártyáiba, és ennél fogva mélyebb, több szempontot figyelembe vevő analízisre is képesek (, vagy azt hiszik). Amikor Lovas odafüstöl a konzervatív pártok valamelyikének, akkor ez nem feltétlenül a szimpátiáját kérdőjelezi meg, mert működhet az „érted haragszom, nem ellened” mottójú szándék is.
Más. Ezt a témát Lovas könyvének 46. o.-án olvasható tételmondatával címzem meg: ”Magyarország ebben a térségben egyedülálló, hiszen a média világában nem volt átrendeződés.” Mindezt egy nyílt levélben írta, 1994 májusában. (Ha ez így igaz, a helyzet nyilván mit sem változott a következő négy évben. És ha még a legutóbbi kormányváltás után a a koalíció és ellenzék szerepeltetését mutató, ellenzék által emlegetett [nevetségesen túlzó saccnak tűnő] 90%-10% „véleménynyilvánítási koefficiens” nagyjából igaz is, némi cinizmussal mondhatom, hogy a televízió első 33 évében [1957-1989] az arány MSZMP-vetületből approximatíve 100%-0% lehetett, azaz valóban nem ártana most már egy kicsit kikorrigálni a szaldót. Mindeközben, ha csak az utóbbi egy-két évet tekintem, akkor a 10-15%-osnál nem nézettebb közszolgálatiak mellett él és virágzik a két kereskedelmi adó (no és a Nap-kelte sincs elveszve, szerencsére), ahol bizonyára sokak ítélete szerint „egészségesebb” szeletelésben habzsolható a sajtótorta.
Nos, szombaton délelőtt a Nap-keltét néztem, ahol Verebes vendége Wisinger István volt. (Láttad? Láttátok? Lemaradtam az elejéről.) A MÚOSZ-elnök kissé ingerültnek látszott a beszélgetés alatt, és – tőle egyáltalán nem váratlanul – hangoztatta, hogy a közszolgálati televízió pártérdek-közvetítő eszközzé silányult, amit azzal az empirikus „ténnyel” támasztott alá, hogy aznap reggel a közszolgálati tévéket egy órán át nézve mást sem látott, csak pártpropagandát. (Azt már csak én teszem hozzá, hogy nagyjából úgy, mint az egész kilencvenes évtizedben és visszamenőleg ’57-ig. Hiába, van az efféle kifogásoknak bizonyos „politikai időjárás-érzékenysége”.) Ilyen alapon ad absurdum azt is mondhatnók, hogy a baloldal zsebébe csúsztatta a mindent látó „királyi üvegszemet” :), hiszen a hétfői reggelen az MTV1 reggeli műsorblokkjában Kovács László és Thürmer Gyula tűnt fel az előzetes programajánlóban. És Lendvai Ildi, Kovács, Demszky, Kuncze vagy Magyar szereplései nélkül sem múlik el szinte egyetlen nap sem, tehát nem szügséges állandóan az Orbán-Torgyán-Dávid „csapatot” figyelni. (Különben pedig hadd nyilatkozzanak minél többen, minden oldalról!)
W. megállapította továbbá, hogy a közszolgálati médiát tönkretették, melyben jelentős szerepük volt éppen azoknak, akik belőle az utóbbi egy-két évben kiválva a kereskedelmiekhez szegődtek. Ez aztán érdekes álláspont! Ugyanis eszerint az egész magyar televíziózás egy sajnálatra méltó médiabaki, hiszen ugyanezek az emberek most már a kereskedelmi csatornákat is evidensen tarkón csapják. (Jó lenne tudni, hogy a „bomlás virágai” tíz éve ott virulnak már a közszolgálatiság domború hantján, avagy ’94 és ’98 között mégiscsak kilépett a sírból a tetszhalott.) Kíváncsi lennék továbbá, ennek megfogalmazásakor kik lebegtek W. szeme előtt a tévések közül. Pálfy G., Liebmann, Betlen? Ők az utóbbi kivételével kivettettek az elektronikus média centrifugájából. Csak nem Baló (a friss visszatérő), Bánó, Bárdos, Forró, Frei, Friderikusz, Havas, Mélykuti, Pálffy, Vitray… a bűnös?? Sajnos Verebes elfelejtett rákérdezni konkrétumokra, így ez az egész csupa talány. (Eme médiaakrobatákkal kapcsolatban is olvashatóak „apró történetek” L. írásaiban.) És azzal, hogy W. így bírálta a közszolga adókat, személyében itt repked körülöttünk a saját fészkébe pottyantó madárka, hiszen ő, ha jól tudom, még mindig az MTV főmunkatársa, pontosabban a Filmfőszerkesztőséget vezeti (?).
És még valami Wisinger beszélyéből: szóba került az újságíró-szervezetek legitimitása. Ő a MÚOSZ-ét már azzal fényesen bizonyítottnak látta, hogy sokezer tagja van, és ezek rendszeresen fizetik a tagdíjat. Azt tudnám, mi köze van ennek a legitimitáshoz, mely ugyebár egyrészt jogszerűséget, másrészt a közvélemény előtti széleskörű elismertséget jelenti. (És az sem elhanyagolandó momentum, hogy a száraz definíciók szintjén a legitimitás értelmezési tere definitíve keveset metsz ki a „tisztesség”, „kompetencia”, „tárgyilagosság” fogalmi vonzáskörzetéből. A szervezetek legitimitásával kapcsolatos szkepszisemnek volt alkalma jócskán kifejlődni, hiszen pl. a vörös könyvecskékbe is sokmillió tagsági bélyeget benyaltak, és Szabó Albert csapata is biztosan hajigálta a tantuszokat a közös bugyellárisba, de attól még ezek a csoportosulások olyan dögletesek voltak, hogy jobb nem is emlegetni őket. És ezt valóban csupán a legitimitás kapcsán mondom, nem a MÚOSZ-t akarom froclizni.) Törtem a fejem, de jó alaposan, hogyan merült fel W.-ben egyáltalán e szempont. Netán vannak általa illegitimnek tekintett újságírói szervezetek? Avagy a MÚOSZ legitimitásában kételkedett valaki? Aztán lehet, hogy vakon futottam vakvágányra, de talán a kuratóriumi ügyek kapcsán mondta ezt (?). Akár így van, akár nem, erre azt felelem, hogy a MIÉP-féle két képviselőre vonatkozó igény totálisan elrugaszkodott, és helytelen a testületek csonkasága, de nem kellene a hibás médiatörvény keltette fortyogó kulimászt (kizárólag) a kabinet nyakába löttyenteni, és Kovácséknak sem kellene emiatt azzal fenyegetőznie, hogy az ellenzék (amilyen az adjonisten… alapon) majd jól kivonulgat és a büfében hízókúrázza végig a plenáris ülést, ugyanis a tisztelt képviselők (rájöhetnének már, hogy) nem elsősorban egymás üdvére és egymás ellen taszigálják a szavazógépet, hanem végtére a választókért, akiknek a befolyó adóiból fizetik ki a képviselői illetményeket, s melynek fejében elvárható, hogy vegyenek részt minden döntésben, s ne csak azokban, melyeket a tisztelt érintettek (saját maguk aspektusából) kardinálisnak, azaz közérdekűnek ítélnek. (Csak mellesleg: ez vonatkozik a budapesti közgyűlésre is, azaz a fővárosi büdzsé megszavazásakor a kormánypártiaknak sem kellett volna kirohanniuk a friss levegőre.)
Ti hogyan ítélitek meg ezt a kurátor-ügyet? Apropó: tudjátok, fel lehet-e lelni valahol a neten az Alkotmánybíróság határozatát? Lovastól nem olvastam erről. De ami késik, tán nem nyúlik…
Tisztelettel:
malix |
