Keresés

Láthatod az előző irományomban, hogy az "antiszemita" jelzőt tartalmazó mondat nem idézet, azaz Popper e jelzőt konkrétan csak Uri Avneri személyére használta, és a három interjú alanyát egyszerűen gyalázkodónak bélyegezte. S ha már itt tartunk, a copy(all)right sértegetésének veszélyével dacolva idepasztázom az inkriminált részt:
„Mégis megakadhat a szem az Izraelről szóló interjúsorozaton. Lovas kedveli a hazájukat gyalázó állampolgárokat, előtúrja őket, mint sertés a szarvasgombát, és csak velük készít interjút. Elég a három interjú címét idézni:
«Izraeli katonák a vizeletükkel itatják a palesztin gyerekeket». Ha ezt valóban az izraeli terror és elnyomás alatt fuldokló Hebron városának polgármestere merte nyilatkozni egy külföldi újságírónak, akkor olyan nagyon azért nem retteghet a vérszomjas izraeli fenevadaktól. Avagy Lovas 120 kilójában bizakodott?
«A következő felkelés sokkal véresebb lesz». Egy zsidó közíró, a Knesszet volt tagja jósolja. Az interjúból többek között meg lehet tudni, hogy az izraeli katonák 1100 palesztint és 400 gyereket öltek meg, s a kormány amerikai tanácsadója «totális idióta», Jeruzsálem polgármestere «az izraeli politikai étlap leggusztustalanabb figurája». (Véletlenül nem fogása? – P.P.) Lovasnak azt is elpanaszolja ez a haladó izraeli, hogy a zsidók sajnos felsőbbrendűnek tartják magukat, azon az alapon, hogy ők ajándékozták meg a világot erkölccsel stb. Sőt a jeles közíró az alábbi két szemrehányással örvendezteti meg Lovast: «Ben Gurion, Izrael első miniszterelnöke, akinek hatása máig érződik, szélsőséges cionista, de ugyanakkor Izrael-centrikus is volt.» Az emberben megáll az ütő! Ez olyan aljasság, mintha Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek azt hánytorgatná fel valaki, hogy Magyarország-centrikus. Némileg valószínűtlen, hogy egy izraeli közíró egy külföldi újságírónak egyetlen pozitív megállapítás nélkül csak szidalmakat zúdítson saját országára, mégsem kételkedem Lovas szavahihetőségében, inkább ügyességét dicsérem, hogy ilyen hamar rátalált egy _antiszemita_ zsidóra. Aki éppolyan gusztustalan jelenség, mintha egy magyar ember magyargyűlölő volna. Vajon miért él és közír Izraelben?
De ez még semmi. Lovas talált egy «sztárügyvédnőt», aki azzal bizonyítja az izraeli kormány rasszizmusát, hogy Izrael «a zsidó nép állama». Vajon akadna-e nálunk olyan elvetemült féreg, aki azt állítja, hogy Magyarország a magyar nép állama? Ha lenne ilyen, Lovas nyilvánvalóan azonnal lerúgná a politikai pályáról, mint idült rasszistát. Bizony, bizony, Lovas úr, a meg nem gondolt gondolat József Attila-i őspatkánya beszabadult az írásaiba, gyorsan fogja meg, ha tudja!”
És ami nekem erről eszembe jut:
Az első interjúval kapcsolatban P. nem arról ír, hogy milyen gyalázatos, amit a katonák művelnek, hanem gúnyos hangnemben elkezdi „félteni” a nyilatkozó polgármester életét. Sajátos értékelés. Ugyanez igaz a második cikkre is, melynek reakciójában maga a gyilkosság (szerinte) elhallgatással mellőzendő lényegtelenség, minden más mellékszálat viszont karvastagságúvá sodor. Popper felháborodása az Izrael-centrikusság kapcsán valóban érthető és indokolt, de a szélsőséges cionizmus jelensége nem indítja el benne a valamirevaló mérsékelt politikusra szükségképpen jellemző, a széleket tompítani igyekvő szándékot. (Talán a politikai spektrumnak a kelleténél eggyel több széle van? Csak azt az egyet kívánatos eltávolítani?) Azt sugallja, Izrael nemzeti politikája a masszív cionizmus formájában halad a leginkább követendő úton. Kis hazánkra vonatkoztatva őszintén remélem, adandó alkalmakkor P. a vajdasági, felvidéki avagy erdélyi magyarság sorsjobbításáért is ilyen acélos határozottsággal áll(t) ki. Megjegyzem, a jelenlegi kabinet nemzet-centrikus politikájának gyökerei meglehetősen sovány termőtalajban kell fejlődjenek, minthogy a környező országokat az utóbbi években sikerült „kellőképpen” hozzászoktatni a szervilista magyar külpolitikához, az EU heves bólogatásával kísérten.
Ami pedig a „sztárügyvédnő” Lea Cemel elleni kirohanását illeti, megfigyelhetjük a visszafogott szóhasználatot, a kiérlelődött erkölcsösséget, és emlékezhetünk arra, hogy amikor hazánk egyik politikusa (akinek többnyire előbb jár a szája, aztán az agya) úgy 1995 táján „férgezett”, jó alaposan megkapta a magáét, és ez így volt helyes. Az őspatkány kifejezés pedig igen képies, mely lírai alkotásokban megfér, de nem feltétlenül alkalmatos egy közírók közötti véleménycsatában. (Csak a sokat emlegetett kiegyensúlyozottság kedvéért említem: Lovasnak is megvan a visszavágáshoz a megfelelő eszköztára, pár válogatott kifejezésért ő sem rohan a szomszédba.) De ennél sokkal kardinálisabb az, hogy P. elkövetett egy míves csúsztatást, azaz szándékosan félreértelmezi a jogásznő szavait. (És nem értem, azaz dehogynem…, hogy miért vet papírra ilyen átlátszóan hártyavékony véleményt.) Hiszen bizony Izrael nem nemzetállam (bármennyire is szeretne azzá válni), azaz aki I.-t a zsidó nép országaként aposztrofálja, az elfeledkezik többek között a „bennrekedt” palesztinokról, és egyéb etnikumú lakókról. És hogy hazánk a magyar nép állama, azt ama természetes konvencióval lehet félreérthetetlenül kijelenteni, hogy a "magyar" jelző az állampolgárságra vonatkozik, semmi egyéb megkülönböztetést nem hordoz. Izrael esetében pedig - ha ezt a logikát követjük – az „Izrael az izraelieké" megállapítás lett volna indokolt (az „izraeli” szó terjedelmét palesztinostul-mindenestül kiterjesztve), azt viszont a teljes hírérték nélküliség folytán felesleges lett volna hangoztatni, ám a hölgy nem véletlenül fogalmazott másként.

malix