Népszabadság,58. évfolyam, 27. szám 2000. február 2., szerda
Vadászat az Éjjeli bagolyra
Hogyan lőtték le az F–117-es lopakodót?
A múlt évi koszovói hadjárat egyik szenzációja volt, hogy a KFOR-erők harci bevetésben egyetlen pilótát sem vesztettek. Legalább ekkora, de más előjelű szenzációt keltett, hogy a jugoszláv légvédelem lelőtt egy Lockheed F–117 „Nighthawk” (Éjjeli bagoly) típusú, lopakodóként emlegetett egyszemélyes, két hajtóműves, a radarok számára láthatatlan amerikai vadászgépet. A közelmúltban nyilvánosságra hozták a KFOR-körökben akkor döbbenetet keltő eset részleteit.
Az F–117-ről, valamint a csupaszárny szerkezetű Northrop B–2 bombázóról a különleges alak és a felületét bevonó anyag révén nem verődik vissza értékelhető radarjel, így az elhárítás számára éjjel láthatatlanok.
Az 1982 óta kifejlesztett és 1985-ben bemutatott gép az öbölháborúban debütált, méghozzá igen eredményesen: éjszakai bevetésen a fontos célok 40 százalékát F–117-esek semmisítették meg és egy sem veszett el.
Koszovóban a hadjárat első napjától bevetették a lopakodót. Érthető volt tehát a meglepődés, amikor 1999. március 27-én 20 óra 38 perckor a gép eltűnt az őt is figyelő AWACS követő-gépek szeme elől. Rövidesen jelentették, hogy egy F–117-es Belgrádtól 40 kilométerre nyugatra „műszaki hiba miatt” lezuhant. Valamelyest enyhítette a megdöbbenést, hogy a pilótát, Dale Zelco kapitányt, aki a 8. repülőezred 806-os számú lopakodóját vezette, a különleges helikopteres mentőcsoport sikerrel kimentette a felkutatására indult szerb erők elől. Ám rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy nem műszaki hiba, hanem a jugoszláv légelhárítás okozta a gép vesztét. Másnap az egész világ láthatta Budjenovici városka lakóinak diadaltáncát a gép roncsain.
De miként mondott csődöt a lopakodó? Az F–117-es sorsa már az indulás előtt megpecsételődött, mert egy, az oroszoknak kémkedő francia NATO-tiszt megadta a 806-os számú gép célját, útvonalát és a repülés tervezett időpontjait. (Egyes jelentések szerint az egyezett egy korábbi bevetésével, csak az időpont módosult.) A cél a nikinci kutatóbázis lett volna.
Belgrád az oroszok közvetítésével tudomására hozott adatok ismeretében különleges légelhárító egységet állított fel P–12 típusú, a lopakodók észlelésére továbbfejlesztett orosz radarokból, légelhárító rakétákból és – a már öregecske – MiG–21-es elfogó vadászokból.
Az elhárítóegység abból indult ki, hogy a lopakodó különleges felületéről a radarhullámok nem visszaverődnek, hanem szétszóródnak. Ám, ha a jeleket nem az eredeti radarállomáson várják, hanem attól oldalra esőkön, azok képernyőin a félretérített sugarak értékelhető jelet adnak. Így aztán az érkező gépet a radarok nagyjából észlelték és rávezették a Budjenovici térségében körözve várakozó MiG-21-est. Annak pilótája a csaknem teliholdas, derült éjszakán hamarosan szemmel is érzékelte a 806-ost, s mivel gyorsabb nála, mögéje sorolt, és két AA–8 Aphid típusú légiharcrakétát lőtt ki rá. Az egyik eltalálta a 806-os egyik hajtóművét, s a teljesen váratlan támadást a MiG még gépágyúsorozattal is megerősítette. A meglepett Zelco kapitány meredek zuhanó spirálba vitte a sérült gépet, ám az F–117-es ebben a helyzetben már jó célponttá vált a légelhárító rakéták számára. A pilótának csak a katapultálás maradt. Szerencséjére olyan állapotban ért földet, hogy kapcsolatot tudott tartani az őt kimentő speciális helikopteres egységgel.
A szakértők felhívták a figyelmet, hogy bár a sikeres elhárítás alapja a bevetésről előre adott információ volt, a végrehajtásban az 1960–1970-es évek elavult technikájú fegyverei is sikeresnek bizonyultak. Feltehető hát, hogy az időközben folyamatosan fejlesztett elhárító-rendszerekkel szemben már a jelenlegi lopakodók sem remélhetnek a korábbihoz hasonló sikersorozatot.
Szűcs József
|