Kedves Mumu !
A kérdés számomra úgy tűnik, hogy ha kibővítenénk így hangozna:
Azok, akik találtak maguknak Istent, mindent amit hiányolnak életükben ill. azt bizonyos mindenki által érzett különös hiányérzetet, Istenükkel igyekeznek pótolni. Akik nem találtak maguknak Istent, azok is érzik UGYANAZT a hiányt, amit a többiek (akik ezt az űrt betöltötték a maguk Istenével). De mivel tagadják, hogy ez Isten volna és egyáltalán Isten létezését is, mégis mi hiányzik nekik ?
ö..talán kicsit túlbonyolítottam ? :)
Szerintem aki csak egyszer belegondol az élet "nagy kérdéseibe", általában rádöbben, hogy valami itt nincs rendben. Van valalmi titok, valami hiányzik. Olyan mintha otthonról kidobott gyermekek volnánk és tévelyegve keresnénk a sötét erdőben otthonunkat és szüleinket. Nem ?
Nem tudjuk igazán kik vagyunk, honnan jöttünk, igazán mit is szeretnénk, mi lesz velünk.
Ezek a megválaszolatlan és - jelenlegi túlnyomóan jellemző ("normális") emberi gondolkodásmóddal - megálaszolhatatlan kérdések, minden (legalább egy kicsit) gondolkodó embert foglalkoztatnak (ha nagyon mélyre elfojtva is).
Véleményem szerint az Istentüket megtalálók egy része e terhet könnyedén levette magáról egy készen "tálalt" válasz-rendszer elfogadásával. A többiek fáradtságos, saját úton jártak a dolog végére és jutottak Istenükhöz.
Úgy látom, a mai időkre jellemző emberi gondolkodás igen kellemetlen helyzetben van, mert a tradicionális, külsőséges vallások többnyire nem elégítik ki és a tudomány, a racionalizmus is felsült (hisz a luxusmetropoliszokban élő luxusember SEM BOLDOG !). Tehát bármit is keresett az ember magának, amivel vagy megmagyarázni igyekezett ezt a igencsak érezhető hiányt, vagy elterelni igyekezett róla a figyelmét, de semmivel sem érte el a kívánt célt. Elnyújtani, elodázni, elhazudni sikerült ideig-óráig, de ha valaki őszintén magába nézett, be kellett látnia, hogy az a bizonyos űr mégis VÁLTOZATLANUL megmaradt.
Ami hiányzik, az valóban leginkább ahhoz hasonlít, amit (akit) sokan Istennek neveznek.
A sok álláspont közül valakinek talán igaza van, talán senkinek, talán mindenkinek egy kicsit...
Kituggya.
Kedves Aranyviktor !
>>hogy ha egy újszülöttet egy lakatlan szigetre tennénk,és ott az étele meglenne, de más emberekkel nem találkozna, akkor abból Maugli, vadember lenne, én meg azt feltételeztem, hogy ott is előtörne belőle valamilyen formában a magasabb iránti vágy, az Isten iránti hiányérzet. <<
Szerintem jól feltételezed. Sőt, egy "Maugli" talán sokkal könnyebben rátalál arra a hiányzó Valamire/ Valakire . Hisz az ő értelme sokkal tisztább. A természetben, harmóniában élő vadember elméje alig szennyezett a különféle kényszerképzetektől, melyekkel a civlizált ember gyakran teljesen ellepi magát. Tiszta elmével pedig a valóság is tisztábban érzékelhető.
A civilizált ember az intellektuális, racionalis gondolkodásmódja miatt képzeli magát többnek egy ilyen vadembernél. Csakhogy mára - azt gondolom - teljesen bebizonyosodott, hogy e hiányérzet megoldása, nem a racionalitás asztala. Azok a képességek, melyek közelebb visznek Istenhez (vagy a hiányzó valamihez) nem az intellektusban keresendők, mert nincsenek ott.
Üdv
Big |