Furcsa kicsit ez a pszichológus... Nem pszichiáter volt véletlenül?
"Mert szerintük,ez után egy férfinek annak kellene lenni??-Vagy csak a dokim volt az??-hogy állandoan azt kérdezgette??"
-Nem feltétlenül, csak túlságosan ragaszkodott a prekoncepciójához. Hogy jobban értsd, agy kicsit távolról kezdem.
A nemi erőszak káros lelki hatásai sok összetevőből állnak. Az egyik a nemiségtől teljesen független halálfélelemből eredő sokkhatás. Például ha kutyák támadtak volna meg, és komoly életveszélybe kerültél volna ahhoz lehetne ezt hasonlítani. Utána nyugtalan alvás, rémálmok gyötörnének - ebben a fázisban segít a nyugtató. Később még sokáig félnél a kutyáktól - ezen csak a saját "okosabbik éned" tud átsegíteni, amelyik felülbírálja az ösztönös éned döntéseit, és így fokozatosan le tudod győzni ezt is.
A másik összetevője a szex, amit valahogy fel kell dolgozni. Ha a dolognak súlyosabb következményei vannak, mint a fenti kutyás esetnek (azzal sajnos nincs mit tenni, a halálfélelem az halálfélelem) akkor valami miatt az áldozat nem tudja feldolgozni magában a dolgot, és ebben kell neki segíteni. Többféle irányzat van a pszichoterápiában. Az egyik a katartikus: a paciens konfliktuskerülő-menekülő törekvéseit figyelmen kívül kell hagyni (hiszen azok nem működnek, különben nem lenne nálunk...) konfrontálni kell kőkeményen, hogy tudatosítson magában dolgokat, amiket eddig elnyomott. Célom szerény - mondta Freud - , a neurózist közönséges boldogtalansággá változtatni. Ő jött arra rá, hogy a neurózisok gyökere általában valamilyen vágy, amitől az ember fél, és minden energiáját fölemészti, hogy a tudatosulást elkerülje. Például valaki apjának halála után egyre nyomasztóbb kényszerképzetektől szenved - nem merte magának bevallani hogy gyűlölte (is, általában sokféle ellentmondó érzésünk van) az apját, és tudat alatt attól fél, hogy az ölte meg hogy a halálát kívánta. A konkrét esetben a pszichológusod arra tippelt hogy azért nem tudod az esetet feldolgozni, mert tudat alatt kívántad a dolgot (mármint nem az erőszakot, hanem a seggbekukit (szokás még vonatozásnak hívni bizonyos gyermeki közösségekben, és bizonyos korban normálisnak tekinthető, bocs, nem rábeszélni akarlak :-))) és azóta bizonyos szexuális gondolatok nem tudnak tudatosodni benned, elfojtásuk neurózist okoz. (Ez ám nem biztos, csak valószínűleg a pszichológusnak ez volt a munkahipotézise. Hogy otthagytad az két dolgot jelenthet. Vagy nem ért a szakmájához, és nagyon jól tetted, vagy úgy jártál, mintha mondjuk sérvműtét közben leszaladsz a műtőasztalról a nagy fájdalom miatt: a sérved nem gyógyult meg, ráadásul a hasfalad is nyitva van)
No, hogy folytassam a gondolatmenetemet, a pszichoterápiának van egy másik irányzata, a kliens (nem "beteg"...) -központú pszichoterápia, ahol a segítő (pszichológus) nem akar semmit "belemagyarázni" a kliensébe, egyenrangú félként kezeli. Természetesen ha van (van..) a témához kapcsolódó tanulságos ismeretanyaga azt elmondja, de nem tukmálja rá a másikra megfellebbezhetetlen igazságként - végül is mindenki saját magát ismeri a legjobban. Általában a tekintélytisztelő embereknél az első, függetlenségüket, méltóságukat sokra tartó embereknél a második módszer eredményesebb - de mindkettőt lehet jól és rosszul csinálni.
Én egyébként csak utóbbi típusú pszichológusokat ismerek.
Egyébként sok más magyarázat is kínálkozik arra hogy miért nem tudod feldolgozni mindmáig az esetet, nem csak holmi ösztönök meg tudatalatti homoszexualitás. Tisztán rendszerszemléleti-logikai úton is magyarázható például az "Engem nem lehet megérteni" hit kialakulása.
Hogy mit tegyel? Ha megteheted keress egy olyan pszichologust, akivel egyutt tudsz mukodni. Szerintem sok ilyen van.
Ha nem tudod ezt megtenni, akkor az ido majd mindent megold. Erre ugyan nincs garancia, a magam reszerol annyit igerhetek hogy visszanezek meg ide.
Udv!: BlumiDC
|