Udv...
A felsorolasodbol en hianyolom egy kicsit a "megszokassa'" alakult eves megemliteset.
En magamon tapasztaltam (meg mostis), hogy eveskenyszerem van. Nemtudom aztmondani, hogy akkor en ezt most nem eszem meg.
Lehet hogy hulyen hangzik, de amikor kisgyerek voltam, a szuleim mindig aztmondtak egyek meg mindent. Es en szerettem enni - igy mindent megettem - igy szep lassan egy elegge pufi kisgyereke valtam. Akkor meg nem zavart, hogy kover vagyok - de amikor mar zavart volna, akkor mar "megszoktam" az evest - ugymond etel-fuggo lettem.
Amikor fogyokurazni probaltam, es este elhataroztam, hogy akkor nem fogok tobbet enni (marmint, nem annyit - a "koplalas"os modszer szamomra teljesen veletlenul jott - de ezt mar elmondtam korabban) - aztan masnap megyek a konyhaba, tudtam hogy elozo este elhataroztam, hogy nem fogok enni - de ez egyszeruen nem jelentett szamomra semmit - megettem a magam kis adagjat, es amig lattam, hogy van etel, megettem...
De a legszornyubb, hogy a mai napig nem azert eszek, mert ehes vagyok - hanem mert enni akarok.
Ez nemtudom mennyire termeszetes, nemtudom mennyire ko'ros - vagy mennyire osztonos (pl. a kutyak evesi szokasai nagyon erdekesek: mindig ugy esznek, mintha masnap mar nem lenne etel).
Es a eveskenyszerhez parosult meg a "mertektelenseg" - nem voltak normalis korlatjaim - pl. ha vacsoraztam, akkor siman megettem regebben majdnem ugyanannyit "repetanak".
Vagy amikor ehesvoltam, elmentem venni 2 nagypizzat - es meg is ettem oket...
Igaz, azthittem a masodiknal, hogy nemnagyon birom, de valahol belul aztmondta valami, hogy edd meg - az ures tanyert kell latnom.
Nemhiszem, hogy ez szemelyiseg- vagy lelkiproblemak miatt alakult ki bennem - egyreszet egy kisgyerek elete altalaban normalis - masreszt en emlekeim szerint mindig is "jolereztem" magam - igaz, tudtam hogy fogynom kell, mivel a tarsadalom (osztalytarsak, lanyok) az alkatom miatt "hatrebb rangsorol" - viszont talan ettol is lettem olyan vidamkedvu, kommunikativ ember, mert az alkatom helyett a beszedemmel kellett kozelebb kerulnom mas emberekhez.
Nade, vissza a lenyeghez.
Most, a fogyokuram utan is meg megmaradt az eveskenyszerem - erdekes modon amig koplaltam, egyaltalan nem vagytam az etel utan, mert bu"ntudatom volt. Kepes voltam magamban kialakitani egy EGESZSEGES bu"ntudatot az eves irant. Azert hangsullyozom ki az EGESZSEGES-t, mert pl. az anorexiasoknal ez a bu"ntudat mar ko'ros.
Tehat, igy a fogyokuram utan, ujra van bennem az eveskenyszer, de azthiszem, mar kepes vagyok lemondani az etelrol, vagy ha nem, merteket tartani (ezt is a bu"ntudat "okozza").
Azthiszem, a jo-jo effektus meg nem jott ki rajtam - bar azert lenne meg mit leadni, igaz, regi formamhoz kepest megvagyok elegedve magammal - mostmar egy boldog, kiegyensullyozott ember vagyok.
Annyit tennek meg hozza a fogyokuramhoz, hogy volt olyan idoszak, hogy kaloriatablazattal probalkoztam, akkor is megvolt bennem az eveskenyszer.
Megettem a napi betevo gyumolcsjoghurtamat, meg zsemlemet, szepen kiszamoltam hogy ehhez masnap mennyit kell bicigliznem a konditeremben. Aztan ereztem, hogy ehetek meg, engedhetek az osztonomnek, hiszen majd biciglizek tobbet...
Ha valaki masnak is van hasonlo eveskenyszere, szivesen olvasnam a hozzaszolasat
bundee
|