Kedves TevTanito!
Nagyon helytelen, ha csak a megnyílvánulásokra figyelsz, mert nem ez a lényeg. Ha figyelmesen elolvasod az evangéliumokat, akkor abból kiderül, Jézus sem ezeket helyezte a középpontba.
Például amikor a 70 tanítvány visszaérkezett, és örömmel mondták Jézusnak, hogy még a démonok is engedtek nékik Jézus neve által, akkor Jézus azt mondta, hogy van ennél egy nagyobb öröm. Inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel van írva a mennyben.
A középpontban a megtérés üzenetének kell lennie, az örömhírnek, a győzelmi hírnek, az evangéliumnak.
A Hit Gyülekezetében kompromisszumok nélkül hirdetik az evangéliumot. A bűnösök megtérnek, bűnbocsánatot nyernek, elkötelezik magukat Jézus Krisztusnak, és többé nem a bűnnek szolgálnak, hanem Istennek. A nevük fel van írva a mennyben.
Nem az az érdekes, hogy valakit milyen állapotban láttál, hanem az, hogy miután a Szentlélek megérintette, megváltozott-e az élete. Ha ugyanolyan maradt, mint előtte volt, akkor nincs semmi értelme az egésznek. Azt tapasztaltam, hogy az esetek többségében viszont, a Szentlélek érintése után valóságos, pozitív változások történnek a hívők életében. Nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a gyümölcsökre.
Egy műtét, nem szép látvány, de van amikor ez vezet a gyógyuláshoz. Egy eredményes műtét után, nem azzal foglalkoznak, hogy a beteg hogy nézett ki a műtőasztalon, hanem azzal, hogy a beteg meggyógyult.
Isten eredményes műtéteket hajt végre nagyon sok közösségben, például a Hit Gyülekezetében is. Ezért minden dicsőség Istené, mert Ő változtatta meg az életünket. Ő írta fel a nevünket a mennyben az élet könyvébe. |