Keresés

Részletes keresés

zsolt7 Creative Commons License 1999-12-19 23:02:37 167
Kedves fórumolvasók.

A fórum címéhez méltóan írok nektek mégegy bizonyságot.

4 gyerekem van. Pár évvel ezelőtt, mikor az ujhullám már javában tartott a gyülekezetben, a legkissebb gyerekem megbetegedett. A betegsége elég súlyos volt, ezért korházba kellett vinni. Egy keddi napon infuzióra kötötték, és az orvos azt mondta, hogy csütörtökön megműtik, de nem valószinü, hogy a műtét segít. Ebben az időben sok kisgyerek belehalt ugyanebbe a betegségbe. Szerdán volt egy Istentisztelet, amin én nem vettem részt, de a feleségem elment, és elhatározta, hogy amikor kiárad a szent szellem, és az emberek elkezdenek a földre esni, és futkozni, meg kiabálni, akkor imátkozik Istenhez. Az Istentiszteletre Isten valóban eljött, és az emberek kezdtek földreesni, meg futkározni, a feleségem pedig hangosan imátkozott a kislányomért. Isten azonnal meghalgatta az imát, mert csütörtök reggel mikor az orvos ment műteni, a kislányom jól volt, és a daganat, felére csökkent. Az orvos kivette az infúziót, és azt látta, hogy a kislányom teljesen jól van, ezért nem műtötte meg. 2 nap mulva teljesen egészséges állapotban, daganat nélkül, hazavittem a kislányomat.
Mielőtt korházbavittem a kislányomat, imátkoztam érte, de a betegség nem javult. A gyülekezetben Isten jelenléte olyan erős, hogy egyesek a földre esnek, mások sikitoznak. De ilyenkor a súlyos betegségek is kiűzhetőek az emberekből. Engem nem zavar az, hogy az emberek furcsán viselkednek, csak utánna becsületes, és egészséges emberek legyenek.

Az egyik barátom elmondta, hogy 2 éve tért meg, és előtte kábítószeres volt. De amikor eljött a HIT gyülekezetbe, egy kellemes bizsergős érzést érzett a Szent Szellem jelenlétében. Még aznap megtért, és azonnal abbahagyta a kábítószerfogyasztást. Ha a Hit gyüliben amikor kiárad a Szent Szellem ereje, és földre esnek az emberek, és ilyenkor a kábítószeresek azonnal el tudják dobni a kábítószert, a betegek meggyógyulnak, akkor én azt mondom, hogy nem érdekelnek az elesések, csak az a fontos, hogy Istentisztelet után az emberek becsületesebbek, egészségesebbek, mert áldást nyertek Istentől.

Az ilyen elesős Istentiszteleteken én magam is szoktam áldást venni Istentől, de ezt már egy későbbi levelemben részletezem.

A földreesésről eszembe jut, a márk 9:20
"És Hozzá vivék azt; és mihelyt ő Meglátta azt, a lélek azonnal Szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot Túrván fetreng vala."

Zsolt7

A hozzászólás:
zsolt7 Creative Commons License 1999-12-19 22:13:48 163
Kedves fórumolvasók.

A fórum címéhez méltóan írok nektek néhány csodálatos dolgot, amik történtek a HIT gyülekezetben. Isten nagyon sok jó dolgot cselekedett velem a HIT gyülekezetben, és most ezeket szeretném megosztani veletek.

Azt előre szeretném elmondani, hogy az Isten jelenlétét nem tudom nektek megadni, mert Isten közelségét csak személyesen lehet átélni. Én nekem sok csodálatos élményem volt, és van, és lessz Jézus krisztussal. Az első levelemben a megtérésemről fogok nektek írni. Terveim szerint sok jó bizonyságot fogok írni, amiket megtapasztaltam.



1969 tavaszán születtem. Édesanyámtól igen sok szeretetet kaptam. Gyerek koromban elkezdtem bűvészkedni, és 20 éves koromra már két nemzetközi bűvészversenyen is jó helyezést értem el. Egyszer második, egyszer harmadik lettem kb 30 induló közül. 18 éves voltam, mikor megismerkedtem feleségemmel egy északai mulatóhelyen. Ekkoriban egy északai műsorokat adó csoportal jártam bűvészkedni. Közben a KKVMF főiskola nappali tagozatán tanultam. Egyik északai műsor után majdnem felgyujtottunk egy benzinkutat, mert részeg volt a soför, és járó motorral tankolt, és tulfojt a benzin, ami begyulladt a járó motor miatt. 20 éves koromban 1989 nyarán a bátyám megtért a HIT gyülekezetben. A bátyám megtérése után azonnal beszélt nekem arról, hogy Jézus él. Rendkívűl megdöbbentő volt, hogy teljes meggyőződéssel beszél jézusról. Elhívott a HIT gyülekezetbe. Elmentem, de nem figyeltem oda, hogy mi történik, a gondolataim valahol máshol játak. Az Istentisztelet végén előrehívták azokat, akik meg akarnak térni. Én nem hallottam ezt a hívást, mert nem figyeltem a prédikátorra, de a bátyám azt mondta, hogy menjek oda egy helyre, majd ő elkísér. Nem tudtam hova megyünk. Egyszer csak ott áltam a prédikátorral szemben kb 40 cm távolságra. A prédikátor azt mondta, hogy mond egy imát, én pedig mondjam utánna. Nagyon ciki lett volna nemet mondanom, ezért inkább igent mondtam. Elmondta a prédikátor az ima első mondatát, amely így szólt: "Úr Jézus krisztus én most hozzád jövök". Ahogy elmondtam ezt a mondatot, hirtelen a gondolataim visszakerültek a távolból, és megértettem azt, hogy én most Jézushoz imátkozok. Miközben mondtam az imát észrevettem azt, hogy Jézus ott áll mellettem, és halja az én imámat. A szememmel nem láttam Jézust, mégis sokkal valóságosabb volt a jelenléte bármi más dolognál. Amikor hazamentem sokkal biztosabb volt számomra az, hogy Jézus él, mint bármi más. 2 nap mulva bemerítkeztem vízben a Biblia tanítása szerint, hittel. Ettől a naptol fogva másfél évig minden Istentiszteleten ott voltam, sőt Bibliaiskolába is jártam, és megszakítottam az északai csoportal minden kapcsolatomat. Vettem egy bibliát, és az első alkalommal, a Mózes 3. könyvének 18. fejezeténél kezdtem el olvasni. Amikor a 19. rész 26. verséhez értem, azt olvastam, hogy "Ne bűvészkedjetek". A bűvészkedni szó ezen az egy helyen szerepel a bibliában. Ahogy ezt olvastam azonnal elhatároztam, hogy soha többet nem bűvészkedek, ezért kidobtam az összes bűvészkellékem, és soha többet nem bűvészkedtem. 1 hónap mulva megházasodtam a menyaszonyommal. Az esküvő után volt 30 000 forintom, ami akkoriban nagyon sok pénz volt. Szerettem volna venni egy IBM XT számítógépet, de ennyiért nem lehetet venni. A teljes összeget odaadom a HIT gyülekezetbe adományként. 1 év mulva lett egy számítógépem, és kaptam egy programozói munkát, amit a főiskola mellett tudtam végezni, és havonta 30000 ft-ot kerestem vele kb másfél évig. Isten magadta a beadott pénzem 18-szorosát, pedig tanuló voltam, és a tanulók nem szoktak pénzt keresni. Utánna kb 100% fizetésemeléssel főállásu munkás lettem. Minden évben kaptam fizetésemelést, és prémiumot is. Az a 30000 Ft volt az első zsenge, vagyis az én első jövedelmem, ami a Mózes törvénye szerint Isten tulajdona. Amikor odaadtam azt a 30000 Ft-ot akkor még nem tudtam, hogy egy Bibliai törvényt teljesítek be, ezt csak később tudtam meg. A megtérésem után gyakran jártam az utcákra, hogy hirdessem az evangéliumot, mert egy olyan tűz ég a szivemben, hogy legszivesebben minden embernek elmondanám, hogy Jézus él, és a Biblia igaz. A magyar embereknek kevesebb mint 1 százaléka olvas rendszeresen Bibliát, pedig a Biblia Isten beszédét tartalmazza.

Még rá gondolni is rossz, hogy mi történt volna velem, ha nem tértem volna meg. Valószínüleg az északai életmód miatt kisiklott volna az életem. Hálás vagyok Németh Sándornak azért, hogy a teljes írást prédikálja tiszta szívvel, és megalkuvás nélkül.



Ez csak egy kis bevezető volt. Írni fogok arról, hogy isten hogyan gyógyította meg természetfeletti módon a kislányomat, és a feleségemet, és hogy milyen csodálatosan adott nekem egy szép 6 szobás házat, és arról is írok, hogy a házasságomat milyen csodálatosan helyrehozta Isten.
Sok jó dolgot fogok még írni, amiket Isten cselekedett velem. De azért, ne gondoljátok, hogy a hitesek élete csupa kényelem. Majd egyszer arról is írok, hogy milyen küzdelmeket kellett átélnem, és milyen nehézségeken mentem át. Egyszer az egyik evangélizáció miatt majdnem agyonvertek a rendőrök a hitem miatt, de hát Pált is gyakran megverték, megkövezték, és börtönbe csukták. A nehézségek és a küzdelmek a hiteseket sem kerülik el, csak nekünk van egy bizalmunk Istenben, hogy a legnehezebb próbákat is ki fogjuk álni, és mindenben gyöztesek leszünk, mert a Biblia azt írja, hogy "Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr."(Zsolt.34:20) És azt is írja a Biblia, hogy " Mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél azért; az istentelenek pedig csak egy Nyavalyával is elvesznek."(Péld 24:16)

Az ad nekem boldogságot, hogy tudom, hogy Isten egy sokkal jobb jövőt készített számomra, mint amilyen az én multam. Még amikor támadások érnek, akkor is Isten beszédét hirdetem, mert tudom, hogy "A kik Könyhullatással vetnek, Vígadozással aratnak majd.".(Zsoltárok 126:5) A háborúságokról azt is írja a Biblia, hogy "dicsekedünk a Háborúságokban is, Tudván, hogy a Háborúság békességes tűrést nemz, a békességes tűrés pedig Próbatételt, a Próbatétel pedig reménységet, A reménység pedig nem Szégyenít meg;"(Róma 5:3)

Zsolt7

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!