|
|
 |
melnyikov
1999-10-19 16:18:25
|
117
|
Kedves Barco!
Nagyon "korrekt és következetes" logikád van. Tehát szerinted mivel Surányi ma már nem ír alá a kormány megbuktatását célzó politikai felhívásokat (1992, Demokratikus Charta, SZDSZ-MSZPs bagázs), nem kell azzal foglakozni, hogy 7 évvel ezelőtt megtette. Márpedig magad is elismered, hogy megtette. Egy demokráciában SZVSZ nem lehet elfelejteni ehhez hasonló súlyú tetteket. Ha hét éve nyíltan politizált, borítsunk rá fátylat, mivel ma nem teszi?
El tudja bárki is képzelni, hogy a Bundesbank, a Federal Reserve Bank elnökei bármi hasonlót aláírnának? Képtelenség. Ha egy nyugati bankelnök ezt mégis megtenné, nem csak a jegybank éléről, hanem valószínűleg a szakmából is távoznia kellene. Hacsak nem jönne ezt követően hozzánk "szakérteni". Hasonlóan súlyos, morálisan elfogadhatatlan és tisztségével összeférhetetlen cselekmény volt a Horn Gyual exkormányfő részétre végzet házi szakértősködés Fidesz ügyben. Képzeljük el, amint Alan Greenspan amerikai jegybankelnök Clintonnak szakérti a republikánus párt gazdasági programját. Ez is mnonszensz.
Surányi meggyőződésem szerint nemcsak a kormány hite szerint való gazdaságpolitika ellenlábasa, de Magyarország érdekeivel ellentétes tevékenységet folyat. A nyugaton már elvileg és gyakorlatilag is egyre inkább meghaladott, monetáris ramatyot nyomatja, ami persze a nyugatnak még előnyös lehet. Arról szól, hogy hogyan lehet mindig több tőkét kivinni, mint behozni. Az adósrabszolgaság, a multik adómentessége mind-mind ennek az eszközei.MB |
|
 |
GLászló
1999-10-19 15:46:12
|
115
|
| Orbán Viktor szerint Surányi jegybankelnökként kitűnő monetáris politikát folytatott és folytat. |
|
A hozzászólás:
 |
barco
1999-10-19 15:42:15
|
114
|
Már megbocsáss kedves melnyikov, de nem korrekt amit írsz.
"Surányira visszatérve: SZVSZ tőle teljesen függetlenül logikus, egyértelmű és szükségszerű, hogy a mindenkori jegybankelnöknek valamilyen szinten az épp hatalmon lévő kurzushoz kell kötődnie, legalábbis nem állhat vele szemben."
Hol/hogy tapasztaltad, hogy SGy az épp most hatalmon lévő kurzussal szemben áll?
A politikai felhívást (egy darabot és nem többet) nem a mostani kormány "ellen" írta alá. Az kettővel korábban volt.
A FMPP gazd.-i programját még annak kormányra kerülése előtt értékelte.
Én nem emlékszem 1998 nyarától egy olyan eseményre sem, amikor nyilvánosan széllel szemben tette volna dolgát. Sőt!
Tehát számomra az ő eltávolításáról időről-időre előbukkanó hírek inkább bosszúállást és koaliciós egyezségek koncát jelentik. |
|
Előzmény:
 |
melnyikov
1999-10-19 15:21:54
|
112
|
Már megbocsáss kedves Derek, de egy valóban független jegybankelnök nem írhat alá politikai felhívásokat, nyilatkozatokat. Surányi tehát csak "független".
Másrészt nem értem, miért kell vitatni, hogy neutrális szakemberek nem léteznek, s ahogy Bod Péter egyértelműen nemzeti(bb) kötődésű, ugyanolyan egyértelműen balliberális gyökerű Surányi. Ez épp olyan, mint hogy évekig tagadták szoclib körök a magyarországi médiafölényüket, mígnem György Péter esztéta (Fodor Gábor volt tanácsadója) az ÉS-ben idén februárban kőkeményen elismerte: ez bizony így van.
Surányira visszatérve: SZVSZ tőle teljesen függetlenül logikus, egyértelmű és szükségszerű, hogy a mindenkori jegybankelnöknek valamilyen szinten az épp hatalmon lévő kurzushoz kell kötődnie, legalábbis nem állhat vele szemben. Ez a világon mindenütt így van, kivéve néhány esetet. Pl. amikor egy szilárd demokráciában valóban a mindenkori hatalmat egyformán kiszolgálni képes köztisztviselői kar létezik (Mo.-on itt még sajnos nem tartunk). De ez még Nyugaton is csupán itt-ott érvényesül (pl. Alan Greenspan a FDB elnök), és csak részlegesen. Németországban, Franciországban hatalomváltás esetén a főbb vezetők jelentős része (pl a jegybanelnök is) távozik, a kishivatalnokok persze nem mind. De ha nálunk is egyszer létrejön a hivatásos, nem pártkötődésű köztisztviselői kar, a jegybankelnök akkor is más tészta lesz.
S még 1x Surányiról: SZVSZ nem kell aggódnotok túlságosan, mivel a kormány egyelőre -elnézve a költségvetés szerkezetét- sajnos nem mer szakítani gyökeresen az engedelmes adós szerepével, apróbb hangsúlyeltolódások vannak ugyan, de ahogy Rajkin mondta volt: válámi ván, de nem áz igázi. Persze nem csoda, a kis Mo. nem ugrálhat túlságosan a nemzetközi pénzvilág szorításában, de ha nem is merjük, nem is fogjuk soha megtenni. A magánbankoknak való tartozást mondvacsinált problémának tartom, velük ugyanúgy lehet tárgyalni könnyítésekről, több harmadik világbeli állam is ért már el e téren eredményeket. Ha hinni lehet Gidai Erzsébetnek, 2000-ben már a 40%-ot fogja súrolni a költségvetés adósság és kamattörlesztési hányada. Ezt sokáig nem lehet már folytatni az összeroppanás, és a kormányprogram bukásának veszélye nélkül.MB |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|