|
|
|
|
A hozzászólás:
 |
moka
1999-10-14 08:56:31
|
17
|
| Ezzel én is így vagyok. Általában hetente háromszor négyszer elmegyek a Farkasréti Temető előtt. A megállóban felszáll egy halom öreg néne, megtelik velük a busz.Aznapra már használhatatlanvagyok, mert csak arra tudok gondolni, hogy én is szépen elvesztek mindenkit, Bár nem hinném, hogy akkor temetőbe járó típusba váltanék, de a magányos vénasszonyokban mindig beleképzelem magam. (Lehet már most az vagyok, csak még fel se tűnt.) A saját halálomra pedig úgy gondolok, hogy milyen nagyszerű lesz, ha már végre túlvagyok ezen a hajcihőn. Inkább a magatehetetlenségtől félek. |
|
Előzmény:
 |
Turbo
1999-10-14 08:41:36
|
15
|
„A gyászolók sem a halottat siratják, hanem saját magukat.”
Miért volna ez így?!!! Rendben van, hogy ego meg minden, de ennyire narcisztikusak azért nem vagyunk, a halál-„élmény” kapcsán pont ezért fontosabb kategória a mások, szeretteink halála (ahogy egy korábbi hozzászóló mondotta volt), mint a magunké (szvsz). Sokkal kevésbé félek a saját halálomtól, mert pont az nem jelent annyit a számomra, se a vesztesége, se a rosszasága nem engem fog letaglózni, ma meg még nem taglóz le a gondolat, egyszerűen csak jönni fog, punkt. Ellenben ha arra gondolok, hogy a szüleimnek, meg mindenkinek aki körbe vesz, eljöhet és sajnos el is fog jönni a pillanat, hogy meg kell érnem, át kell élnem a halálát, akkor fog el a görcs és a félelem, egy rohadt igazságtalan rend miatt. |
|
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|